Bátori Mária
Erkel Ferenc: Bátori Mária
Hangversenyszerű előadás
more
Erkel Ferenc: Bátori Mária
Hangversenyszerű előadás
more
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date on this page: Sunday, November 06 2016 7:30PM
1810. november 7-én született egy gyulai tanító fiaként Erkel Ferenc. A nemzeti romantikus opera megteremtőjének születésnapja 2013 óta a Magyar Opera Napja is: e napon nyitottuk újra az Opera legendás másik játszóhelyét, Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőterű színházát, a főváros II. János Pál pápa (korábban: Tisza Kálmán, illetve Köztársaság) terén álló Erkel Színházat. 2014 őszén egy másik nagyszerű magyar zeneszerzőre is emlékeztünk e napon, ő Erkelhez hasonlóan pedagógusként is jelentőset alkotott: Szokolay Sándorra, akinek Vérnászát a mű bemutatásának 50. évfordulóján újítottuk fel. 2015-ben újra világhírű magyar művel ünnepeltünk: a 100 esztendeje elhunyt Goldmark Károly monstruózus keleti operájával, a Sába királynőjével. Idén Erkel Ferenc első operájának koncertszerű előadását hallhatják, és ugyanezen napon jelenik meg a mű stúdiófelvétele is, amely immár a kritikai kottakiadvány alapján készült.
Az előadást megelőzően tartjuk az Opera belső díjainak, jubileumi aranygyűrűinek átadását is, ekkor avatjuk az új Örökös Tagokat, Mesterművészeket is. És természetesen a színház előcsarnokában álló Erkel-szobor koszorúzásáról sem feledkezünk meg.
A Magyar Opera Napjának további programjai:
17:30 - díjátadás
19:15 - koszorúzás
Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi család felemelkedését.
"Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz,…
Minden Walk My World normál jegy most csak 12 900 Ft! Ne maradj le egy felejthetetlen élményről! Rajongóknak kötelező!
A MESEMONDÓ egy különleges zenei utazás lesz Caramel-lel, aki idén visszatér Margitszigetre. esőnap: július 15.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.