A világhírű zenész először
klarinéton tanult meg játszani, de azóta professzionálisan szólaltatja
meg a billentyűket és a basszusklarinétot, de mindenek felett három
évtizede a világ összes kritikusa és rajongója által a legjobb
elektromos basszusgitárosának tartott művész. Mintegy ötszáz albumon
szerepel a neve, stílustól függetlenül. Muzsikált többek között Donald
Fagen és Eric Clapton, George Benson, Dizzy Gillespie, Joe Sample,
Wayne Shorter és Grover Washington, Jr. albumain, de hallhatjuk őt
Roberta Flack, Paul Simon és Mariah Carey lemezein is. Aretha Franklin,
Chaka Khan, sőt Jay-Z és Snoop Dogg is vele akart dolgozni, csakúgy mint
Z.Z. Hill, Billy Idol, Al Jarreau és Michael Franks, sőt az operaénekes
tenor, Kenn Hicks is őt kérte fel.
Két R&B szólóalbum után a
nyolcvanas évek elején megalapította a The Jamaica Boys nevű zenekart
olyan sztárokkal, mint a dobos Lenny White és az énekes Mark Stevens.
Két album után visszatért a fiatalkori zenei álmaihoz a The Sun Don't
Lie és a Tales című lemezekkel, mindkettő a Feketék zenéjének
fejlődését követi nyomon a stílusával. A rajongók által olyannyira
szeretetett Live and More után megjelentette az M2 című albumát saját
lemezkiadójánál. Ezzel megkapta a második Grammy Díját, mint 2001
Legjobb kortárs jazz albuma. Ezek után egy újabb dupla élő CD
következett, a The Ozell Tapes: The Official Bootleg, amit a Silver
Rain, a Free és tavaly az A Night in Monte-Carlo követett. A legutóbbi
annak a fantasztikus koncertnek a felvétele, amelyet Miller Monaco-ban,
“a gazdag emberek játszóterén” adott. A repertoárt ő maga választotta
ki, legtöbbje saját szerzemény volt, szimfonikus zenekarra hangszerelve.
Producerként, zeneszerzőként és zenészként Miller volt az a
jazzlegenda Miles Davis utolsó legjelentősebb társa, akivel a kortárs
jazz zene “nagyágyúját”, a “Tutu”-t együtt készítették. 25 évvel később
életre hívta a produkciót a “Tutu Revisited” elnevezésű turnéjával, ahol
egy dupla CD és egy DVD is készült. Húsz évvel Miles halála után
Miller producerként szervezett egy európai turnét Tribute to Miles
címmel. A koncerteken basszusgitáron és basszusklarinéton is játszott
Davis egykori zenekarának két legendájával, Herbie Hancock-kal and Wayne
Shorterrel.
Társproducerként, hangszerelőként és zenészként
Millernek nagy szerepe volt Luther Vandross sikereiben, hiszen tucatnyi
R&B és popslágert írt kedvelt énekesének, olyanokat, mint a "Never
Too Much," az "Any Love," a "Til My Baby Comes Home," a "For You To
Love" és a Grammy Díjas “Power of Love”-ot.
A filmes világban is
sikert aratott, hiszen ő volt a zeneszerzője minden idők egyik
leghíresebb bulizenéjének, a "Da Butt"-nak, ami Spike Lee "School
Daze" című filmjében hangzott el. Ezen kívül még húsz másik filmben
dolgozott a Hudlin testvérek vígjáték klasszikusától, a Bumerángtól
kezdve a "This Christmas"-ig, sőt "The Trumpet of The Swan," című
animációs gyerekfilmnek is ő szerezte a zenéjét, csakúgy mint Chris Rock
televíziós sorozatának, az “Everybody Hates Chris”-nek.
Miller
David Sanborn munkásságára is nagyon nagy hatással volt. Nemcsak azért,
mert az altszaxofon óriás különleges, és azonnal feismerhető
hangzásvilágának kialakításában oroszlánrésze volt, hanem mert Marcus
szerzeményével, az "All I Need is You"-val nyert Grammy Díjat.
A
jelenben Marcus érdeklődése és tevékenysége túlmutat a művészi
törekvéseken. 2007-ben ő volt a házigazdája az első North Sea Jazz
Cirkálónak, ami nem csak azt jelentette, hogy a zenekarával fejre
állította a hajót, de olyan művészeket nyert meg maga mellé a színpadra,
mint Herbie Hancock, McCoy Tyner, David Sanborn és a Dee Dee
Bridgewater, Roy Hargrove, James Carter, DJ Logic és Medeski, Scofield,
Martin & Wood. A rajongóknak minden nap gondosan felépített
programokat szervezett, és számos spontán jam session élményével
térhettek haza. Marcus ugyanitt szemináriumokat tartott, nyilvános
beszélgetéseket vezetett az ott lévő hírességekkel. Ez az út olyan
sikeres volt, hogy 2009-ben meghívták a Playboy Jazz Cirkálóra a
Karibi-térségbe, és ma ő az egyik házigazdája a Smooth Jazz Cirkálónak
David Sanborn társaságában. A két művész egy nyári közös turnéra is
összeállt George Duke-kal az Egyesült Államokban és Japánban.
2008-ban
Stanley Clarke, Marcus és Victor Wooten, a “basszusvilág” három titánja
kitalálta a “Thunder” elnevezésű turnét SMV előadói néven. Ez a hármas
már ezt megelőzően is a rajongók kívánságlistájának első helyén
szerepelt, de addig a három sztár mindig csak ígérgetett, mondván akkor
hívják életre a közös produkciót, ha ezt a szoros időbeosztásuk lehetővé
teszi. Végül amikor 2007 októberében Clarke életműdíjat kapott a Bass
Player magazine-tól, a szokásos éves Bass Player Live! koncerten New
Yorkban, Miller és Wooten is úgy intézték, hogy szabaddá tegyék magukat
és felléptek vele. A fantasztikus előadástól a jelenlévő 900 néző a
visszajelzések alapján “eldobta az agyát”, de ami még ennél is fontosabb
volt, a három zenész megérezte a köztük lévő kémiát, és arra sarkallta
őket, hogy életre hívják azt a régóta dédelgetett tervüket, hogy együtt
muzsikáljanak.
Miller karrierje eközben tovább szárnyal,
miközben ő maga is folyamatosan változik, újabb zenei ötletekkel
kápráztatja el a világot, így csak azt kell várnunk, mi lesz az a
következő produkció, amellyel meglepi a rajongóit.
