Artist


Géza Tordy
3

Géza Tordy

Birth: † 1938–2024

Színművész.

Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként. 1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay Endre, Kovács János, Lakky…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként. 1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay Endre, Kovács János, Lakky József vagy Domján Edit. Versényi Ida, Komor István és Horvai István rendezéseiben dolgozott a két esztendőben. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963–1967 között a Madách Színház társulatához tartozott. 1967-ben visszatért a Vígszínházba. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től 1995-ig a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője volt. 1995 és 2012 között a Budapesti Kamaraszínház főrendezőjeként működött.[6] Karaktere romantikus és modern hősök megformálásban egyaránt jól érvényesül. Játékában jól érzékelhető a figurák belső feszültsége, a közvetlen érzelmi töltet, az indulatok olykor vad szenvedélye.

Szakmai pályáján legfontosabb mesterének Várkonyi Zoltánt tartotta, akivel a Vígszínházban és filmen dolgozott hosszú évekig.

Díjak, kitüntetések:
Jászai Mari-díj (1970, 1977)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1973)
Ajtay Andor-emlékdíj (1977, 1987)
Érdemes művész (1980)
Ruttkai Éva-emlékdíj (1987)
Kiváló művész (1988)
Kossuth-díj (1991)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998)
Bilicsi-díj (2001)
Gundel művészeti díj (2002)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005)
A Nemzet Színésze (2008)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008)
Prima Primissima díj (2011)

Film, TV:
Tabló — (2008)
S.O.S. Szerelem! — (2007)
Hangyaégetés — (2006)
Világszám! — (2004)
Perlasca — Egy igaz ember története (2002)
Komédiások — (1999)
Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995)
Privát kopó — (1993)
Édes Anna — (1990)
Erdély aranykora — (1989)
Elcserélt szerelem — (1984)
Klapka légió — (1983)
Sértés — (1983)
Viadukt — (1982)
Faustus — (1980)
Élve vagy halva — (1979)
A korona aranyból van — (1979)
Zokogó majom — (1978)
Amerikai cigaretta — (1977)
Fekete gyémántok — (1976)
A bolondok grófja — (1974)
Próbafelvétel — (1974)
Hannibál utolsó útja — (1973)
Átmenő forgalom — (1973)
Hazai történetek — (1972)
Szerelmespár — (1972)
Tizennégy vértanú — (1970)
Bors — (1968)
Húsz óra — (1965)
A kőszívű ember fiai — (1964)
A Tenkes kapitánya — (1964)
Lopott boldogság — (1962)
Megöltek egy lányt — (1961)
Fűre lépni szabad — (1960)
Kálvária — (1960)
Álmatlan évek — (1959)
Akiket a pacsirta elkísér — (1959)

A doktor úr

Pécsi Nemzeti Színház
  • Director

A doktor úr

Pécsi Nemzeti Színház
  • Director

A kétfejű fenevad

Pécsi Nemzeti Színház
  • Ibrahim

A kétfejű fenevad

Pécsi Nemzeti Színház
  • Ibrahim

A vágy villamosa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Director

A vágy villamosa_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Director

Adáshiba

Nemzeti Színház
  • Director

Adáshiba

Veszprémi Petőfi Színház
  • Director

Adáshiba

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Director

Adáshiba - A Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Director

Arnold Wesker: A KONYHA_AN

Magyar Színház
  • Csavargó

Az egérfogó

Thália Színház
  • Mr. Paravicini

Az egérfogó

Thália Színház
  • Mr. Paravicini

Hárman a padon

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Director

Hárman a padon

Jászai Mari Színház, Népház
  • Director

Hazatérés

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Max

Koronázási Szertartásjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Asztrik, koronázó érsek

Kutyapanzió

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Lulu

Vígszínház
  • SCHIGOLCH

Meddig él egy fa? - Örkény 100

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Őrült nők ketrece

Jegycenter Kft.
  • Georges

R.Thomas: Szegény Dániel

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Makréla, csavargó és festőművész

Sok hűhó semmiért

Vígszínház
  • Leonato, Messina kormányzója

Suszter, szabó, baka, kém

Vörösmarty Mozi
  • Control magyar hangja

Szakonyi Károly: Adáshiba

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Director

Szegény Dániel

Karinthy Színház
  • Makréla, csavargó és festőművész

Tangó

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Eugenius

Várkonyi 100 - emlékest

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

VSZF 2013 (Veszprém) Adáshiba

Thália Színház
  • Director

Recommendations


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.