Artyści


Andrea Puja

Andrea Puja

Magánénekesnő, szoprán.

A székelyudvarhelyi születésű szoprán zenei tanulmányait a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában kezdte, majd a Nagyváradi Zeneegyetemen szerzett diplomát 2005-ben. Ugyanebben az évben debütált Kolozsváron a Magyar Operában, Rossini A sevillai borbély című operájának Rosina szerepében. Ezt követően főszerepeket énekelt Mozart: Az álruhás kertészlány, (Arminda), Puccini:…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Magánénekesnő, szoprán.

A székelyudvarhelyi születésű szoprán zenei tanulmányait a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában kezdte, majd a Nagyváradi Zeneegyetemen szerzett diplomát 2005-ben. Ugyanebben az évben debütált Kolozsváron a Magyar Operában, Rossini A sevillai borbély című operájának Rosina szerepében. Ezt követően főszerepeket énekelt Mozart: Az álruhás kertészlány, (Arminda), Puccini: Bohémélet (Musetta), Kálmán: Csárdáskirálynő (Stazi) című műveiben. 2006-2008 között a budapesti Operaház stúdiójának tagja, Oberfrank Géza és Pászthy Júlia művésznő tanítványa. 2008-ban megnyerte az Ambronay Európai Barokk Fesztivál versenyét, így ő léphetett színpadra a párizsi Cite de la Musique-ban Dauvergne: Les Troqueurs című operájának ősbemutatóján a főszerepben. 2009-ben megnyerte a Toti dal Monte Nemzetközi Énekversenyt Olaszországban. Regina Resnik mesterkurzusát követően, 2009-ben debütált a madridi Teatro Real színpadán Haydn: La Vera Constanza operájának főszereplőjeként. Eddigi pályája során olyan mesterekkel dolgozott, mint Jesus-Lopez Cobos, Jose Antonio Montagno, Serge Saitta, Markus Poschner.

Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Madamoiselle Silberklang
Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Madamoiselle Silberklang
Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Madamoiselle Silberklang
Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Madamoiselle Silberklang
Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Aktor
Mozart late night

Mozart late night

Zeneakadémia
  • Madamoiselle Silberklang

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.