Fekete Nándor Orgonaestje
2016-ban elkészült „Zene a képekben” című fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncert.
2016-ban elkészült „Zene a képekben” című fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncert.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: Tirsdag, 02. August 2022 20:30
Fekete Nándor Orgonaestje
Egy olyan programzenei összeállítást álmodott meg Fekete Nándor, mely már a zenével egyenrangú szintre emeli a látványelemeket. Csak egy példát említve: Antonio Vivaldi „A négy évszak” megalkotásakor nem elégedett meg azzal, hogy címet adott kompozíciójának, egy-egy verssel, illetve néhány mondattal is megfogalmazta zenéjének tartalmát, mely képleírások a kottában is megtalálhatók. A hangversenyek folyamán a közönség azokat a fényképeket láthatja a kivetítőn, amelyek a zeneszerzők lelki szemei előtt is lebeghettek a művek megalkotása közben. A fotósorozat elkészítéséhez minden adott volt abban a városban, ahol a művész zenei pályafutása kezdetét vette, Miskolcon. Így jött az ötlet, hogy eme összművészeti produkcióra K. Orosz Ila fotóművészt kérje fel, aki helybeliként ismeri a környék összes csodáját.
Műsoron:
Antonio Vivaldi: A négy évszak – Tavasz, Tél
Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta, Örömóda
Edvard Grieg: I. Peer Gynt szvit
Rossz idő esetén a látványkoncert 2022. augusztus 3-án, 20:30-tól kerül megrendezésre.
A Budapesti Operettszínház új bemutatója egyesíti az operett műfajának legnemesebb hagyományait és a Nagymező utcai teátrum lenyűgöző, 21. századi színpadi látványvilágát. Kálmán Imre világsikerű darabjának premierje a 2025-ös év egyik legjobban várt eseménye.
A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.
A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai között meglelő Peer Gynt a 19. századi drámairodalom egyik legösszetettebb alakja.
Izgalmas történet, Mozart változatos, frissességgel és némi keleties jegyekkel tűzdelt zenéje teszi ellenállhatatlanná a Vecsei H. Miklós rendezői víziójában színre…
„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…
Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.