Person


András P. Petőcz
4

András P. Petőcz

Színész.

Magamról:
1978. 02. 11.
Kaposvár

A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, majd a budapesti Theatrum Színiakadémián kezdtem meg színészi tanulmányaimat Pethes György tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után 1999-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, ahol három évadot töltöttem. Majd…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Színész.

Magamról:
1978. 02. 11.
Kaposvár

A Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban érettségiztem 1996-ban, majd a budapesti Theatrum Színiakadémián kezdtem meg színészi tanulmányaimat Pethes György tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után 1999-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, ahol három évadot töltöttem. Majd húsz éve tartó pályafutásom alatt számos hazai és külföldi színházban játszottam/játszom Pécstől Zalaegerszegen át Szolnokig. Zenés és prózai darabokban egyaránt szerepeltem. A Pannon Várszínházban több, mint tíz éve debütáltam a méltán nagy sikerű Padlás című előadásban, amit azóta is játszunk. Az azóta eltelt időben számos szerepet alakíthattam a Társulattal.

7 éves korom óta klarinétozom, 2003-ban alapítottam mai napig működő dixieland zenekaromat, a Mardi Gras Jazz Band-et. 2008 óta vagyok a budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiuma színjátszó körének művészeti vezetője, rendezője.

2013-ban született fiam, Benedek, akinek boldog és büszke szülei vagyunk édesanyjával, Ágival.

Jelenlegi szerepeim a Pannon várszínházban:

Bárszínház (2018/2019): szereplő, klarinét
Béke presszó (2018/2019): Szexmashine (klarinét)
Egy darabot a szívemből (2015/2016): Rendőr
A padlás (2007/2008): Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

Korábbi szerepeim a Pannon Várszínházban:

Mária Evangéliuma (2016/2017): János apostol
Toldi (2014/2015): Toldi György
Hegedűs a háztetőn (2013/2014): Ivan / Felügyelő
Sose halunk meg (2013/2014): Simula / Hentes / Pap
Száll az ének (2013/2014): Tiki, jampisztár
Börtönmusical (2011/2012): Mike
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (2005/2006): József / Joshua

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Mária evangéliuma - rockopera

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Vak

A fehér kór

Budaörsi Latinovits Színház
  • Galén doktor

A kajmán

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Instruktør

A költő visszatér

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Wilhelm Grünne, Csitári Vilmos álnéven a gróf unokaöccse:

A koppányi aga testamentuma főpróba

Új Színház
  • POTYONDI, Babocsai barátja

A kőszívű ember fiai

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Mihály mester, pesti polgár

A kőszívű ember fiai

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Pál úr, Richárd szolgája; Mihály mester, pesti polgár

A nagyenyedi két fűzfa

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Tóth János, főbíró

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS; RÉVÉSZ

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Barrabás B Barrabás, a gengszter / Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS B. BARRABÁS, a gengszter – RÉVÉSZ, aki külsőleg azonos Barrabással

A PADLÁS Pannon Várszínház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Barrabás, B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

A púpos

Móricz Zsigmond Színház
  • Philippe de Orleans, Franciaország régense

A púpos

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Philippe de Orleans, Franciaország régense

A púpos

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Philippe de Orleans, Franciaország régense

Állati story

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BARRABÁS; RÉVÉSZ

Állati Story - családi musical

Budai Szabadtéri Színház
  • Skuespiller

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Toldi György

Béke presszó

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Szexmashine (klarinét)

Béke presszó

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Szexmashine (klarinét)

Czibor, a rongylábú

Móricz Zsigmond Színház
  • Kubala László, labdarúgó; Agárdy Gábor, színész

Egri csillagok

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Hegedűs hadnagy

Egri csillagok

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Hegedűs hadnagy

EGRI CSILLAGOK

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Hegedűs hadnagy

Egy darabot a szívemből

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • RENDŐR

Egy darabot a szívemből

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • RENDŐR

Egy darabot a szívemből

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Rendőr

Féval - Másik - Vizeli: A púpos

Gyulai Várszínház
  • Philippe de Orleans, Franciaország régense

Hamlet

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • SZÍNÉSZ KIRÁLY

Hamlet

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • SZÍNÉSZ KIRÁLY

Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Ivan, Felügyelő

Hegedűs a háztetőn - musical

Moravetz Produkció
  • Ivan, Felügyelő

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Gárdonyi Géza Színház
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Isten pénze

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Iró, Marley

Isten pénze-családi musical

Tóth József Színház
  • Iró, Marley

Joe DiPietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú

Pécsi Harmadik Színház
  • Skuespiller

Klapka (rockmusical)

Magyar Történelmi Színház
  • Skuespiller

Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vándor

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy.

Macskafogó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Buddy

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • IGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • BIGALI elvtárs, polifunkcionárius

Made in Hungaria Musical

Electro Solutions Kft.
  • Skuespiller

Made in Hungary

Tóth József Színház
  • Skuespiller

Magyarock Dalszínház - A Padlás

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Skuespiller

MÁRIA EVANGÉLIUMA

Csiky Gergely Színház
  • Vak

Mária evangéliuma

Győri Nemzeti Színház
  • Vak

Mária evangéliuma - rockopera

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Vak

MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera

Margitszigeti Színház
  • Pásztor 2

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Skuespiller

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Kovács Sándor

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Józsi, a sofőr

Meseautó - musical comedy

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Józsi, a sofőr

Padlás - Musical

Electro Solutions Kft.
  • Skuespiller

Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Skuespiller

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Barrabás B Barrabás, a gengszter Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás

Gyulai Várszínház
  • Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással

Rudolf

Pécsi Nemzeti Színház
  • Pfeiffer, bábjátékos /, Lónyai Ferenc, magyar nemes /

SOSE HALUNK MEG - musical

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Pap

Szeretve mind a vérpadig

Szarvasi Vízi Színház
  • Heister, a császári hadak fővezére

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Vak

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyar Történelmi Színház
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Valahol Európában

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Egyenruhás

Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kenő Pál szövetségi ellenőr, csaló

Vörös Pimpernel

Thália Színház
  • Hastings

Anbefalinger


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.