Szabó Magda

Szabó Magda

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Életpályája:

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi…
 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Életpályája:

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelõ Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.

Kitüntetések, díjak:

Számos díjat nyert:

* Baumgarten-díj (1949, visszavonták)
* József Attila-díj (1959, 1972)
* Debrecen díszpolgára (1977)
* Kossuth-díj (1978)
* SZOT-díj (1982)
* Pro Urbe Budapest díj (1983)
* Getz Corporation-díj (1992)
* Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora (1993)
* Déry Tibor-jutalom (1996)
* A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1997)
* Szép Ernő-jutalom (1998)
* Nemes Nagy Ágnes-díj (2000)
* A Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora (2001)
* Corvin-lánc (2001)
* Gundel Művészeti Díj (2003)
* Prima Primissima díj (2003)
* Femina-díj (2003)[3]
* Európai Tudományos Akadémia tagja
* Budapest díszpolgára (2006)
* Hazám-díj (2007)
* A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozata) (2007)

Művei:

* Bárány (versek, 1947)
* Vissza az emberig (versek, 1949)
* Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957)
* Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958)
* Freskó (regény, 1958)
* Bárány Boldizsár (verses mese, 1958)
* Neszek (versek, 1958)
* Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959)
* Sziget-kék (meseregény, 1959)
* Az őz (regény, 1959)
* Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959)
* Disznótor (regény, 1960)
* Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961)
* Születésnap (regény, 1962)
* Pilátus (regény, 1963)
* A Danaida (regény, 1964)
* Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965)
* Tündér Lala (meseregény, 1965)
* Eleven képét a világnak (drámák, 1966)
* Fanni hagyományai (dráma, 1966)
* Alvók futása (elbeszélések, 1967)
* Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967)
* Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968)
* Katalin utca (regény, 1969)
* Abigél (ifjúsági regény, 1970)
* Ókút (regény, 1970)
* Kiálts, város! (színmű, 1971)
* A szemlélők (regény, 1973)
* Az órák és a farkasok (drámák, 1975)
* Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975)
* Az a szép, fényes nap (színmű, 1976)
* Régimódi történet (regény, 1977)
* Kívül a körön (esszék, kritikák, 1980)
* Erőnk szerint (drámák, 1980)
* Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983)
* Béla király (dráma-trilógia, 1984)
* Az ajtó (regény, 1987)
* Az öregség villogó csúcsain (műfordítások, 1987)
* Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987)
* A pillanat (Creusais) (regény, 1990)
* A félistenek szomorúsága (esszék, tanulmányok, 1992)
* Szüret (drámák, 1996)
* A lepke logikája (publicisztikai tanulmányok, 1996)
* A csekei monológ (monodráma, 1999)
* Mézescsók Cerberusnak (elbeszélések, 1999)
* Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000)
* Für Elise (regény, 2002)
* A macskák szerdája (dráma, 2005)
* Békekötés (hangjátékok, 2006)
* Örömhozó, bánatrontó - Levelek a szomszédba (2009)
* Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának (levelezés, 2010)
* Liber Mortis (2011)

Megfilmesítések:

* Vörös tinta (1960, Gertler Viktor)
* Rola (1971, Krzysztof Zanussi)
* A danaida (1971, Zsurzs Éva)
* Abigél (1978, Zsurzs Éva)
* Tündér Lala (1981, Katkics Ilona)
* Az a szép, fényes nap (1981, Szőnyi G. Gábor)
* Nemkívánatos viszonyok (1997, Esztergályos Károly) Szemlélők
* Régimódi történet (2006, Bereményi Géza)
* Nenő (2006, Soós Péter)
* Az ajtó (2011, Szabó István)
Az ajtó

Az ajtó

Vörösmarty Mozi
Író
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
Író

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ