Hyppolit, a lakáj (1931) - 120 éves a magyar film / MÜPAMOZI

Hyppolit, a lakáj (1931) - 120 éves a magyar film / MÜPAMOZI
Rendező: Székely István

Fogadjunk, hogy senki nem emlékszik a Hyppolit, a lakáj első öt percére! Pedig a Zágon István színműve alapján Nóti Károly alkotta forgatókönyv megadja a film talán legfontosabb korabeli olvasatát. Mit jelent vállalkozónak lenni a harmincas évek kezdetén Magyarországon? Hogyan találkozik a hagyomány a modernitással? És miként is ütköznek a nagyon különböző identitások a honi polgárosodás meghatározó korszakában? Persze bocsánatos bűn, ha valaki azért leginkább a kacagtató párbeszédekre és Eisemann Mihály örökzöldjeire emlékszik belőle.

Ha lemondunk az édesbús nosztalgiáról, a boldog, göcögő belefeledkezésről, döbbenten észlelhetjük, hogy Székely István most kilencven esztendős filmje tele van ma is érvényes gondolatokkal. A Hyppolit ugyanis nem bohózat, hanem szatíra, még ha a szatírában elvárható túlzások nem is lépik át a fantasztikum határát. Pusztán annyi történik, hogy az események botrányossá sűrűsödnek. Képmutatás, hazugságok, korrupció, úrhatnámság. Van itt minden. És minden szögletben apró utalások. Hogy érezzük, még nem szabadultunk meg egészen az 1929-es világválságtól. Meg hogy a koncessziók sorsa furcsa dolgokon múlik. Apró jelzések, hogy senki nincs a helyén, hogy senki nem vállal felelősséget a tetteiért. Kivéve a grófékat megjárt lakájt, Hyppolitot - Csortos Gyula parádés alakításában. Kétségtelen, hogy Hyppolit kicsit merev, és megpróbálja az arisztokraták szokásaiba, modorosságaiba terelgetni az újsütetű nagypolgár, a hirtelen meggazdagodott szállítási vállalkozó, Schneider Mátyás (Kabos Gyula) családját. Talán úgy gondolja, mi másra vágyhatnának. Különös módon mégis ő az, aki kibogozza az összekuszálódott szálakat, a maga módján helyére teszi a kizökkent világot. És a végén furcsa mosollyal nyugtázza, hogy az emberi minőség nem azon múlik, hogy valaki hagymával fogyasztja-e a hagymát.

Rendező: Müpa