Varnus Xaver
2

Varnus Xaver

Született: 1964. április 29.

Magyar orgonaművész, író.

Iskoláit szűkebb pátriájában, Kőbányán végezte. Zongorázni a Kőbányai Zeneiskolában tanult, az orgonával való kapcsolata pedig a Ihász utcai református templomban kezdődött (ugyanitt készítette később a Magyar Televízió többrészes komolyzenei műsorát, Az utókor ítéletét). Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak,…

 Tovább

Magyar orgonaművész, író.

Iskoláit szűkebb pátriájában, Kőbányán végezte. Zongorázni a Kőbányai Zeneiskolában tanult, az orgonával való kapcsolata pedig a Ihász utcai református templomban kezdődött (ugyanitt készítette később a Magyar Televízió többrészes komolyzenei műsorát, Az utókor ítéletét). Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett; rajta kívül a lipcsei konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1981-ben Franciaországba, majd Kanadába utazott; az utóbbi országnak 1984 óta állampolgára, sokszor éveket tölt Európától távol. Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult. Az 1990-es években négy évig a Zalaegerszegi Orgonafesztivál igazgatója volt.

1977 óta koncertezik; eddigi életében közel háromezer hangversenyt adott. Koncertjei hatalmas tömegeket vonzanak, bárhol lép is fel a világban. Budapesti zsinagóga-hangversenyei legendásak: alkalmanként több mint hétezer hallgatójuk van, de ugyanúgy teltházasak párizsi és angliai koncertjei is. 2007 elején a Sony BMG által kiadott CD-felvétele, amelyet a budapesti Művészetek Palotája új nagyorgonáján készített, hanglemeztörténelmet csinált: egy év alatt négyszeres platinalemez lett. From Bach to Star Wars című CD-felvétele (Sony BMG, 2008) megjelenése hónapjában aranylemez lett.

Két fia van: a Torontóban született és ott élő Daniel, valamint az angliai Nicholas.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa (2004, 2010); Kőbánya díszpolgára.

A 2005-ös A Nagy Könyv szavazás műsorának egyik meghívott vendége volt.

Díjai, elismerései:

2004. március 15-én nemzetközileg is elismert orgonaművészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje /polgári tagozat/ kitüntetésben részesült.
2010. március 15-én nagy népszerűségnek örvendő előadóművészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ kitüntetésben részesült.

CD-k, DVD-k és videofelvételek:

Varnus Xaver Recital in Matthias Church in Budapest (LP, Hungaroton, 1990)
Varnus Plays Bach and Improvise at the Great Organ of the Church of the Holy Spirit in Budapest (LP, Festival Art, 1990)
Organ Magic: Legendary virtuoso Xaver Varnus plays the baroque organ of Szentgotthárd Abbey (1992, Hungaroton; Bach, Mozart, Albinoni)
Varnus Plays Bach (1994, Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola orgonája, Kecskemét )
The Art of Improvisation (CD, 1995, CBC, Varnus Xaver improvizál a világ legnagyobb orgonáján Philadelphiában és a párizsi St.-Eustache-templomban)
Villon Haláltánc balladája (Aquincum Archive, 1997; Faludy Györggyel közösen)
The great organ of Matthias church in Budapest: the legendary 1997 Christmas concert by Xaver Varnus (1998; Léon Boëllmann, Richard Wagner, Charles-Marie Widor, Louis Daquin, Edward Elgar)
Four legendary organists, four improvisations (Aquincum Archive, 1998; Cochereau, Guillou, Kistétényi, Varnus)
Télikert anno 1900 (2000; Marc-Antoine Charpentier et al.)
Az átköltés nagymesterei: Faludy György & Varnus Xaver költői koncertje a Kassai téri templomban (videofelvétel, 2000)
Xaver Varnus Plays The Great Organ of the Budapest Synagogue – The Greatest Organ Recital Ever (Alexandra Publishing House, 2002)
Varnus Xaver orgonahangversenye a Canterbury Katedrálisban (2004, DVD, Aquincum Archive Release; Louis-Nicolas Clérambault, César Franck, Johann Sebastian Bach, Antalffy-Zsiross Dezső)
The legendary organist Xaver Varnus plays Bach at the Kőbánya Presbyterian Church (2005, Aquincum Archive Release, DVD)
From Ravel to Vangelis (CD, Sony-BMG, 2007) – az orgonatörténelem első ötszörös (!) platinalemeze.
My Life is the Organ – Életem az orgona (Sony-BMG, 2007, portré-DVD; Vitray Tamás, Presser Gábor, Faludy György, Czeizel Endre, Fejtő Ferenc, Hidas Frigyes és dr. Kabdebó Lóránt beszél Xavérról, részletek 30 év legnagyobb magyar és külföldi koncertjeiből
Rain, Midnight, Cathedral and Organ – a CD-felvétel a Debreceni Református Nagytemplomban készült (2008, Transatlantic Artists of Canada, korlátozott példányszám)
From Bach to Star Wars (CD, Sony-BMG, 2008)
Classic and Jazz (CD, Sony Music, 2009)

Könyvei:

Isten majd megbocsájt: az a mestersége
Folytatás
Képek és gondolatok
„Mert álom az ébredés, és ébredés a halál” – apa és fia sétái a Nemzeti Panteonban
Isten majd megbocsájt: az a mestersége : az Isten majd megbocsájt…, a Folytatás, valamint a Képek és gondolatok című kötetek kibővített és szintetikus kiadása
Átváltozások
Az Átváltozások hangoskönyv változata, Nagy Marcell, a Sorstalanság c. film főszereplőjének közreműködésével

Bach és Pilinszky - Varnus Xavér és Tőröcsik Mari Estje

Bach és Pilinszky - Varnus Xavér és Tőröcsik Mari Estje

GAG Management Kft.
Orgonaművész
Bach-maraton d-moll toccata és fúga; „Nagy” c-moll prelúdium; Air a D-dúr szvitből

Bach-maraton d-moll toccata és fúga; „Nagy” c-moll prelúdium; Air a D-dúr szvitből

Müpa
Orgonaművész
Bach-tól Gershwin-ig, a Talamba Ütőegyüttes és Varnus Xaver komolyzenei hangversenye

Bach-tól Gershwin-ig, a Talamba Ütőegyüttes és Varnus Xaver komolyzenei hangversenye

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Zenész
Jó éjszakát MÁD! - Varnus Xavér

Jó éjszakát MÁD! - Varnus Xavér

Broadway Ticket Hungary Kft.
Egyéb
Királyi Zeneszalon Varnus Xaverral - komolyzenei hangverseny

Királyi Zeneszalon Varnus Xaverral - komolyzenei hangverseny

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
Királyi Zeneszalon Varnus Xaverral - komolyzenei hangverseny

Királyi Zeneszalon Varnus Xaverral - komolyzenei hangverseny

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
RHODA SCOTT - VARNUS XAVER

RHODA SCOTT - VARNUS XAVER

Broadway Ticket Hungary Kft.
Színész
Rhoda Scott - Varnus Xavér

Rhoda Scott - Varnus Xavér

Broadway Ticket Hungary Kft.
orgonaművész
Talamba 15 zenés, táncos, színpadi előadás

Talamba 15 zenés, táncos, színpadi előadás

PORT Ticket Kft.
Orgonaművész
TITKOK AKADÉMIÁJA

TITKOK AKADÉMIÁJA

Belvárosi Színház
Színész
Törőcsik Mari és Varnus Xaver : Bach és Pilinszky

Törőcsik Mari és Varnus Xaver : Bach és Pilinszky

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Orgonaművész
Varnus Xaver - Lajkó Félix koncert

Varnus Xaver - Lajkó Félix koncert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Orgonaművész
Varnus Xaver - Mozart: Requiem

Varnus Xaver - Mozart: Requiem

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
Varnus Xaver és a Talamba Ütőegyüttes koncertje

Varnus Xaver és a Talamba Ütőegyüttes koncertje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
Varnus Xavér és a Talamba ütősegyüttes

Varnus Xavér és a Talamba ütősegyüttes

MediaEvent
orgonaművész
VARNUS XAVÉR és BOROS MISI közös hangversenye

VARNUS XAVÉR és BOROS MISI közös hangversenye

Általános
Orgonaművész
VARNUS XAVER ÉS TÖRŐCSIK MARI: BACH és PILINSZKY - Közreműködik a Talamba Ütőegyüttes

VARNUS XAVER ÉS TÖRŐCSIK MARI: BACH és PILINSZKY - Közreműködik a Talamba Ütőegyüttes

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
Varnus Xavér Hangversenye

Varnus Xavér Hangversenye

GAG Management Kft.
Orgonaművész
Varnus Xaver koncert

Varnus Xaver koncert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Zene
VARNUS XAVER KONCERT

VARNUS XAVER KONCERT

Pécsi Országos Színházi Találkozó
orgonaművész
Varnus Xaver koncert

Varnus Xaver koncert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
VARNUS XAVER moziorgona-hangversenye Sztárvendég: BÍRÓ ESZTER

VARNUS XAVER moziorgona-hangversenye Sztárvendég: BÍRÓ ESZTER

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
VARNUS XAVER nagyzenekari orgonahangversenye

VARNUS XAVER nagyzenekari orgonahangversenye

Általános
Orgonaművész
Varnus Xaver Óévbúcsúztató koncertje - komolyzenei hangverseny

Varnus Xaver Óévbúcsúztató koncertje - komolyzenei hangverseny

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Zenész
Varnus Xaver orgonahangversenye

Varnus Xaver Zenei Fesztivál -VARNUS XAVER és SZAKCSI LAKATOS BÉLA karácsonyi orgona-zongora párbaja

Varnus Xaver Zenei Fesztivál -VARNUS XAVER és SZAKCSI LAKATOS BÉLA karácsonyi orgona-zongora párbaja

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
VARNUS XAVER zenekari orgonaestje

VARNUS XAVER zenekari orgonaestje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
VARNUS XAVER zenekari orgonahangversenye

VARNUS XAVER zenekari orgonahangversenye

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Orgonaművész
X + 1/2 X - Varnus Xavér és Lajkó Félix hangversenye

X + 1/2 X - Varnus Xavér és Lajkó Félix hangversenye

Kölcsey Központ
orgonaművész

Ajánlataink

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ