ALVIN LEE
Alvin Lee Nottinghamben született 1944. december 19-én. A zene szeretete otthon, szűkebb környezetében ragadt rá. Példaképe az a Charlie Christian volt, aki Benny Goodman együttesében gitározott.
alvin-lee15 évesen alapította első zenekarát, mely már magában hordozta a későbbi Ten Years After gyökereit. A Jaybirds zenekar hamar népszerű lett, de a valódi áttörését az 1966-os év hozta el, mikor az együttes áttette székhelyét Londonba és nevét Ten Years After-re változtatta. Az együttest 1968-ban hívták meg első amerikai turnéjára, melyen a közönség hamar Alvin lélekteli tüzes gitárjátéka és a zenekar különleges blues- swing -rock hangzásból kevert világának hatása alá került. A hatalmas sikert követően az együttes 7 év alatt 28 turnét tett az Egyesült államokban, melyre korábban nem volt példa a brit zenekarok körében. Nagy esztendő volt Alvin és bandája életében az 1969-es, amikor a woodstocki fesztiválon Lee fergeteges gitárjátékával hatalmas sikert aratott. A világsiker ekkor már elkerülhetetlen volt. A TYA hatalmas sikerrel futott és 10 albumot jelentetett meg, melynek gyöngyszemeknek számító saját dalait többnyire Alvin Lee szerezte.
1973-ra , több mint 10 után Alvin Lee úgy érezte, hogy a zenekar kialakult stílusa korlátozza őt, így elindította szóló pályafutását.
Az amerikai gospel énekessel Mylon LeFevre-vel és számos rocklegendával, mint George Harrison, Steve Winwood, Ron Wood and Mick Fleetwood közösen vette fel az On The Road To Freedom c. albumát, mely vezetővé vált a country rock műfajban. Később tovább kalandozva a blues és rock kimeríthetetlen világában rhythm & Blues, és rock and roll hangzással színesítette tovább virutóz gitárstílusát. Az Alvin Lee & Co formációval, később a Ten years Later nevű triójával búcsúzott a hetvenes évektől, akkora már összesen 4 szóló lemezzel és számos Nagyszekeresű egyesült államok beli és európai turnéval a háta mögött.
Újabb irányt a 80-as évek hoztak Lee pályáján: 2 új albuma jelent meg Steve Gould -val a Rarebird ből, valamint egy turnét, melyen a Rolling Stones-ból ismert Mick Taylor csatlakozott Lee zenekarához.
A következő 20 évben Lee főként szólóban járta Európát, ekkor jutott el először, majd a kilencvenes években, legutóbb pedig 2005-ben Magyarországra. Sok lemezt készített, teljes életműve több mint 20 albumot tartalmaz. Szóló albumain - a már említett nevek mellett - olyan hírességekkel közös felvételekkel, mint Jerry Lee Lewis, Jon Lord, Scotty Moore vagy D.J. Fontana. Gorge Harrisonnal közös dalát, a The bluest Blues-t sokan a valaha rögzített legtökéletesebb blues nótaként tartják számon.
A mindig újító szellemben dolgozó Lee munkássága széles zenei spektrumot fed le, és minden dalát átitatja a blues és a rock and roll iránti rajongása. Több mint negyven év koncertezéssel és felvételeivel méltán érdemel előkelő helyet a zenei legendák között.
KAREN CARROLL WITH THE MISSISSIPPI GRAVE DIGGERS
Karen Carroll és a Mississippi Grave Diggers neve számos közös fellépés és sikeres turné után mára már összeforrt, és fogalommá vált az európai blues életben! Szuggesztív carollelőadásmód, felhőtlen jókedv és fergeteges muzsikálás jellemzi a zenekar telt házas koncertjeit. A Mississippi Grave Diggers, a tradicionális fekete ritmusok, a roma swing és bebup , a folk blues, és fiatalos groovok ötvözésével hamísítatlan jazz és világzenei fűszerezést ad a kortárs Blues világának. Ez teszi egyedivé a zenekar által megteremtett, kontinenseken átívelő, majd hazai színpadokon összeforró hagyományok örömzenéjét.
A zenekar frontemberét, Karen Carrollt, a „fekete boszorkát”az egyik leghitelesebb énekeseként tartják számon a nemzetközi kortárs blues életében. Olyan nevekkel említik együtt, mint Koko Taylor vagy Etta James.
A zenekar repertoárjában szereplő standard műsort nagy sikerű, saját szerzemények teszik színesebbé, melyekből különleges hangzásvilág bontakozik ki.
2008-ban és 2009-ben végigturnézták legnagyobb fesztiválokat: MUPA, Millenáris Park, Kaláka Fesztivál, Solymári Gospel fesztivál, Esztergomi művészeti hetek, Sziget fesztivál, Borfalu, Szentendrei nyitott Éjszakák stb. A 2008. és 2009. év végén a Bluespatika fesztivál házigazda zenekaraként léptek fel. A 2009-es év első turné időszakát egy nagyszabású európai koncertsorozattal indították németországi, cseh országi, szlovákiai és ausztriai helyszíneken! Első, élő felvételeket tartalmazó lemezük 2009. novemberében, a Gryllus kiadó gondozásában jelent meg.
BŐRGYÁRI CAPRICCIO
A zenekar 2000-ben alakult a legendás újpesti bőrgyár területén. Eredetileg klasszikus négyes felállásban interpretálták a 60-70-es évek kiemelkedő slágereit. Zarubay Bence ének borgyarmellett szájharmonikán és fuvolán színesíti a hangzást, Gazdag Viktor a Les-Paul gitárhang híve, Barabás Attila játszott basszusgitáron, Tóth "Diza" Dénes a háttérben a sokrétű dobos. Kedvenceik a klasszikus blues mesterek, mint John Mayall, Peter Green mellett a keményebb hangzású Ten Years After, Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Eric Clapton slágerek. Sikeres fellépőik különböző fesztiváloknak és motoros találkozóknak. Így pl. Rendeszeresen találkozhatunk velük a Sziget fesziválon, de játszottak már a Paksi Bluesfesztiválon és a nagysikrű Magyar Dal Napja fesztiválon is. 2010-ben jelent meg, Túlsó oldalon címmel első önálló szerzeményekből álló albumuk sok hazai blues híresség közreműködésével. Egy-egy szám erejéig hallhatjuk az albumon Török Ádámot, Tátrai Tibort, Póka Egont, Németh Károlyt és Oláh Andort is.Az új album új hangzást is hozott a zenekar életébe, így billentyűn rendszeresen Németh Károly játszik velük; Paróczai „Tacskó” Attila basszusgitáros pedig a Mini mellett mostmár a Bőrrgyári Capriccionak is állandó tagja.