Artyści


Andi Tóth
4

Andi Tóth

Ur.: 1999. január.18. (Nagyvárad)

Színész-énekes.

A magyarországi X-Faktor ötödik szériájának győztese.

1999. január 18-án született a romániai Nagyváradon. Gyerekkora óta szeret énekelni. Szülővárosában a Művészeti Líceumba járt középiskolába, ahol rajz szakon tanult. 13 éves korában elkezdett énektanárhoz járni. Ezután részt vett különböző énekversenyeken, és voltak kisebb fellépései.…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színész-énekes.

A magyarországi X-Faktor ötödik szériájának győztese.

1999. január 18-án született a romániai Nagyváradon. Gyerekkora óta szeret énekelni. Szülővárosában a Művészeti Líceumba járt középiskolába, ahol rajz szakon tanult. 13 éves korában elkezdett énektanárhoz járni. Ezután részt vett különböző énekversenyeken, és voltak kisebb fellépései.
2014-ben jelentkezett az X-Faktor ötödik szériájába, ahol párbaj nélkül a fináléba jutott, és végül meg is nyerte azt. Ezzel Tóth Andi lett a magyarországi X-Faktor történetének legfiatalabb győztese, emellett az első győztes, aki a Lányok kategóriájából került ki. A verseny során mentora Szikora Róbert volt.

2015-ben megjelent az akkor 16 éves lány első videóklipje a Legyek én!, valamint szerepet kapott a Madách Színház Nyomorultak című darabjában, majd az RTL Klub új sorozatának, a Válótársaknak az egyik fontos szerepében tért vissza a képernyőkre. A sorozatban Jakab Noémit alakítja.

2016-ban Berkes Olivérrel duettel alkotva bekerültek A Dalba a Seven Seas című dalukkal.
2016 tavaszán újabb dallal jelentkezett, melynek címe Itt vagyok!. 2016 őszén megjelent a Tovább című dala.

2017-ben az I've got a Fire című dalával ismét bekerült A Dalba.


Jelenlegi szerepe a Madách Színházban:
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Eponine

CAMPUS Party - Tóth Andi

CAMPUS Party - Tóth Andi

Lovarda
  • Énekesnő
CAMPUS Party - Tóth Andi // DE hallgatói

CAMPUS Party - Tóth Andi // DE hallgatói

Lovarda
  • Énekesnő
Tóth Andi és Varga Balázs Jazz Quartet koncertje

Tóth Andi és Varga Balázs Jazz Quartet koncertje

Freelusion Kft.
  • Énekesnő

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.