Tytuł


Gyöngyhalászok

Gyöngyhalászok

Georges Bizet
Gyöngyhalászok

A St. Petersburg Chamber Opera vendégelőadása

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Sobota, 28 Marca 2020 19:00

Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. Idén ősszel pedig azt is megtapasztaljuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak.


Évad szereposztás

Karmester
 
Maxim Valkov
 
Nadir
 
Vladislav Mazankin 
 
Leïla
 
Olesya Gordeeva
 
Zurga
 
Vladimir Tselebrovszkiy
 
Nourabad
 
Andrei Zemskov
 
Közreműködik a
 
Szentpétervári Kamaraopera Zenekara és Énekkara

 

Alkotók

Librettó
 
Michel Carré / Eugène Cormon
 
Rendező
 
Yuri Alexandrov
 
Látványtervező
 
Vyacheslav Okunev
 
Világítástervező
 
Irina Vtornikova
 
Videó
 
Mikhail Ushinin / Daniil Bakalin
 
Karigazgató
 
Igor Pototskiy
 
Koreográfus
 
Nadezhda Kalinina
 
Korrepetítor
 
Yana Zubova

 

Bemutató
 
2015. december 19.

 

Nasza oferta


Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

zenés játék két részben

Follow us!


Proponujemy również


NYÁRI KÁROLY - NYÁRINDÍTÓ KONCERT

Budapest Kongresszusi Központ

Nyári Károly a koncerten a boldogság, az öröm és a szeretet életérzését fogja átadni a dalokon keresztül a közönségnek. A…

Egy, kettő, három Szép

Átrium

Norrison bankigazgatónak egy óra áll a rendelkezésére, hogy csodát tegyen. Pártfogoltja választottjából kell decens üzletembert varázsolnia, felépítve egy új világot.

Daphne du Maurier regénye alapján a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló bemutatója

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.