Tytuł


László Attila Koncert Kiskunhalas

Wybierz termin



Bizonyára mindannyian emlékszünk a 2011-es Csillag Születik tehetségkutató versenyre.

Az akkor  14 éves kézdivásárhelyi születésű srác meghódította Magyarországot csodálatos hangjával, színpadi megjelenésével. Már az első feldolgozott dalával - Egyszer véget ér a lázas ifjúság- a zsűrit is levette a lábáról. A döntőben a közönség szavazatainak köszönhetően meg is nyerte a versenyt. 2016-ban tűnt fel újra a közösségi oldalakon és onnantól pályája lassan, de biztosan ível felfelé. Önálló koncertjei rendre telt házakkal mennek és mellé áll olyan ügyeknek mint például az állatvédelem. Munkája gyümölcseként 2023-ban Fonogram díjat kapott. Még ugyanebben az évben az országgyűlés elnökétől átvehette a Fiatalok a Polgári Magyarországért kitüntetést is.

Évente több mint 200 koncertet ad és bejárta már Amerikát, Ausztráliát valamint Európa több országában is fellépett, telt házakkal,  közönségsikert aratva. Most Kiskunhalason láthatjuk és hallhatjuk!

Szeretettel várunk mindenkit!

Follow us!


Proponujemy również


A jazz egyik legnagyobb kortárs alakja, a kétszeres Grammy-díjas Kurt Elling idén nyáron a Margitszigeti Színház varázslatos szabadtéri színpadán ad…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.