program


Bogár Muzsika koncert

Bogár Muzsika koncert

Az elsősorban gyermekeknek szóló, világzenét játszó Bogár Muzsika zenekar egyedülálló színfoltja a hazai zenei palettának. A formáció létrejöttét Pintér Mónika zenepedagógus évtizedes múltra visszatekintő zenés-mondókás foglalkozásai inspirálták. A kezdetektől fogva kiemelt szempont számukra a zene központi szerepe, valamint a legkisebbek számára is könnyen befogadható, játékos nyelvezet használata.

Dato



A Bogár Muzsika több mint 15 éve járja az országot töretlen lelkesedéssel és elhivatottsággal, számtalan sikeres koncerttel a háta mögött. Interaktív előadásaikon gondosan meghangszerelt saját szerzeményeik mellett közismert gyermekdalok is megszólalnak, a gyerekeket aktívan bevonva az élménybe. Vidám, közvetlen koncertjeik nemcsak a gyermekek, hanem szüleik számára is maradandó élményt nyújtanak.

A zenekar munkáját több elismert művész közreműködése is gazdagította: Nagy Bandó András megzenésített költeményei, valamint Cakó Ferenc zseniális homokanimációi is hozzájárultak a Fonogram Díjra jelölt produkcióik sikeréhez. A zenekar tagjai mind professzionális előadók, akik a zenei minőségre hangszerelésben, dalszövegben és előadásmódban egyaránt kiemelt figyelmet fordítanak. Harmadik albumuk Mindenki volt gyerek címmel 2022-ben jelent meg.

Időtartam: 60 perc szünet nélkül

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?

Bombera Krisztina újságíró, televíziós műsorvezető beszélget Dr. Preisz Éva Eszter pszichiáterrel és Lengyelfi Edit családfakutatóval, a Sorsminták című sikerkönyv szerzőivel;…

Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér színházi játszótér felnőtteknek Bemutató: 2025. október 12. Előadásunkat a Nagyszínház Imre Zoltán balett-termében…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.