Griskovec monodrámájában saját világát, múltját szemléli szinte gyermeki naivitással, irónia nélkül. saját bevallása szerint szövegeit csak a sokadik előadás után jegyzi le, de a szövegek előadásról előadásra alakulnak. Griskovec saját történetein keresztül a közös élményekből és tapasztalatokból születő valóságról mesél. Prózája a kortárs orosz irodalom élvonalbeli művei közé sorolandó, szövegei az orosz irodalom kisember-témájának méltó folytatói; jól felismerhető elődei Gogol és Remizov.
Saját maga által előadott előadásról így nyilatkozik:
"Én vagyok a darab szerzője. Nem törekszem arra, hogy szétszakadjak, és egyszerre testesítsem meg a dramaturgot, a rendezőt, a művészt, a zeneszerzőt és végül a szereplőt. Ugyanis ez már skizofrénia. Nem vagyok művész. A saját szövegemet adom elő. Nem rögtönzöm, hanem minden egyes alkalommal létrehozom – itt és most. Ez egy céltudatos folyamat az életemben, ami tulajdonképpen a színházi élet pillanatnyi megélése."
"Jevgenyij Griskovec önmaga írja a szöveget, önmaga rendez, önmaga találja ki a megformálás módját. És maga játszik önmagáról. A tartalom örök – az 'én' az adott és áthághatatlan körülmények között. A főhős megnyilatkozása hasonlatos az eszmélet olyan kiáradásához, amely a cselekmény folyamán alakul ki." (Literaturnaja Gazeta)
„Akkorra, amikor Jevgenyij Griskovec Moszkvában megjelent, óriási szakadék jött létre a színházi mondanivaló és a fiatalok világa között. Griskovec feltépte ezt a furunkulust, szabadjára engedte a nyelvet. Vehetjük úgy is, hogy megtanította beszélni ezt a generációt." (Színház és képernyő)
Ezért a drámájáért Griskovec 1999-ben Három nővér-díjat kapott.
Szereplő: Gál Tamás
Konzultáns: Huncik Péter
Rendező: Czajlik József