Program


Chris Devil Trio

Chris Devil Trio

A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában, amely igazán változatossá teszi koncertjeiket, az egyes tagok különböző zenei világa miatt.

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: Tuesday, April 16 2019 8:00PM

Céljuk kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel.

A 2013-as Talentométer tehetségkutató jazz kategóriájának győztesei melynek köszönhetően felléphettek az Újbuda Jazz Fesztiválon. 2014-ben Borbély Mihállyal léphettek fel az Opus Jazz Clubban, Tóth Viktorral pedig az A38 Hajón. 2015 áprilisában a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén II. helyezettek lettek, Ördög Krisztián Flyin' with My Dragon c. darabja lett a legjobb kompozíció. Májusban pedig megkapták a Most Promising Band díjat a VII. Nemzetközi Ifjúsági Jazzversenyen, Marosvásárhelyen.

Közreműködik:

Ördög Krisztián - szaxofonok
Paczári Viktor - basszusgitár, effektek
Serei Dániel - dob, ütőhangszerek

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Our offer


Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...

A Fővárosi Nagycirkusz és a Kazanyi Állami Cirkusz közös produkciója, a MIRÁZS, a magyar és közép-ázsiai őstörténet legendás világába repíti a nézőt.

A sikerszéria záróepizódjában a nagy klasszikus filmzenék esnek áldozatul Janklovics Péter humor-pörölyének, amellyel szétcsap a Volt egyszer egy vadnyugat, a Harry Potter vagy épp A profi dallamai közt.

Follow us!


Suggestions


REVIZOR РЕВІЗОР - Gogol A revizor című műve nyomán Szép

Nemzeti Színház, Kaszás Attila Terem

"Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz,…

Ad

Sétálj velünk a Gellért-hegyen és a Citadellán, hogy megismerd izgalmas történetét és újjászületésének kulisszatitkait!

Ad

A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.