Program


Budapest Bár - Ünnep – Advent a Budavári Palotanegyedben
2

Budapest Bár - Ünnep – Advent a Budavári Palotanegyedben

Idén engedd, hogy a karácsonyi készülődés az élményekről, az ünnepi illatokról, a találkozásokról és a jó zenékről szóljon. A Budapest Bár ünnepi koncertje igazi kikapcsolódást kínál, közel két órán át tartó örömzenével, nagyszerű dalokkal és felhőtlen hangulattal. A zenekar most is a tőle megszokott változatossággal készül, új dalok mellett sok régi kedvenc is elhangzik majd.

Current events




 

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre születő Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik már 18 éve – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra.

A Budapest Bárt vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból.

Örömzene nyitott füleknek!

A zenekar tagjai: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ürmös Sándor (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika), Farkas Richárd (nagybőgő), Kisvári Bence (dob)

A délutáni koncert fellépői: Behumi Dóri, Frenk, Ferenczi György, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Ferenczi Bora, Kiss Tibor és Mező Misi

Az esti koncert fellépői: Behumi Dóri, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Ferenczi Bori és Kiss Tibor

A jegy az előadás napján ingyenes parkolást biztosít a Várkert Bazár mélygarázsában 3 órára (behajtás a Szarvas tér felől) a szabad helyek függvényében. Érvényesítse parkoló jegyét a kedvezményért a Rendezvényterem aulájában kihelyezett pultnál!

Follow us!


Suggestions


Lusaint // Aporthecary Tour 2026

Akvárium Klub KisHall

A brit neo soul-jazz énekesnő, Lusaint 2026-ban az Apothecary Tour keretében visszatér Budapestre, ezúttal egy exkluzív, intim hangulatú koncerttel.

A „A remény fényei” című jótékonysági koncert igazi lelki és zenei utazás: meghitt, ünnepi hangulatú este, ahol a tradíciók és…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.