Betlehem
Karácsonyi előadás gyerekeknek
Karácsonyi előadás gyerekeknek
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2016. december 3. szombat, 16:00
„Több mint kétezer évvel ezelőtt született egy fiú, akit istenként tisztelnek mind a mai napig. Sokan szentül hiszik a leírtakat, sokak szerint ez csak mese, mások a maguk meggyőződése szerint gondolkodnak erről. Akárhogyan is, ez a fiú, akit Jézusnak hívtak, megváltoztatta a Világ folyását. Hogy hogyan, arról sok történet szól. A születéséről azonban csak egy.” – ezekkel a sorokkal kezdődik a BonBon Árnyékszínház különleges előadása, melyben a betlehemi történetet mesélik el mai, modern nyelven gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az előadás 3 szálon fut, ahol bemutatják Mária és József, a fiatal pár szenvedéseit, a 3 bölcs tiszteletet érdemlő útját és Heródes őrületes féltékenységét a prófétai „másik királlyal” szemben. Az előadás célja, hogy az ismert történetet hiteles módon mesélje el a gyerekeknek, ami talán számukra már nem is annyira ismert. Mindezt egy csodálatos látványvilággal, ahol fény- és árnyjátékkal beszélik el a szereplők egy modern betlehemes keretein belül ezt a gyönyörű történetet.
Közreműködő mesélő: Papp János
Zeneszerző: Alpár Balázs
Látványtervező: Dobos Emőke
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.
A Voices of the Future – A jövő hangjai Magyarország egyik legnagyobb, középiskolásokat megszólító kulturális programja, amelyben ötszáz diák vállalkozik arra, hogy hónapokon át együtt készüljön, majd a Müpa színpadán adja elő a zeneirodalom kiemelkedő alkotásait.
A Garden of Lights a 2025/26-os szezonban ismét egy csodás, kultikus mese varázslatos világába invitálja a látogatókat a budapesti Füvészkertbe. A különleges fény és multimédia-kiállítás idei témája nem más, mint az örök gyerek, Pán Péter története.
A nyughatatlan hódító, a szabad életű sevillai nemes története számtalan szerzőt inspirált már. Aleksandar Popovski mostani rendezése A Mester és…
Fordulatos vidám mese, amiben sok kaland vár Micimackóra és barátaira, de egy dolog sosem változik, hogy Micimackó szereti a mézet.
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!