Szinte minden nép, nemzet történetében, meséiben felbukkan egy olyan alak, aki bár nem rendelkezik a hatalom hagyományos eszközeivel, mégis a nála sokkal erősebb és gazdagabb urak fölé kerekedik. Minden ilyen hős birtokában van azoknak az erényeknek, amelyek kiemelik őt a többiek közül, és lehetővé teszik, hogy bosszút álljon a szegényeket és elnyomottakat ért minden sérelemért. Fő fegyvere borotvaéles esze, játékra, nevetésre mindig kész lelke és nem utolsósorban ravaszsága, mellyel minden helyzetet képes a javára fordítani.
Történetünk főhőse, Matyi is ilyen fickó, csak éppen nem ébred tudatára, míg nem éri olyan sérelem, amelyet már nem lehet szó nélkül hagyni. Vidám, a szegénység ellenére gondtalan élete – amelyben a legfontosabb szerepet a barátok, a mulatság, a természet és az állatok jelentik – egy csapásra megváltozik, amikor a hatalom megfosztja őt egyetlen kincsétől, barátjától, a kislibától. A megaláztatás hatására feltámad Matyiban a tűz, és háromszorosan torolja meg sérelmeit, kihasználva a mindenkori hatalmasok szűklátókörűségét, ostobaságát és nagyravágyását. Matyi küzdelme a játékosság és a humor eszközeivel mutatja meg, mire képes egy kisember a nagyok ellen.
A Fazekas Mihály „eredeti magyar regéje” új változatában Czomba Imrétől kapott zenei hátteret. A színpadi zene népi hagyományokra támaszkodik, ám merészen újrahangszerel népi dallamokat, „népzenésít” klasszikus idézeteket, felszabadultan vándorol a dzsessztől a sci-fik űrmezejére. Minden szereplőnek megvan a maga zenei lenyomata, a nép és Lúdas Matyi zenéje markánsan elkülönül Döbrögiék világától, a három szürreális revans pedig mesés dimenziókba repíti a közönséget.