Artist


Árpád Mészáros
2

Árpád Mészáros

Birth: 1982. március 30. (Zenta)

Színművész.

 Az általános iskolát Becsén végezte 1997-ben. A középiskolát Kecskeméten elektroműszerész szakon a Kandó Kálmán Szakközépiskolában, 2001-ben. Még ez évben beiratkozott az Újvidéki Magyar Tanszékre, de két év után átment a Színművészeti Akadémiára, Hernyák György osztályába. 2006. szeptember 7-től a Kosztolányi Dezső Színházban van leszerződve.

 Continue

Current programs


Halottak napjától Virágvasárnapig

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Az Udvari Kamaraszínház legkisebb előadása, amely megtörtént eseményeken és egy szabadkai magyar polgár, Kende Ferenc naplóján alapul.

Halottak napjától Virágvasárnapig - 20. jubileumi előadás

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Az Udvari Kamaraszínház legkisebb előadása, amely megtörtént eseményeken és egy szabadkai magyar polgár, Kende Ferenc naplóján alapul.

Színművész.

 Az általános iskolát Becsén végezte 1997-ben. A középiskolát Kecskeméten elektroműszerész szakon a Kandó Kálmán Szakközépiskolában, 2001-ben. Még ez évben beiratkozott az Újvidéki Magyar Tanszékre, de két év után átment a Színművészeti Akadémiára, Hernyák György osztályába. 2006. szeptember 7-től a Kosztolányi Dezső Színházban van leszerződve.

Díjai:
- 2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) kollégáival (Béres Mártával, Erdély Andreával és Mikes Imre Elekkel) együtt különdíjat kapott a szakmai zsűritől az Urbi et orbi előadásban nyújtott művészi teljesítményért
- 2010-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiváljának különdíja a The Beach c. előadás színészeinek (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek)
- Színészi alakításért járó Sterija-díj - 56. Sterija Játékok - 2011
- 2014/15: az évad legjobb férfi főszereplője a közönségszavazatok alapján
- 2016/17: az évad legjobb férfi főszereplőke a közönségszavazatok alapján (Fekete)
- 2017: a Vajdasági Hivatásos Színházak 67. Fesztiválja: a legjobb férfi főszereplő díja (Fekete)

Az akadémia keretein belül a következő előadásokban játszotta:
Weöres Sándor versei alapján Lakodalom (A vőlegény)
Csurka István: Deficit (X)
...hogy hű maradhassak önmagamhoz (Árpád)
Alfred Jarry: Übü király (Rozamunda, Federovics, Lecsinszky)
Janusz Glowacki: A negyedik nővér (Kolja)
Szilágyi Andor: A bárány megkísértése (Katona)

Tanyaszínház:
William Shakespeare: A windsori víg nők (Fenton)
Kárpáti Péter: Tótferi (Fődisznó)
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (Ispán)
Caraggiale: Kir Januli (Béliál)
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Áts Feri)

Újvidéki Színházban játszott szerepei:
Dés - Geszti: A dzsungel könyve (Akela)
Várkonyi – Nagy: Szép új világ (Benito Hoover)

A Szabadkai Népszínházban a következőket alakította:
Zalán – Bakos: Szulamit (Eliava)
Mihail Bulgakov: Moliére, avagy a képmutatók cselszövése (Félszemű)

William Shakespeare: Julius Caesar (Marcus Antonius) -a Szabadkai Népszínház szerb társulatának előadásában. (Rendező: Urbán András)

A Kosztolányi Dezső Színház:
W. Shakespeare: Makrancos Kata (Lucentio)
S. Mrožek: Tangó (Artúr, a fiú)
Brecht–The Hardcore Machine
Urbi et Orbi (Tibor)
Brad Fraser: A szerelem igaz természete (David)
Turbo Paradiso
Sergi Belbel: Vér (férfi, félénk férfi)
Terápia - Christopher Durang szövege alapján
Beszédes István: Szardínia (Rácsszabó)
The Beach - Albert Camus Közöny c. regénye alapján
Rona Žulj - Nevet a nap
X - Douglas Coupland műveiből kiindulva
Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa
Magyar Kezdők(nek), avagy Mađar(ski) bez muke - Olja Đorđević szerzői projektuma
Tolnai Szabolcs: Éljen a szerelem!
Urbán András: Dogs and drugs
Mezei Kinga: Az eredeti Hamlet

Munkái az Újvidéki Színházban:
Gerhart Hauptman: Patkányok, rendező: Alföldi Róbert (John úr)
Neoplanta, rendező: Urbán András
Neusatzer Cabaret, rendező: Lénárd Róbert
III. Richárd betiltva, rendező: Anca Bradu (A bizottság tagja, bőrkabátos férfi)
Németh Ákos: Babett hazudik, rendező: Antal Attila (Simon)
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő (Edvin)
Katona József: Bánk bán, rendezte: Urbán András (Bánk bán)
Elektra-komplexus, rendező: Dušan Jovanović (Karvezető)
Wedekind-Slater-Sheik: A tavasz ébredése, rendező: Puskás Zoltán (minden férfi)
Stein-Bock: Hegedűs a háztetőn (Őrmester)
Ion Luca Caragiale: Karnebál (Iancu Pampon)
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (Pilóta)
Lénárd-Balogh: Fekete (Fekete)
Svetislav Basara: Fáma a biciklistákról (Randa Károly király)
Christopher Marlowe: II. Edward (Gaveston, Lightborn)
Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Don Quijote Second Hand

Anna Karenina

Anna Karenina

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Alekszej Vronszkij
Bánk bán

Bánk bán

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bánk bán, Magyarország nagyura. Magyar
Borisz Davidovics síremléke - Újvidéki Színház

Borisz Davidovics síremléke - Újvidéki Színház

Szegedi Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

József Attila Színház
  • Edvin, a fia
Démonok városa

Démonok városa

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Dogs and Drugs

Dogs and Drugs

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Árpád, Mészi
Éljen a szerelem!

Éljen a szerelem!

József Attila Színház
  • Actor/Actress
Halottak napjától Virágvasárnapig

Halottak napjától Virágvasárnapig

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • Actor/Actress
Határon Túli Hétfők Neoplanta (Újvidék)

Határon Túli Hétfők Neoplanta (Újvidék)

Thália Színház
  • Actor/Actress
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka): Dogs and drugs

Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka): Dogs and drugs

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Árpád, Mészi
Kosztolányi Dezső Színház-Urbán András Társulat (SRB): Turbo Paradiso

Kosztolányi Dezső Színház-Urbán András Társulat (SRB): Turbo Paradiso

Bakelit Multi Art Center
  • Actor/Actress
Országomat egy csókért

Országomat egy csókért

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Sever
Újvidéki Színház - Matei Visniec: III. Richárd betiltva

Újvidéki Színház - Matei Visniec: III. Richárd betiltva

Jászai Mari Színház, Népház
  • A bizottság tagja, Bőrkabátos férfi
Zergetánc

Zergetánc

MKUK Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
  • BOCSKAI ISTVÁN

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.