Podujatie


Haydn: Nelson mise

Aktuálne podujatia


A jegyértékesítés június 1-én indul!
Nedostupné
Szép

1798. augusztus 1-én a francia haditengerészet 17 hajóból álló flottája horgonyzott az egyiptomi partok előtt. Ekkor még Napóleon afrikai hadműveletei jól álltak, hajói pedig kedvező pozícióban várták, hogy a Nelson admirális által vezetett brit hadihajókkal megütközzenek. A hadiszerencse azonban Nelson admirális oldalán volt és Abu-kir félszigete mellett megsemmisítő csapást mért a franciákra. Nelson két évvel később, 1800-ban, szeretője, Lady Emma Hamilton énekes- és színésznő társaságában éppen Bécsben, illetve Kismartonban időzött és természetesen meglátogatta Haydnt. A magasrangú vendég tiszteletére adták elő azt a misét, melyet Haydn két évvel korábban Esterházy Miklós felesége, Maria Josepha hercegnő névnapjára (szeptember 8.) írt, éppen abban az időszakban, amikor az abu-kiri csata zajlott. Az egészen különleges hangszerelésű d-moll mise – a zeneszerzői szándéktól függetlenül – ekkor „vette fel” az admirális nevét.

Bő évtizeddel később, 1811-ben mutatták be Beethoven ötödik és egyben utolsó zongoraversenyét. Rejtély, hogy miként tapadt angol nyelvterületen a darabhoz az „Emperor” (Császár) melléknév. Maga Beethoven ezt a művét már nem játszotta nyilvánosság előtt, de később olyan előadói voltak, mint Czerny, Mendelssohn vagy Liszt Ferenc. A rendkívül virtuóz és összetett versenyművet ezúttal Farkas Gábor szólójával élvezhetjük.

L. v. BEETHOVEN: Esz-dúr zongoraverseny, op. 73
J. HAYDN: Nelson-mise

Vezényel: Héja Domonkos

Közreműködik:
Farkas Gábor zongora
Baráth Emőke szoprán
Balogh Eszter alt
Megyesi Zoltán tenor
Kovács István basszus
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté

Follow us!


Tipy


Fenyő Miklós emlékkoncert - Volt és lesz

Papp László Budapest Sportaréna

A koncerten, melynek házigazdái Fenyő Miklós gyermekei, Dió és Dáci lesznek, felcsendülnek a művész ikonikus szerzeményei, slágerei, de az est…

ANDRÉ RIEU 2026

MVM Dome

A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…

Jótékonysági koncert a Rokonál család megsegítésére

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.