Artist

Tamás Heller
2

Tamás Heller

Birth: 1946. november 19. (Debrecen)

Színművész, előadóművész, zeneszerző, dalszövegíró.

A színjátszás alapjaival Fényes Márta híres gyermekszínpadán ismerkedett meg (Kállai Borival együtt). A Fricska Együttessel beneveztek az 1965-ös Ki mit tud?-ra, a középdöntőben estek ki. Érettségi után fényképész szakmát tanult, majd sorkatonai szolgálatot teljesített.

1972 és 1978 között a debreceni Csokonai…

 Continue

Current programs

Fogj egy sétapálcát

IH Rendezvényközpont

A Gergely Theáter ebben a produkcióban a boldog békeidők hangulatát idézi fel, dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal a…

Színművész, előadóművész, zeneszerző, dalszövegíró.

A színjátszás alapjaival Fényes Márta híres gyermekszínpadán ismerkedett meg (Kállai Borival együtt). A Fricska Együttessel beneveztek az 1965-ös Ki mit tud?-ra, a középdöntőben estek ki. Érettségi után fényképész szakmát tanult, majd sorkatonai szolgálatot teljesített.

1972 és 1978 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1978-tól 2012-ig a Mikroszkóp Színpad tagja. Prózai és zenés kabarék karakterszerepeinek sokszínű tolmácsolója, aki újabban magánszámainak szövegét és zenéjét is maga írja.

Díjai
Mikroszkóp-gyűrű (1993)
Magyar Rádió Nívódíja (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004)
Érdemes művész (2006)

Színpadi szerepeiből
Debreceni Csokonai Színház:
Kander–Ebb: Kabaré....Konferanszié
Goldoni: Két úr szolgája....Truffaldino
Brecht–Weill: Koldusopera....Leprás Mátyás
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban....Mustafa bej
Mikroszkóp Színpad:
Ádám és Éva
Csak semmi duma!
Az élet lapos oldala - Bajor-kabaré
Hej, halihó!
Hogy volt?
Hopp, te Zsiga!
Kelet ez nekünk?
Két úr szolgája
Kihajolni veszélyes!
Közös bűnnek túrós a háta
Le vagytok szavazva!
Leggyengébb láncszemek
Magasztár?
Mikor lesz elegünk?
A Mikroszkóp fantomja
Nyerünk vagy nyelünk
Röhej az egész
Sasazértis
Szakíts, ha bírsz!
Széllel szembe...
Szeplős Pötyi
A tenor háza
Türelmes zóna
Ügynökök kíméljenek!
Valakit visz a vicc
Vigyázz NATO, jön a magyar!
Zsebrepacsi

Tévéfilmekből:
Maskarák (1981)
Angyalbőrben (1990)
Privát kopó (1993)
Família Kft. (1993)
Legnehezebb emberek (2000)
Kutyák

Könyv:
Bests Heller. 50 éve a színpadon. Heller Tamás beszélgetőtársa Sáfrán István; 29s Műhely, Bp., 2015

"Ti rongyos évek" - KÁLLAY BORI és HELLER TAMÁS - zenés szórakoztató estje 2 részben

Fészek Művészklub
  • Színművész, előadóművész, zeneszerző, dalszövegíró, Érdemes művész.
A humor háza - Sztorik a Fészek klubból

A humor háza - Sztorik a Fészek klubból

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Actor/Actress
A LEGVIDÁMABB BARAKK - SZILVESZTERI ELŐADÁS VACSORÁVAL

A LEGVIDÁMABB BARAKK - SZILVESZTERI ELŐADÁS VACSORÁVAL

Rózsavölgyi Szalon
  • Actor/Actress
A nagy ékszerész

A nagy ékszerész

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Gyáros
A NAGY ÉKSZERÉSZ

A NAGY ÉKSZERÉSZ

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Gyáros
A nagy ékszerész

A nagy ékszerész

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Gyáros
A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban

A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Gyáros
A szerelem nem szégyen

A szerelem nem szégyen

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Other
A SZERELEM NEM SZÉGYEN

A SZERELEM NEM SZÉGYEN

Békéscsabai Jókai Színház
  • Actor/Actress
A13 Színház - Harsányi Gábor: Színház vagy szex

A13 Színház - Harsányi Gábor: Színház vagy szex

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Hosszú Puska Life Shaw man
Ami késik, nem múlik

Ami késik, nem múlik

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Galambos, a titkára
Ami késik, nem múlik! - vígjáték - Gergely Theáter (D/2.)

Ami késik, nem múlik! - vígjáték - Gergely Theáter (D/2.)

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Galambos, a titkára
Ami késik, nem múlik! - zenés vígjáték két részben

Ami késik, nem múlik! - zenés vígjáték két részben

Budai Szabadtéri Színház
  • Actor/Actress
Aranymosoly

Aranymosoly

Gárdonyi Géza Színház
  • Előadja
Az édes teher

Az édes teher

Karinthy Színház
  • Kartács Sándor
AZ ÉDES TEHER

AZ ÉDES TEHER

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Pakrácz Tóni
AZ ÉDES TEHER - AVAGY HOGYAN ADTAM FÉRJHEZ A FELESÉGEMET?

AZ ÉDES TEHER avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet?

AZ ÉDES TEHER avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet?

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kartács Sándor
AZ ÉDES TEHER avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet? - BEMUTATÓ ELŐADÁS!

AZ ÉDES TEHER avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet? - BEMUTATÓ ELŐADÁS!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Kartács Sándor
Az élet lapos oldala-Bajor kabaré

Az élet lapos oldala-Bajor kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Capone - Galli: Nő a tét - zenés vígjáték

Capone - Galli: Nő a tét - zenés vígjáték

Általános
  • Actor/Actress
Capone - Galli: Nő a tét - zenés vígjáték

Capone - Galli: Nő a tét - zenés vígjáték

Általános
  • Actor/Actress
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Veres 1 Színház
  • Miska
É L E S S  80 !

É L E S S 80 !

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Félrelépni tilos!

Félrelépni tilos!

Duna Palota
  • Other
Félrelépni tilos!

Félrelépni tilos!

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Fogj egy sétapálcát

Fogj egy sétapálcát

NS Produkció
  • Színművész
Fogj egy sétapálcát

Fogj egy sétapálcát

NS Produkció
  • Actor/Actress
HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!

HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!

Hírös Agóra
  • Színművész, előadóművész, zeneszerző, dalszövegíró, Érdemes művész.
Hacsek és Sajó

Hacsek és Sajó

Belvárosi Színház
  • Zenéjét szerezte
Hacsek és Sajó no meg a harmadik

Hacsek és Sajó no meg a harmadik

Spinoza Színház
  • Zenéjét szerezte
Három a magyar vigasság

Három a magyar vigasság

NS Produkció
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, Érdemes művész.
Három a magyar vigasság

Három a magyar vigasság

NS Produkció
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, Érdemes művész.
Huszka Jenő - Lili bárónő

Huszka Jenő - Lili bárónő

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Malomszegi báró
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő

Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő

Általános
  • Báró Malomszegi
Huszka Jenő : Lili bárónő

Huszka Jenő : Lili bárónő

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Báró Malomszeghy
KabaréFészek - Veszélyes évszakok

KabaréFészek - Veszélyes évszakok

Belvárosi Színház
  • Közreműködik
Kár itt minden dumáért! - zenés kabaré kávéház

Kár itt minden dumáért! - zenés kabaré kávéház

Általános
  • Actor/Actress
KÉSZ KABARÉ ! – ÚJRA!

KÉSZ KABARÉ ! – ÚJRA!

Általános 2
  • Actor/Actress
Kész Kabaré!

Kész Kabaré!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Kész Kabaré!

Kész Kabaré!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Other
Kész Kabaré!

Kész Kabaré!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Other
Kész Kabaré!

Kész Kabaré!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Kész Kabaré!

Kész Kabaré!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Közkívánatomra! - Sas kabaré

Közkívánatomra! - Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

Le vagytok szavazva!-Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Lepedőakrobaták - Bodrogi Gyula, Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Aradi Tibor,Megyeri Zoltán

Lepedőakrobaták - Bodrogi Gyula, Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Aradi Tibor,Megyeri Zoltán

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Actor/Actress
Lili bárónő

Lili bárónő

Karinthy Színház
  • Báró Malomszegi
Lili bárónő, Dáma Díva - Gergely Theáter Produkció

Lili bárónő, Dáma Díva - Gergely Theáter Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Báró Malomszegi
Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása

Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása

Budaörsi Latinovits Színház
  • Ödön
Magasztár? TV felvétel

Magasztár? TV felvétel

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Mikor lesz elegünk?-Verebes kabaré

Mikor lesz elegünk?-Verebes kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Nicsak: Kibeszél! -közéleti kabaré

Nicsak: Kibeszél! -közéleti kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Nő a tét

Nő a tét

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Actor/Actress
NŐ A TÉT! - zenés vígjáték két részben

NŐ A TÉT! - zenés vígjáték két részben

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Will
Öbölből vödörbe

Öbölből vödörbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Mókus
Öbölből vödörbe

Öbölből vödörbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Férfi-Mókus
Öbölből vödörbe

Öbölből vödörbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Férfi - MÓKUS
Öbölből vödörbe

Öbölből vödörbe

Thália Színház
  • Férfi, Mókus
Öbölből vödörbe

Öbölből vödörbe

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Férfi - Mókuska
Óévbúcsúztató szilveszteri gála

Óévbúcsúztató szilveszteri gála

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Orfeum

Orfeum

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Actor/Actress
ÖVÖN ALUL, AVAGY SZEX  A LELKE MINDENNEK

ÖVÖN ALUL, AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
ÖVÖN ALUL,AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

ÖVÖN ALUL,AVAGY SZEX A LELKE MINDENNEK

Thália Színház
  • Actor/Actress
PAPRIKÁS CSIRKE

PAPRIKÁS CSIRKE

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Actor/Actress
PAPRIKÁS CSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK

PAPRIKÁS CSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Actor/Actress
Paprikáscsirke

Paprikáscsirke

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Mr. Kenedi, amerikás magyar
PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK  - zenés vígjáték

PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK - zenés vígjáték

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Actor/Actress
Pasik a Pácban

Pasik a Pácban

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Humphrey
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Humphrey
Pasik a pácban - zenés vígjáték

Pasik a pácban - zenés vígjáték

Általános
  • Humphrey
PASIK A PÁCBAN Ráadás előadás

PASIK A PÁCBAN Ráadás előadás

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Humphrey
PénteK13 - Három a magyar vigasság!

PénteK13 - Három a magyar vigasság!

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színművész, Érdemes művész.
Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
RÖHÖGNI MÉG SZABAD - Sas kabaré

RÖHÖGNI MÉG SZABAD - Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

SAS - FÉSZEK BUÉK! a Hüvelyk Mutyi szilveszteri ea.

Belvárosi Színház
  • Zene
Szakíts,ha bírsz!Hernádi Judit kabaréja

Szakíts,ha bírsz!Hernádi Judit kabaréja

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
SZÉP VOLT FIÚK!

SZÉP VOLT FIÚK!

Turay Ida Színház
  • Actor/Actress
Szép volt fiúk! - Nádas kabaré

Szép volt fiúk! - Nádas kabaré

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Szereplő
SZIKRA SZILVESZTER 2011.

SZIKRA SZILVESZTER 2011.

C&M Hungary Kft.
  • Actor/Actress
Színház vagy szex

Színház vagy szex

Pesti Művész Színház SZE
  • Hosszú Puska Life Shaw man
Szóka Júlia 50, 25. A primadonna jubileuma

Szóka Júlia 50, 25. A primadonna jubileuma

Belvárosi Színház
  • Actor/Actress
TárSASjáték - Sas kabaré

TárSASjáték - Sas kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Nő a tét! - zenés vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Nő a tét! - zenés vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Actor/Actress
Újévi Koncert

Újévi Koncert

Mátra Művelődési Központ
  • Ének
Valakit visz a vicc - kabaré

Valakit visz a vicc - kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Recommendations

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.