Person


János Nemcsók

János Nemcsók

Nyemcsók János “Csoki”

Énekesi szereplését amatőr rock zenekarokban kezdte, így többek között tagja volt a Madonna, LPX, Boutique, Akció és Vídia nevű együtteseknek.

1988-ban alakult első profi zenekara, a Fix együttes, amellyel szép sikereket értek el, nagylemezük is megjelent, több slágerük is volt. A kor…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Nyemcsók János “Csoki”

Énekesi szereplését amatőr rock zenekarokban kezdte, így többek között tagja volt a Madonna, LPX, Boutique, Akció és Vídia nevű együtteseknek.

1988-ban alakult első profi zenekara, a Fix együttes, amellyel szép sikereket értek el, nagylemezük is megjelent, több slágerük is volt. A kor divatjának megfelelő (sőt, azt kicsit meg is előző) rockot játszó zenekar több külföldi sztárral koncertezett és külföldön, pl. Németországban is sikeresnek bizonyultak. 1990-ben lett a Manhattan tagja, amely több éven keresztül a legnépszerűbb magyar együttesek közé tartozott, több aranylemezes sikert értek el. 2oo1-ben a Fehér Csoki nevű csapat következett, majd megalapította a Piramix együttest, ezzel teljesült rég álma, a fanatikus Piramis rajongó énekes, azokat a dalokat énekelhette, amelyeket mindig szerette volna. Később a Piramix vendége, majd tagja lett Závodi János és Gallai Péter…

Agárdi Popstrand - DEMJÉN FERENC, PIRAMIS, VASTAG CSABA

Agárdi Popstrand - DEMJÉN FERENC, PIRAMIS, VASTAG CSABA

Agárdi Popstrand
  • Énekes

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.