Artist


Erzsi Sándor

Erzsi Sándor

Birth: 1956. december 3. (Budapest)

Újságíró, rádiós riporter, műsorvezető és szerkesztő, illetve színházi sajtóreferens, aki pályáját színésznőként kezdte.

1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán Simon Zsuzsa osztályában. Ezt követően a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1983-tól 1994-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. Ezután elhagyja a pályát, de továbbra…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Újságíró, rádiós riporter, műsorvezető és szerkesztő, illetve színházi sajtóreferens, aki pályáját színésznőként kezdte.

1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán Simon Zsuzsa osztályában. Ezt követően a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1983-tól 1994-ig a kecskeméti Katona József Színházban játszott. Ezután elhagyja a pályát, de továbbra is elsősorban kulturális témákkal foglalkozik. 1992-ben kezdett el riporterként dolgozni a Magyarországról jövökben, 1993–1994-ben pedig a Petőfi Rádió Zene-szó című délelőtti és a Kossuth Rádió kulturális műsoraiban. 1994-től már szerkesztő-műsorvezető volt a Magyar Rádiónál, kulturális és esélyegyenlőségi tematikájú műsorokban.
Az 1990-es évek közepétől újságíróként is dolgozott. 2013-tól Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója felkérte, hogy segítse a színház kommunikációját. Így itt szervezte meg a szociális tematikákat feldolgozó első két „történetfelolvasó maratont.
2013-ban és 2016-ban jelent meg egy-egy életrajzi ihletettségű könyve a Park Kiadónál. Az előbbi, a Szegény anyám, ha látnám, fia (Juhász Tomi) és saját történetét dolgozza fel. Az Anyavalya, „anyaregény”, amelynek epizódjait történelmi események keretezik.

Díjak:
Toleranciadíj – I. díj, nyomtatott sajtó, Autonómia Alapítvány (1995)
Toleranciadíj – III. díj, rádió, Autonómia Alapítvány (Ránki Júliával a Csiga Háza I-II. Más-sáv című műsorért, MR Petőfi rádió, 1998)
Toleranciadíj – Egyforintos díj, a rádiós műfaj különdíja, Autonómia Alapítvány (1999)
MR nívódíj (2002)
Hüpatia-médiadíj, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért a magyar sajtóban (a 2012-ben elhangzott Kramer kontra anyaság és Tiltakozó rendezvény a kényszerláthatás ellen riportjaiért, 2013)

Fontosabb színpadi szerepei:
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma szereplőként 2017. szeptember 5-i lekérdezéskor: 32
Carlo Goldoni, Mészöly Dezső: Csetepaté Chioggiában – Lucietta (rendező: Major Tamás; Miskolci Nemzeti Színház, 1982)
Gyárfás Miklós: Képzelődők – Zágoniné (rendező: Angyal Mária; Katona József Színház, Kamaraszínház, 1986)
Sławomir Mrożek, : A nagykövet – A nagykövet felesége (rendező: Bodolay Géza; Katona József Színház, Kamaraszínház, 1990)
Arisztophanész, Arany János, Pajzs Miklós: Lüszisztraté avagy a hálófülkék forradalma – Lüszisztraté (rendező: Vajda Róbert; Salto Mor(t)ale Társulat, kocsmaszínház, 2010)

Rádiós munkássága:
Magyarországról jövök (riporter 1992)
Gondolat-jel, Kékharisnya magazin, Szombat délelőtt, Színházi magazin (riporter 1993/1994)
Zene-szó (riporter 1993/1994, szerkesztő-műsorvezető 1994–1997)
Party (műsorvezető 1994-től)
Petőfi Délelőtt (szerkesztő-műsorvezető 1994–1997)
Kossuth - Szombat Délelőtt (műsorvezető 1994–1997)
Kossuth Krónika reggeli kulturális magazin (szerkesztő-műsorvezető 1994–1997)
Esti Randevú 5 perccel 7 után beszélgető műsor a Centrál Kávéházban (havonta kétszer, 2004–2012)
Tandem
Kupé (szerkesztő)
Kulissza
Kérjen lehetetlent
Új lenyomat

Könyvei:
Szegény anyám, ha látnám (Park Kiadó, 2013)
Anyavalya (Park Kiadó, 2016)
Meddig jössz (Park Kiadó, 2019)

Lüszisztraté

Lüszisztraté

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lüszisztraté
Lüszisztráté, avagy a hálófülkék forradalma

Lüszisztráté, avagy a hálófülkék forradalma

HK Produkció
  • Lüszisztraté
ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

Gólem Színház
  • Actor/Actress
ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

Gólem Színház
  • Előadja

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.