Andreas Staier fortepianoestje

Wolfgang Amadeus MOZART (1756-1791):
c-moll fantázia, K. 475
Carl Philipp Emanuel BACH (1714-1788):
e-moll szonáta, Wq 59/1
C-dúr fantázia, Wq 61/6
Joseph HAYDN (1732-1809):
f-moll variációk, Hob. XVII:6
—
Joseph HAYDN:
Esz-dúr szonáta, Hob. XVI:49
Ludwig van BEETHOVEN (1770-1827):
Hat bagatell, op. 126

Andreas Staier, a német zongora-, csembaló- és fortepiano-művész többek közt Rovátkay Lajosnál tanult, és már fiatalon olyan neves együttesekben játszott, mint a Musica Antiqua Köln vagy a Les Adieux. Szólókoncerteken, énekművészek kísérőjeként, kamarazenészként, valamint kamaraegyüttesek szólistájaként is fellép. Repertoárja a barokktól a koraromantikus korig terjed, s gyakran ad a mostanihoz hasonlóan, tematikusan megkomponált koncerteket.

Ezúttal jórészt alig egy évtized szólóterméséből válogat: ez az a kor, amikor Carl Philipp Emanuel Bach teljesen áttér a fortepianóra, amit a műsor két számában – az 1784-ben komponált e-moll szonátában és a másfél évvel későbbi C-dúr fantáziában – megcsodálhatunk. Ezek a rövid, hangulatilag mégis összetett művek az ínyenceknek és a zenekedvelőknek szólnak (ahogy a kiadás címe – Clavier Sonaten für Kenner und Liebhaber – is mutatja). Mozarttól azonban egy egyáltalán nem „műkedvelő” szonáta, hanem a ma is korát megelőzően modernnek ható c-moll fantázia szólal meg, melyet 1785-ben az ugyancsak c-moll szonátával együtt publikált a szerző. A mintegy 12-14 perces Fantázia önmagában is a teljesség élményét nyújtja: a Bach Musikalisches Opferével rokon, komor nyitótéma a mű végén visszatér, ám eközben hangnemében és stílusában is nagyon nagy utat tesz meg. Haydn hasonló terjedelmű f-moll variációi 1793-ban keletkeztek, és ha a kettős variációs forma szabályosabb is, az alcíme (Un piccolo divertimentimento) is jelzi, hogy Haydn ezúttal is eltér a szabályoktól, s egy kiterjedt kódával teszi fantáziaszerűvé a művet, ami talán összefügg a szerző plátói szerelmének, Maria Anna von Genzinger korai halálával. Haydn 1789-90-ben keletkezett Esz-dúr szonátája is Genzinger kisasszonyhoz kapcsolódik: Haydn eszterházi magányában, neki ajánlotta ezt a remekművet, mely saját korában is lelkesedést váltott ki a kortársakból. Beethoven 1824-ben írta meg Hat bagatelljét, kiadójának e szavakkal jellemezve: „talán a legjobb, amit írtam”. A hat bagatell a szerzői szándék szerint egy összefüggő művet alkot, hasonlóan pl. Schubert zongoradarab-ciklusaihoz.