Tytuł


Wybierz termin



Közreműködik: Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Peter Szilvay

Liszt Ferencet mélyen megrendítette a magyar forradalom és szabadságharc leverése és a szabadságharcosok tragédiája. Ez a történelmi esemény ihlette a Funérailles (Gyászünnep) című monumentális zongoraművének megírására. Az 1849 októberében – alig néhány nappal az aradi tizenhármak kivégzése után – komponált, rendkívül kifejező drámai kompozíció a Harmonies poétiques et religieuses (Költői és vallásos harmóniák) című ciklus hetedik darabja, a romantikus zongorairodalom egyik kiemelkedő alkotása. A mintegy tizenkét perc időtartamú, f-moll hangnemű darab súlyos, lassú akkordokkal induló bevezetése gyászos harangzúgást idéz, hangzása temetési szertartásra emlékeztet. Ezt követően egy fájdalmas siratószerű dallam szólal meg. A középrész drámai fordulatot hoz, erőteljes menetei egy indulóra emlékeztetnek. Karakteres ritmika és hősi karakter jellemzik ezt a formarészt. A rövid epilógus során visszatérünk a gyász hangulatához. A zene fokozatosan elhalkul, majd hirtelen megszakad. Az 1970-ben készült Szerelmi álmok című – Liszt életét feldolgozó – film kísérőzenéjének összeállítására, illetve komponálására a kor nagy tekintélyű zeneszerzője, Farkas Ferenc kapott felkérést. Ennek kapcsán készült el a Funerailles egy részletének, majd 1974-ben a teljes műnek a hangszerelése.

A Római ünnepek Ottorino Respighi híres „római trilógiájának” harmadik és egyben utolsó darabja.  Míg a Róma fenyői és a Róma kútjai az Örök város természeti és hangulati képeit idézi meg, addig a Római ünnepek a történelmet, a tömegek életét és ünnepeit állítja a középpontba. Respighi 1928-ban komponálta a szimfonikus költeményt, melyet még ugyanabban az évben New Yorkban mutatták be Arturo Toscanini vezényletével. A szerző pályájának legnagyobb zenekari apparátusát használta a grandiózus, monumentális hatás érdekében. A Római ünnepek négy tételből áll, melyek mindegyike egy-egy római ünnepet idéz meg, más-más történelmi korszakból.  A Circenses (A cirkuszi játékok) a Colosseumban zajló véres látványosságokat, gladiátorviadalokat idézi. A zene vad, brutális és zajos, tele harsány rézfúvókkal, ütőkkel, éneklő tömegek hangját imitáló kórusrészletekkel. A római birodalom pompája és kegyetlensége egyszerre jelenik meg. A Il Giubileo (A jubileum) során középkori zarándokok vonulnak Róma felé a Szentév alkalmából. A zene áhítatos, ünnepélyes és fokozatosan építkező.  A gregorián dallamokra emlékeztető témákból diadalmas himnusz bontakozik ki, mikor a zarándokok megpillantják Szent Péter bazilika kupoláját. Ezt követi a L’Ottobrata (Októberi ünnep) amely már a barokk kori, polgáriasabb Róma hangulatát idézi, az őszi aratási ünnepet, vadászatot és táncot. Könnyed, derűs, pasztorális jellegű zene, tele színes hangszereléssel és olasz népi motívumokkal. A La Befana (A boszorkány napja – karnevál a Piazza Navonán) című zárótétel a népi karnevál forgatagát mutatja be. A római piazzák zajos, groteszk hangulatát idézi, tele harsány dallamokkal, jazzes ritmusokkal, utcazenei elemekkel. Zenéje őrült tempójú, féktelen energiájú tánccal zárul.

Figyelemre méltó vonása a hangverseny műsorának, hogy Respighit és Farkas Ferencet tanár-diák kapcsolat köti össze, hiszen a magyar komponista 1929-31 között a római Santa Cecilia Akadémián az olasz mesternél tökéletesítette tudását.

– baljos –

Follow us!


Proponujemy również


ÜNNEPI RITMUSBAN - BOGGIE & DANUBIA ÜTŐEGYÜTTES Szép

MOM Kulturális Központ

Vidám, családi koncert a két ünnep között: a sokféle ütőhangszer hangzása és az aranytorkú BOGGIE segít rácsodálkoznunk, mennyi szín és…

Ad

"Szeretnénk a készülődést is méltóképpen ünnepelni egy olyan különleges koncerttel, amelyben a dalaink megszólaltatásában eddig még nem hallott művészek segítenek…

Ad

Dés László és Geszti Péter jubileumi koncertje a legendás szerzőpáros barátságának és közös alkotói munkájának 30 éves ünnepe, melyet egy…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.