Tytuł


Wybierz termin



Közreműködik:

Csalog Gábor – zongora
Fazekas Gergely, zenetörténész

Kurtág Györgyöt gyakran helyezik a második világháborús avantgárd szerzők – Boulez, Stockhausen, Ligeti – mellé, s bár sok szempontból valóban közéjük tartozik, a zenetörténeti múlthoz való kapcsolódás szempontjából Kurtág kakukktojásnak tekinthető ebben a társaságban. Az újdonság keresése számára soha nem volt elképzelhető a klasszikus hagyományhoz való szoros kapcsolódás nélkül. Korai brácsaversenye Beethoven Hegedűversenyének ikonikus üstdobütéseivel indul, s nincs darabja, amely mögött ne lehetne kitapintani az elmúlt ezer év valamely fontos zeneszerzőjének jelenlétét. Csalog Gábor koncertjén Kurtág művei mellett klasszikus darabok is meg fognak szólalni, hogy világossá váljon, ezek a kapcsolódások olykor egészen konkrétak, hogy Kurtág zenei univerzumát úgy népesítik be a zenetörténeti emlékfoszlányok, mint az éjszakai égboltot a csillagok. Az est első felében zajló beszélgetés során pedig nemcsak Kurtág György zenetörténethez fűződő viszonyáról lesz szó, hanem számos általánosabb kérdésről is, hiszen Csalog Gábor fél évszázada játszik Kurtágot, ötven éve része a százéves Kurtág életének és művének.

Csalog Gábor Vasárnapok – Dialógusok (a) zenével
2025–2026 

„De ami volt, az nem jön vissza többé / soha. Az idő egyirányú utca.” Rakovszky Zsuzsa gyönyörű versének kezdő sorai az idő mindennapi fogalmának lényegére mutatnak rá. A zene időbeli jelenlétének azonban más a természete. Mahler, Chopin, Schumann vagy Schubert a zenéjüknek köszönhetően ugyanúgy a kortársaink, mint Kurtág György. Műveiket nap mint nap élővé tesszük. A zenetörténet pedig nem egyirányú utca. Nemcsak Schumann lehet hatással a nála generációval fiatalabb Brahmsra, hanem Mahler is hatással lehet Schubertre, Kurtág Bachra. Az utókor nem konkrétan a zenére gyakorol hatást, hanem arra, ahogy befogadjuk azt. Csalog Gábor sorozatának új évadában az idő lesz tehát a főszereplő, és Fazekas Gergely zenetörténész közreműködésével egyebek között arra keressük majd a választ, hogy miként hatottak egymásra, Mahler és Schubert, Chopin és Mendelssohn, Schumann és Brahms, illetve hogyan van jelen szinte a teljes nyugati zenetörténet Kurtág György zenéjében.

A sorozat további koncertjei:
2025. november 23. 18:00 – Csalog Gábor Vasárnapok – Dialógusok (a) zenével | Mahler és Schubert
2026. január 25. 18:00 – Csalog Gábor Vasárnapok – Dialógusok (a) zenével | Chopin és Mendelssohn
2026. március 22. 18:00 – Csalog Gábor Vasárnapok – Dialógusok (a) zenével | Schumann és Brahms

Follow us!


Proponujemy również


ÜNNEPI RITMUSBAN - BOGGIE & DANUBIA ÜTŐEGYÜTTES Szép

MOM Kulturális Központ

Vidám, családi koncert a két ünnep között: a sokféle ütőhangszer hangzása és az aranytorkú BOGGIE segít rácsodálkoznunk, mennyi szín és…

Ad

"Szeretnénk a készülődést is méltóképpen ünnepelni egy olyan különleges koncerttel, amelyben a dalaink megszólaltatásában eddig még nem hallott művészek segítenek…

Ad

Az idén 22 éves Be Massive Magyarország egyik legnevesebb elektronikus zenei party-sorozata, amelyet az állandó megújulás és a maximális minőségre…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.