Podujatie


Indul a bakterház - Roxínház
10

Indul a bakterház - Roxínház

Rideg Sándor 1939-ben megjelent regényéből 1979-ben felejthetetlen film készült. Ezt a hangulatot idézi vissza a Roxínház 2016-ban színpadra vitt feldolgozása, amelyet most a Somogyvári Nyári Színház keretein belül láthat a közönség.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: nedeľa, 25. jún 2023, 20:30

Rideg Sándor – Tímár Péter – Sebesi Tamás – Szabolcsi János: Indul a bakterház 12+
vígjáték

Az előadás hossza kb. 100 perc (szünet nélkül játsszuk)
A jegyek nem helyre szólnak, helyfoglalás érkezési sorrendben!

2016. február 19-én mutatta be a társulat Rideg Sándor–Tímár Péter–Sebesi Tamás–Szabolcsi János: Indul a bakterház című zenés előadását. Az eredeti darab feldolgozását a Roxínház szakmai csapata végezte: Sebesi Tamás zenéjére Szabolcsi János írt dalszövegeket, Pintér Kata szerkesztette át a szövegkönyvet és rendezte az előadást. Ezzel vált igazán a Roxínház sajátjává az Indul a bakterház.

A kamaszgyereknek, Regős Bendegúznak, az életben még soha nem sikerült semmi, de hát faluhelyen ez nem is megy olyan könnyen. Anyja egy lókupec segítségével kiadja tehénpásztornak Szabó bakter házába, hátha tanul egy kis emberséget. De hiába jószándékú gyerek ez a Bendegúz, sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. A jókedve azonban sohasem hagyja el…

Szereposztás:
Bendegúz................................ Tanító Benjámin
Bakter...................................... Szabolcsi János
Banya...................................... Merkei Mónika / Kirsch Veronika
Toppancs................................. Lugosi György
Borcsa..................................... Pintér Kata / Solymos Luca
Piócás..................................... Orlik István
Csendőr I................................ Tóth György
Csendőr II............................... Decsi János
Buga Jóska............................. Orlik István
Rozi......................................... Horváth Zita
Rozi anyja............................... Csillag Fanni
Rozi apja................................. Abonyi-Tóth Máté
Marhakereskedő..................... Takács László János

Falu népe:
Abonyi-Tóth Dávid, Abonyi-Tóth Máté, Barabás Lara, Barkóczy Áron, Bodor Kristóf, Böjte Kata,
Csillag Dorina Hanna, Csillag Fanni, Csuha Mirabella, Eldridge Patrick, Ihárosi Ninszi,
Kalányos Balázs, Márkus Csenge, Márkus Luca, Pápics Lilla, Prucsi Rebeka, Sárdi Benjámin,
Sovák Hanna, Szabó Dániel, Száraz Alexandra, Tanító Karina, Vajda Júlia, Vajda Milán, Wirth Bianka

Alkotók
díszlet - jelmez: Dóra Diána
világítás: Tóth Gyula
hang: Komáromi László
koreográfusok: Merkei Mónika, Sudár Gergő, Takács László János
zenei rendező: Sebesi Tamás
rendező: Pintér Kata

Kedves Közönségünk! A Jegy.hu oldalon történő jegyvásárlással kapcsolatban az Interticket nyújt segítséget és információt. Ügyfélszolgálatuk elérhető a Jegy.hu oldalain megtalálható chat-en keresztül (bal alsó sarok), élőben, munkanapokon 9-től 20 óráig, hétvégén, munkaszüneti és ünnepnapokon 10-től 19 óráig.

Naša ponuka


Május 9-én Tankcsapda koncerttel indul az 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.

A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el a közönséget rendkívüli tehetségével. Bence legújabb, Pianoshphere című albuma egyben a névadója az idei turnénak, amelyet Ausztrália és Nyugat-Európa után a prágai O2 Arénában majd a dubai Coca Cola Arénában élvezhet a közönség. A turné utolsó állomása pedig a budapesti MVM Dome, 2024. december 7-én.

Follow us!


Tipy


Mamma Mia! Szép

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. 2014-es…

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.