Umelec


Judit Németh
3

Judit Németh

Narodenie: 1961. június 6. (Vörösberény)

Színésznő.

Zenész családból származik, középiskolába Székesfehérvárra és Veszprémbe járt. Színjátszókörben ismerkedett a versmondással. A versmondás kapcsán ismerte meg a színpadot, s őt a versszerető közönség. Középiskolásként több díjat nyert versmondóként.
Érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de nem nyert felvételt. Egy évet töltött a Nemzeti Színház…

 Viac

Aktuálne programy


Kivilágos kivirradtig

Weöres Sándor Színház

Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget készítette: Tóth Réka Ágnes. A Weöres Sándor Színház és a…

Színésznő.

Zenész családból származik, középiskolába Székesfehérvárra és Veszprémbe járt. Színjátszókörben ismerkedett a versmondással. A versmondás kapcsán ismerte meg a színpadot, s őt a versszerető közönség. Középiskolásként több díjat nyert versmondóként.
Érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, de nem nyert felvételt. Egy évet töltött a Nemzeti Színház Stúdiójában, ahol számos előadásban játszott, majd egy év után fölvették a főiskolára, minek elvégzése után Kaposvárra került a Csiky Gergely Színház társulatához. Nyolc év után áthívták Pécsre, ahol négy évet töltött. Sokat és sokszor énekelt, szerepeiben, s azon kívül is. Gyermeke születése után szabadúszóként játszott a Merlin Színházban, a Radnóti Színházban, a Nemzeti Színházban. A Veszprémben töltött három év után, az újonnan alakult Szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja lett. 2009 óta tagja az új társulatnak.

Díjak, elismerések:
Sitges (Spanyolország): Legjobb előadás
Versünnep: Fődíj, és közönségdíj
Holdbeli csónakos-díj (2019)

Szerepei a Weöres Sándor Színházban:
Egressy Zoltán-Dömötör Tamás: 9700 (Natália) r: Dömötör Tamás
A.P.Csehov: Cseresznyéskert (Sarlotta Ivanovna) r: Jordán Tamás
Vajda-Valló-Fábri: Anconai szerelmesek (Dorina) r: Béres Attila
M. Frayn: Függöny fel! (Flavia Brent/Belinda) r: Jordán Tamás
F.H. Burnett-Jeles András: A kis lord (Mrs. Badger) r: Jeles András
Masteroff-Ebb-Kander: Kabaré (Kost kisasszony) r: Béres Attila
Madách Imre: Az ember tragédiája (Hippia), r: Jordán Tamás
Talán: önálló zenés est
Heltai Jenő: Naftalin (Kabóczáné Pujka Julianna, született Jesze Mária) r: Mohácsi János
Háy János: Rák Jóska, dán királyfi (Mariska), r: Soós Péter
Gaál J.-Darvas F.-Várady Sz.-Bognár R.: A peleskei nótárius (Bíróné, cafka, Nina, színész) r: Schlanger András
Dale Wasserman szövegkönyve alapján: La Mancha lovagja (Aldonza/Dulciena) r: Silló Sándor
Dosztojevszkij műveinek felhasználásával írta Jeles András: A félkegyelmű (Arina Petrovna/Nyina Alexandrovna) r: Jeles András
Urs Widmer: Top Dogs (Barbara Bihler) r: Béres Attila
Bohumil Hrabal-Ivo Krobot: Szigorúan ellenőrzött vonatok (Állomásfőnökné) r: Ivo Krobot
Örkény István: Tóték (Tótné) r: Ivo Krobot
Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Roticsné) r: Valló Péter
Eugène Labiche: Olasz szalmakalap (Champigny) r: Réthly Attila
Eisemann Mihály-Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Piri) r: Koltai Róbert
Neil Simon-Cy Coleman-Dorothy Fields: Sweet Charity (Pallas) r: Béres Attila
Székely Csaba: Vitéz Mihály (Dorina) r: Béres Attila
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás (Mamóka) r: Horgas Ádám
Robert Thomas: Nyolc nő (Madame Chanel) r: Göttinger Pál
Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza (Tarisznyásné) r: Mohácsi János
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Geszti Péter-Mohácsi testvérek-Kovács Márton: Mágnás Miska (vitéz Csuvik Oszkárné Aranka) r: Mohácsi János
Molière: Tartuffe (Pernelle-né) r: Béres Attila
Szép Ernő: Vőlegény (Gyengusné) r: Mohácsi János
Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek (Anya) r: Réthly Attila
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók (Agrippina) r: Nagy Cili
Euripidész: Médeia (Médeia) r: Lukáts Andor

Egyébb színházi szerepei:
E. T. A. Hoffmann - Gothár Péter - Selmeczi György: Diótörő - Marika
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza - Adéla
Jacobi Viktor: Leányvásár - Bessi
Fejes Endre - Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem - Varga Veronika
Kálmán Imre: Marica grófnő - Lisa
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban - Daisy
Joseph Stein – Jerry Bock –Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Hodel
Carlo Goldoni: Velencei terecske - Gnese
Carlo Goldoni: Karneválvégi éjszaka - Pohonia
Nyikolaj Robertovics Erdman: Az öngyilkos - Maxinovna

Filmszerepei, televíziós munkái
200 első randi (2019)
Tespi mesék: Ingerelt gazdaság (2008)
Ede megevé ebédem (2006)
Az aranyember (2005)
Porcelánbaba (2004) - Bütösné
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
Kisváros (sorozat) (1993-1994) - Margó - butikos
István király (Zenés Tv-Színház) (1993) - Jáva, magyar asszony
Tévedések vígjátéka (1990)
Egészséges erotika (1985 - (Hajdúné) női főszerep (1985)
Szarvashiba

Önálló est:
Talán - önálló zenést est

A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Weöres Sándor Színház
  • Bagira
A falu rossza

A falu rossza

Weöres Sándor Színház
  • Tarisznyásné, módos asszony
A falu rossza

A falu rossza

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Tarisznyásné, módos asszony
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Arina Petrovna / Nyina Alexandrovna
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Arina Petrovna/Nyina Alexandrovna
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Arina Petrovna/Nyina Alexandrovna
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Arina Petrovna/Nyina Alexandrovna
A padlás

A padlás

Weöres Sándor Színház
  • Mamóka
A padlás.

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • MAMÓKA, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről
A peleskei nótárius

A peleskei nótárius

Weöres Sándor Színház
  • Bíróné, cafka, Nina, színész
ANCONAI SZERELMESEK

ANCONAI SZERELMESEK

Weöres Sándor Színház
  • DORINA, Tomao házvezetőnője
Átváltozások

Átváltozások

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
AZ ÉLET ÁLOM, avagy Majmunka ebédje

AZ ÉLET ÁLOM, avagy Majmunka ebédje

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Az ember tragédiája

Az ember tragédiája

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Weöres Sándor Színház
  • Roticsné
Candide

Candide

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Weöres Sándor Színház
  • Piri
Félúton a Fórum felé

Félúton a Fórum felé

Weöres Sándor Színház
  • DOMINA, a felesége
GÁLA '11

GÁLA '11

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Haragossziget

Haragossziget

Weöres Sándor Színház
  • Erika, könyvtárosnő
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Weöres Sándor Színház
  • Anya
Ivanov

Ivanov

Weöres Sándor Színház
  • Zinaida Szavisna
Jótékonysági Gála

Jótékonysági Gála

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Kabaré

Kabaré

Weöres Sándor Színház
  • KOST KISASSZONY
Kis hölgy a Maximból

Kis hölgy a Maximból

Weöres Sándor Színház
  • Gabrielle, a felesége
Kivilágos kivirradtig

Kivilágos kivirradtig

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • ARADINÉ
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Weöres Sándor Színház
  • ALDONZA/DULCINEA
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház
  • vitéz Csuvik Oszkárné Aranka
Magyar hangja....

Magyar hangja....

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
Naftalin

Naftalin

Weöres Sándor Színház
  • Kabóczáné Pujka Julianna, született Jesze Mária
Nem fizetek!

Nem fizetek!

Weöres Sándor Színház
  • Erminia, a nagynénje
Nyolc nő

Nyolc nő

Weöres Sándor Színház
  • Madame Chanel
Portugál

Portugál

Weöres Sándor Színház
  • JUCIKA
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Weöres Sándor Színház
  • Mariska (kocsmárosnő, Gertrúd szerepében)
Rák Jóska, dán királyfi

Rák Jóska, dán királyfi

Weöres Sándor Színház
  • Mariska (kocsmárosnő, Gertrúd szerepében)
Rivalda 2011 A kis lord

Rivalda 2011 A kis lord

Thália Színház
  • Mrs. Badger
Samuel Beckett: A játszma vége - Weöres Sándor Színház

Samuel Beckett: A játszma vége - Weöres Sándor Színház

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Nell
Shakespeare a mellényzsebben .

Shakespeare a mellényzsebben .

Weöres Sándor Színház
  • KITTI, színházi titkár
Sirály

Sirály

Weöres Sándor Színház
  • Arkagyina, színésznő
Sosem lehet tudni

Sosem lehet tudni

Weöres Sándor Színház
  • Clandonné, feminista írónő
Sweet Charity

Sweet Charity

Weöres Sándor Színház
  • Pallas
Székely Csaba: Vitéz Mihály

Székely Csaba: Vitéz Mihály

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dorina, Mihály nagyanyja
Szigorúan ellenőrzött vonatok.

Szigorúan ellenőrzött vonatok.

Weöres Sándor Színház
  • ÁLLOMÁSFŐNÖKNÉ
Talán - Németh Judit estje

Talán - Németh Judit estje

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka
Tartuffe

Tartuffe

Weöres Sándor Színház
  • Pernelle-né, Orgon anyja
Terrorizmus

Terrorizmus

Weöres Sándor Színház
  • 4. jelenet: 1. Asszony
Top dogs

Top dogs

Weöres Sándor Színház
  • Barbara Bihler
Tóték

Tóték

Weöres Sándor Színház
  • Tótné
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Dorina, Mihály nagyanyja
Vitéz Mihály

Vitéz Mihály

Weöres Sándor Színház
  • Dorina, Mihály nagyanyja
Vőlegény

Vőlegény

Weöres Sándor Színház
  • Gyengusné, mozizongorista
VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)

Thália Színház
  • Zinaida Szavisna
Wagner: Parsifal

Wagner: Parsifal

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Kundry
Weöres Kaviár

Weöres Kaviár

Weöres Sándor Színház
  • Herec/čka

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.