Umelec


László Süle

László Süle

Hétévesen kezdett zongorázni, s később zeneszerzést, harmonizációt, ellenpontot és hangszerelést is tanult. 1981–1984 között a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszékének növendéke volt, melynek elvégzése után az iskola tanára lett. 1988-ban finnországi turnén vett részt triójával, ekkor kérték fel, hogy tanítson a Helsinki Pop és Jazz Konzervatóriumban. Így Finnországba költözött, és…
 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Hétévesen kezdett zongorázni, s később zeneszerzést, harmonizációt, ellenpontot és hangszerelést is tanult. 1981–1984 között a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszékének növendéke volt, melynek elvégzése után az iskola tanára lett. 1988-ban finnországi turnén vett részt triójával, ekkor kérték fel, hogy tanítson a Helsinki Pop és Jazz Konzervatóriumban. Így Finnországba költözött, és azóta is többféle tárgyat tanít Helsinkiben. 1989 és 1995 között első finn formációjával, a László Süle Banddel lépett fel, mellyel főként saját szerzeményeit játszották. Három CD-t készített a csapattal és több fellépésük volt Finnországban és szerte Európában. A jazzen kívül a kortárszene műfajában is komponál a legkülönbözőbb zenei apparátusok számára.

Süle László együttműködése az 1945-ös születésű Pentti Lahtival 1995-ben kezdődött, amikor Süle megalapította az Ad Lib Quintetet. Ezek után még más formációkban, duóban, illetve a Scarbantia String Quartet oldalán is együtt játszottak és lemezfelvételt készítettek. A multiinstrumentalista Lahti, aki az egyik legnépszerűbb jazzmuzsikus Finnországban, a ’70-es évek elején jelent meg hazája jazzszínterén, de már egy évtizeddel korábban a műfaj felé fordult érdeklődése. Egyike volt a UMO alapítótagjainak, majd dolgozott a Mircea Stan Quartettel, az Eero Koivistoinen Octettel és a Braxtonia Ensemble-lel. 1994-ben jelent meg első szólóalbuma. Jelenleg a Süle Lászlóval való közös munkán kívül a Saxperiment szaxofonkvartettel és Eero Hämeenniemi Nada elnevezésű produkciójával való együttműködése foglalja le.
Harcsa Veronika Quintet,Pentti Lahti (F) - Süle László Duo, The Trio of OZ (USA)

Harcsa Veronika Quintet,Pentti Lahti (F) - Süle László Duo, The Trio of OZ (USA)

Kölcsey Központ
  • zongora
Süle László - Borbély Mihály duó

Süle László - Borbély Mihály duó

Budapest Music Center
  • Zongoraművész

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.