Honeybeast – Cinema Trip - Zenés utazás 3D-ben
A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény, 24 milliós (!) kattintásszámmal.
A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény, 24 milliós (!) kattintásszámmal.
A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény, 24 milliós (!) kattintásszámmal. A zenekar az utóbbi időben rendhagyó turnékon vett részt, és a Müpába is különleges produkcióval érkezik: cinema tripes fellépésük kapcsán az együttes énekesnője - egyben grafikusa és művészeti vezetője -, Tarján Zsófia így fogalmaz: „a színpad teljes hátsó részét félkörívben kitöltő vetítést tervezünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is része vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek feltűnnek a Honeybeast-dalokban”.
Rendező: Müpa
Honeybeast:
ének: Tarján Zsófia
gitár: Bencsik-Kovács Zoltán
gitár: Tatár Árpád
basszusgitár: Lázár Tibor
billentyűk: Kővágó Zsolt
dobok: Kovács Tamás
Alkotó:
animáció: Syndicate Productions
Az MVM Club koncertsorozat nyitókoncertjén, a MOMKult szabadtéri színpadán fellép Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája.
A D.A.S. Trió 2014 óta aktív. Ezen az estén második nagylemezüket mutatják be Netto Tetrisz címmel, amely a koncert napján…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.