Podujatie


Balázs Elemér Group

Balázs Elemér Group

Hosszabb szünet után tér vissza a Várkert Bazár színpadára hazánk egyik legnépszerűbb jazz-formációja, a Balázs Elemér Group. A zenekar legutóbb 2020-ban koncertezett nálunk, így a mostani, felszabadult nyári hangulatot ígérő szabadtéri fellépés különleges alkalomnak ígérkezik a közönség és a művészek számára egyaránt.

Aktuálne podujatia



Balázs Elemér jazzdobos és zeneszerző 2000-ben alapította együttesét, amely hamar a hazai zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Zenéjük sajátos, könnyen felismerhető hangzásvilágát a dallamosság és a kortárs jazz találkozása adja. Stílusuk fontos eleme a női és a férfi énekhang párbeszéde, valamint a különböző népek és kultúrák zenei motívumainak fúziója. Repertoárjuk az erdélyi népzenétől a brazil ritmusokig ível, miközben a reneszánsz és barokk zenei világ elemei is természetesen illeszkednek jazzhangzásukba.

A zenekar rendszeres fellépője a világ jelentős jazzszínpadainak Londontól Bécsig, Madridtól Rómáig. A 2015-ben megjelent Örök szerelem című jubileumi válogatás számlistáját a rajongók kedvenceiből állították össze, a szakmai zsűri pedig 2016-ban az év jazzalbumának járó Fonogram-díjjal ismerte el. A többszörös Fonogram-díjas zenekar koncertje különleges zenei utazásra hív az Öntőház udvarban.

Esőhelyszín: Rendezvényterem

A VIP Panoráma belépőjegy 10000 Ft-os éttermi italkupont is tartalmaz, mely lefogyasztható az esemény napján nyitvatartási időben a VarjúVár étteremben.

A VIP Panoráma jegyek eső esetén a koncert napjától számított 30 napon belül felhasználhatók a VarjúVár étteremben.

A VIP Panoráma jegy további előnyei a Rendezvényteremben:
- elsőbbségi belépés
- kiemelt ülőhely az első sorokban

Tájékoztató eső vagy rossz időjárás esetére: >>>

Follow us!


Tipy


A CSODÁLATOS magyar jazz Szép

Margitszigeti Színház Kerengő

A hagyomány folytatódik! A Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház már harmadik alkalommal rendezi meg a Csodálatos magyar jazz…

ANDRÉ RIEU 2026

MVM Dome

A közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen keringők is helyet…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.