Program


Kint sincs senki / There’s nobody out there

Kint sincs senki / There’s nobody out there

Az előadás helyspecifikus szemléletű, helyszínei az egykori gettó területén találhatóak, amelyek között egy színházi séta keretében vezetik majd végig nézőinket.

Kint sincs senki / There’s nobody out there

Háborúban frontvonalak mentén élünk, külső és belső frontvonalak mentén. A második világháborúban az otthon, a saját nemzet is demarkációs vonalak mentén hasadt.
Kik azok, akik választhatták a szabadságot? Kik azok, akik kockázatot vállaltak már a születésükkel, vagy azzal, ha gyermeknek adtak életet? Mik azok a pillanatok, amikor átléphetünk egy határvonalat?

Ezekre a kérdésekre keresi előadásunk a választ, amelyet 18 középiskolással végzett közös kutatómunka eredményeként hoztunk létre, a holokausztot megélt idős emberek személyes történetei alapján. Az előadás helyspecifikus szemléletű, helyszínei az egykori gettó területén találhatóak, amelyek között egy színházi séta keretében vezetik majd végig nézőinket.

Az előadás a Személyes történelem program keretében született, amely második éve valósul meg Budapesten a holland Theater Na de Dam produkció támogatásával. A január 27-i Nemzetközi Holokauszt Emléknap apropóján másik 4 európai nagyvárosban valósul meg hasonló ifjúsági program a budapestivel egyidőben: a színházi megemlékezéséhez kapcsolódik egy-egy csoport fiatal Prágában, Amszterdamban, Koppenhágában és Berlinben.

Előadók: Csatár Eszter, Kardos Kíra, Czivinger Adriána Kíra, Azary Kitti, Krity Virág, Nagy Nóra Alma, Tóth Bálint Gábor, Gomaa Camelia, Zemen Gergő, Lehel Fanni, Penke Amina, Erdősi-Szűcs Veronika, Lengyel Anna, Reinhardt Bora, Mezei Luca, Lengyel András, Somogyi Dalma, Szuhay Gergő

Rendező: Kallós Viola
Rendezőasszisztens és produkciós vezető: Borbás Gergő
Programvezető: Kallós Viola
Kommunikációs partner: JCC Budapest - Bálint Ház

Kövessen minket!


Ajánló


Táncháztalálkozó 2020 - Folkaréna

Papp László Budapest Sportaréna

Harminckilencedik alkalommal rendezik meg az élő népművészet összművészeti fesztiválját, az Országos Táncháztalálkozót és…

A világhírű Harlem Globetrotters zsinórban 94. turnéja a „Pushing the Limits” („A határok…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok