Haydn–Mozart – 3

Műsor:
Joseph Haydn: 86. (D-dúr) szimfónia, Hob. I:86
Wolfgang Amadeus Mozart: 20. (d-moll) zongoraverseny, K. 466;
9. (D-dúr, „Postakürt”) szerenád, K. 320

Dmitrij Siskin (zongora)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor

A program ez esetben is Haydn egyik párizsi szimfóniájával indul, majd Mozart egyik legnépszerűbb versenyműve következik, ezúttal zongorára és zenekarra. Az est második felében ismét Mozart-szerenád szól, különlegessége a zenekarban felbukkanó postakürt. A zongoraszólót a harmincas évei legelején járó, a Le Temps által lebilincselőnek nevezett orosz Dmitrij Siskin játssza, aki a 16. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen második, a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen első díjat nyert. Jevgenyij Kiszin szerint komoly, elhivatott zongorista, akiben a professzionalizmus természetes finomsággal találkozik. A koncertet a két zeneszerző specialistája, a sorozat állandó karmestere, Takács-Nagy Gábor dirigálja.

Az 1780-as évekre Haydn olyan népszerű volt Franciaországban, hogy a párizsi Concert de la Loge Olympique szabadkőműves hangversenytársaság jelentős honorárium fejében fél tucat szimfóniát rendelt tőle. A szerző két év alatt el is készült a hat művel, amelyek azonnal sikert arattak. A D-dúr szimfónia a sorozat leggazdagabban hangszerelt darabja: Haydn trombitákkal és timpanival bővítette a szokásos apparátust. A lassú bevezetés után különös, a hangnemet csak lassan megtaláló főtéma nyitja az első tételt. Nagyon lassú és nagyon szabad capriccio, majd egyszerre népies és elegáns menüett következik, amelyek után egy repetitív motívumból építkező finálé zárja a művet.

A d-moll különleges hangnem Mozart életművében. Ebben komponálta a Requiem és a Don Giovanni bizonyos részeit, valamint 1785-ös zongoraversenyét. Bár művei nemigen nyerték el a 19. századi művészek tetszését, a d-moll versenymű kivételt képezett; ez Mozart egyetlen zongoraversenye, amelyet Beethoven műsorára tűzött. A szerző egyetlen nappal a bemutató előtt készült el a kottával, a premier mégis sikeres volt. Fanfárszerű kinyilatkoztatás helyett a mű sejtelmes hullámzással indul. A zongora halkan, szinte ijedten lép be később. A lassú tétel, vagyis a békésebb románc közepére drámai viharzene ékelődik, és csak a komoly és szenvedélyes finálé legvégén süt ki a nap D-dúr zárlattal.

A menüettek általában a többtételes klasszikus művek kötelező elemei, a legkevesebb váratlan fordulatot vagy szenvedélyt hozó részek. Jól ismert forma, jóleső könnyedség és letisztult hangszerelés jellemzi őket. Mozart 1779-ben komponált D-dúr szerenádját mégis az egyik menüett tette híressé, a héttételes mű életvidám fináléja előtt ugyanis postakürt hangját halljuk. A mű nyitótétele érzelmes lassú bevezetésből csap át a lendületes gyors részbe. A következő két, versenyműszerű tételben a fuvolák, oboák és fagottok játsszák a főszerepet, majd – a híres menüett előtt – a darab legtragikusabb hangvételű zenéje szól.