Az előadás, miközben demonstrálja azt a sokszínű, egészen a középkorig visszanyúló táncos és zenei hagyományt, mely szinte napjainkig ránk öröklődött, mégsem leltár és nem tudományos összegzés. Nem tisztára törölgetett üveglapokkal kerített múzeumi tárló, hanem a kultúra folyamatosságának a felmutatója. Annak bizonyítéka, hogy széthulló hagyományos közösségeink felgyülemlett javai - új közösségek révén - átmenthetőek a ma embere számára.
Az Édeskeserű alkotói közül néhányan személyesen élték meg a kisebbségi lét kálváriáját, a szülőföld kényszerű vagy maguk által vállalt elhagyását. Az előadás azonban mégsem panaszos égbe-kiáltás, nem keserű önostorozás, hanem válaszkeresés az örök kérdésre, mely Erdélytől függetlenül mindannyiunk számára feltehető: szülőföldünk (múltunk) elhagyása annak elvesztése is egyben? Maradhat-e, és ha igen, mi, hátrahagyott javainkból? Kaphat-e biztatást az identitásában bizonytalanná váló, a kultúrák zűrzavarában tébláboló ember?
Az Édeskeserű előadás - címéből adódóan - az ellentétes erők örök egymásnak feszülésére épülő, az alkotók egyéni látásmódját tükröző táncköltemény, mely rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal, ars poeticaként mutatva fel a Nagy László-i gondolatot: „A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet."
Közreműködik: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Szólót énekel:
Enyedi Ágnes
Herczku Ágnes
Hetényi Milán