Artist


Róbert Endre Szabó
3

Róbert Endre Szabó

Birth: 1976. december 3. (Budapest)

Színművész.

1994-ben a Palládium Színházi Műhelyben kezdett színházzal foglalkozni. 1995-ben érettségizett, és a Fiatalok Budapesti Operastúdiójában énekelni tanult. 1998-tól saját amatőr társulat alapító tagjaként az Újpest Színházban dolgozott. 2001-től a Honvéd Művész Együttes Férfikarában énekelt. Diplomáját a Miskolci Egyetem magán-ének szakán kapta meg. 2007 és 2010 között…

 Continue

Current programs


A Pál utcai fiúk

Weöres Sándor Színház

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb…

Színművész.

1994-ben a Palládium Színházi Műhelyben kezdett színházzal foglalkozni. 1995-ben érettségizett, és a Fiatalok Budapesti Operastúdiójában énekelni tanult. 1998-tól saját amatőr társulat alapító tagjaként az Újpest Színházban dolgozott. 2001-től a Honvéd Művész Együttes Férfikarában énekelt. Diplomáját a Miskolci Egyetem magán-ének szakán kapta meg. 2007 és 2010 között a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola és Weöres Sándor Színház közös színészképző stúdiójának hallgatója volt, melyet Jordán Tamás vezetett. Gyakorlatos színészként is a szombathelyi színházban szerepelt. Azóta a Weöres Sándor Színház társulatának tagja.

Díj:
Külön-díj (2017) Oscar Wilde: A boldog herceg című előadásának színpadra állításáért - enyhén és közepesen súlyos értelmi fogyatékosok közreműködésével (Sugár/Érintő Színi Csoport)

Szerepek:
Ovidius: Átváltozások (Karneválszínház)
Masteroff-Ebb-Kander: Kabaré (Tengerész)
Madách Imre: Az ember tragédiája (több szerepben)
F.H. Burnett-Jeles András: A kis lord (zenész)
Öt az egyben (Norbi)
G. Feydeau - M. Desvalliéres - Hamvai Kornél: A tartalék tartalékos (Berényi)
V. Hugo - Jeles András: A nevető ember (Wapentake, III. bíró)
Vajda-Valló-Fábri: Anconai szerelmesek (több szerepben)
A.P. Csehov: Cseresznyéskert (táncos)
Arisztophanész-Hamvai-Nádasdy-Horgas: Lüzisztraté (Theatermosz, Lükón)
Egressy Zoltán-Dömötör Tamás: 9700
Egressy Zoltán: Három koporsó (Őrnagy)
Sosztakovics: Cserjomuski (Házmester)
W.A. Mozart: Figaro házassága (Antonio)
W.A. Mozart: Don Giovanni (Kormányzó)
Halál-tánc - lélekidézés Weöres Sándor verseire (több szerepben)
Gyurkó László: Szerelmem, Elektra: (Aigisztosz)
Popper Péter: Útvesztő (István)
Szeretőd a város - dalok és versek Budapestről (több szerepben)
Csokonai: Dorottya (Poéta)
A Zengő-hegy legendája (több szerepben)
A pogány király leánya (több szerepben)
Mindenkinek van egy álma - zenés játék (zenész)

Filmek, tv:
Édes Kés
Czukor Show (2010)... Vezérlő munkatárs
Georges Feydeau: A hülyéje (színházi előadás tv-felvétele, 2015)

A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Csapó, gazdaember
A falu rossza

A falu rossza

Weöres Sándor Színház
  • Csapó, gazdaember
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Élőben énekel
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Komornyik/Házmester
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • élőben énekel
A padlás

A padlás

Weöres Sándor Színház
  • Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A padlás.

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A peleskei nótárius

A peleskei nótárius

Weöres Sándor Színház
  • Bojtár, néző, banya, szobalány,vokál
A salemi boszorkányok

A salemi boszorkányok

Weöres Sándor Színház
  • Herrick, porkolá
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Weöres Sándor Színház
  • harcos, udvaronc, vadló
Antigoné

Antigoné

Weöres Sándor Színház
  • Zene
Átváltozások

Átváltozások

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Az ajándék

Az ajándék

Weöres Sándor Színház
  • Other
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
DNS

DNS

Weöres Sándor Színház
  • Ricsi
DühöngŐ

DühöngŐ

Weöres Sándor Színház
  • Cliff Lewis
Egy kanál víz

Egy kanál víz

Weöres Sándor Színház
  • JAMES LINGK
Egy kanál víz.

Egy kanál víz.

Weöres Sándor Színház
  • Other
Énis, teis

Énis, teis

Weöres Sándor Színház
  • Other
Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Farsang avagy...ez is mekkora egy tahó...

Weöres Sándor Színház
  • Avram Calinescu, zsűritag és vőlegény
GÁLA '11

GÁLA '11

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Hetvenhét

Hetvenhét

Weöres Sándor Színház
  • Kurzivál
Illatszertár

Illatszertár

Weöres Sándor Színház
  • Rendőr
Ivanov

Ivanov

Weöres Sándor Színház
  • Gavrila
Jótékonysági Gála

Jótékonysági Gála

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Kabaré

Kabaré

Weöres Sándor Színház
  • TENGERÉSZ
Karácsony a Porondon

Karácsony a Porondon

Weöres Sándor Színház
  • Other
Kis hölgy a Maximból

Kis hölgy a Maximból

Weöres Sándor Színház
  • Émile, tisztiszolga
Koldusopera

Koldusopera

Weöres Sándor Színház
  • Horogujjújakab
Könnyű préda

Könnyű préda

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Weöres Sándor Színház
  • HERCEG/DR. CARRASCO/TÜKÖRLOVAG
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház
  • Lemhényi Dezső báró
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Weöres Sándor Színház
  • Iskolamester
Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Mohácsi testvérek:Farsang avagy ...ez is mekkora egy tahó...

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Calinescu, szabó; Avram Calinescu, zsűritag és vőlegény
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Gergely Theater színházi előadása a Karavellában

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Gergely Theater színházi előadása a Karavellában

Általános 2
  • Actor/Actress
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Weöres Sándor Színház
  • Tomi (paraszt)
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Weöres Sándor Színház
  • Tomi (paraszt)
Revüzió

Revüzió

Weöres Sándor Színház
  • Vokalista
Shakespeare a mellényzsebben .

Shakespeare a mellényzsebben .

Weöres Sándor Színház
  • MŰVÉSZETI TITKÁR
Sweet Charity

Sweet Charity

Weöres Sándor Színház
  • Johny
Székely Csaba: Vitéz Mihály

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mátyás főherceg, a császár öccse/Poroszló
Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

Weöres Sándor Színház
  • Kincstárnok
Terror

Terror

Weöres Sándor Színház
  • Fritz Wagner, szakértő
Terrorizmus

Terrorizmus

Weöres Sándor Színház
  • 3. jelenet: Nyomozó
Varázskendő

Varázskendő

Weöres Sándor Színház
  • Actor/Actress
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Weöres Sándor Színház
  • Mátyás főherceg, a császár öccse/
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Mátyás főherceg, a császár öccse / Poroszló
VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

Thália Színház
  • Gavrila
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • II. színész
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • II. színész

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.