Program


Bikini Koncert

Bikini Koncert

A Bikini zenekar Balatonfüredre látogat!

 more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tuesday, July 18 2017 9:00PM

A Bikini igazi sikertörténete 1985-ben indult el, amikor D. Nagy Lajos énekes csatlakozott a zenekarhoz. A két év múlva megjelent, Mondd el című album több mint háromszázezer példányban kelt el! Az együttes sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal.

A zenészek idejük kisebb részét töltötték stúdióban, a Bikini ugyanis elsősorban koncertező zenekar. A megszámlálhatatlanul sok fellépés szinte mindegyike telt ház, gyakran több tízezer ember előtt zajlott. A legemlékezetesebb koncertekre közvetlenül a romániai forradalom után, Temesváron került sor: a Bikini elsőként lépett fel Erdélyben a magyar együttesek közül, hihetetlenül forró hangulatban.

S ma talán még nagyobb szükség van arra, hogy elmondják, hogyan érzi magát a kisember a világban, mint az induláskor. A Bikini 1997-ben újjáalakult, hogy azóta a korábbiaknál is jobb albumokat készítsen, s ott legyen minden városban és faluban, határon innen és túl. Hogy egyszerre szórakoztasson és gondolkodtasson el, hogy felnyissa a szemeket – ugyanakkor reményt is adjon.

Jegyárak:

Early Bird jegyek 06.18-ig: 3500 Ft

Jegyek elővételben 06.19-től 07.17-ig: 3900 Ft

Az előadás napján, 07.18-án: 4500 Ft

A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Kapunyitás: 20:00

Jegyinfó hétköznap 9:00-17:00: 06-30/353-42-30

Jegyfoglalás: 06-30/508-4278

Our offer


musical family road movie from 10 to 100 years old

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.

Follow us!


Suggestions


Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködnek a Virtuózok zsűritagjai és legkiemelkedőbb tehetségei. Sztárvendég: Plácido Domingo

ATTRACTION Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon!

Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül szórakoztató,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.