Artist


Edit Mester
2

Edit Mester

Birth: 1958. május 11. (Tiszapalkonya)

Színművésznő.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja 1987-től.

Tiszaújváros mellett egy kis faluban születtem, majd később beköltöztünk a városba, ahol a középiskolát elvégezve felvételt nyertem a budapesti Színművészeti Főiskolára. Az utolsó két évet a Madách Színházban töltöttem és ennek vendégjátéka során (Molnár Ferenc: Doktor…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművésznő.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja 1987-től.

Tiszaújváros mellett egy kis faluban születtem, majd később beköltöztünk a városba, ahol a középiskolát elvégezve felvételt nyertem a budapesti Színművészeti Főiskolára. Az utolsó két évet a Madách Színházban töltöttem és ennek vendégjátéka során (Molnár Ferenc: Doktor úr – szobalány), meghívtak Pécsre „Aki a pofonokat kapja” című musical Consuella női főszerepére. Így aztán egyenes út vezetett a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Egy évet töltöttem ott, ahol eljátszhattam többek között „A szabin nők elrablása – Etelka”, illetve Sándor Pál rendezésében Hauptmann: Patkányok című előadásában Selma szerepét.
Pályafutásomat a Petrik József által vezetett Józsefvárosi Színházban folytattam, ahol három csodálatos főszerepet játszhattam Schiller: Ármány és szerelem – Lujza, illetve Tabi László: A tettes ismeretlen zenés darab női főszerepét.

A következő utam Nyíregyházára vezetett Léner Péter meghívására, ahol a Turandot címszerepe várt rám, illetve Arbuzov Én, te, ő; Dosztojevszkij Ördögök Lizája, illetve a Halálos szerelem női főszerepe. A harmadik év után a Halasi Imre vezette zalaegerszegi színház tagja lehettem immár 27. éve. Ebben az évadban a 60. premierre készülök.

Ezek közül a legjelentősebb és főbb szerepeim:
Tünde - 1987/88 Csongor és Tünde
Mariane, Valér szerelme - 1987/88 Tartuffe
Nyina - 1987/88 Zeneórák
Esther Franz - 1990/91 Alku
Erika Brückner - 1990/91 Mefisto
Beatrice - 1991/92 Sok hűhó semmiért
Né - 1992/93 Idelenn
 A Nő - 1993/94 Zalaszentivánéji álom
Cucu kisasszony - 1994/95 Névtelen csillag
Ratched nővér - 1995/96 Kakukkfészek
Nelli - 1997/98 Barta Lajos: Szerelem
 Yvett - 1998/99 Kurázsi mama...
Hunyadiné - 1999/2000 Csókos asszony
Cecília hercegnő – 2002/2003 Marica grófnő
Roticsné - 2003/2004 Üvegcipő
Hippia, Heléne, Anya - 2004/2005 Az ember tragédiája
Miss Furnival - 2004/2005 Komédia a sötétben
Bányay Rákhel - 2004/2005 Régimódi történet
Teréz - 2005/2006 Az ékszerész boltja
Csordásné - 2007/2008 Villa Negra
Nagymama – 2010/2011 Mágnás Miska
Anya – 2012/2013 Made in Hungária
Ancsura, Wibra anyja –  2017/2018 Szent Péter esernyője
Marszell – 2018/2019 Abigél
Charlotte, az új szobalány  – 2019/2020 Oscar
Kendőárus a piacon/ Nő a lovin – 2020/2021 Sose halunk meg
Herzfield kisasszony – 2020!2021 Cigánykerék
Walter – 2021/2022 Érettségi
Anyakirályné, Bertie anyja – 2021/22 A király beszéde

Díjai:
Színházbarátok Köre-díja (1998)

A pesti színházi munkák mellett sokat szinkronizáltam és TV-játékokban vettem részt, mint pl. „Drága jótevőnk”, vagy gyerekműsorok „Bors őrs” sorozat Tanítónője, „Zsebtévé”, „Családi kör” ,  egy bolgár-magyar koprodukció „A tenger boszorkánya” (1981).

A színház az előadásokon kívül is biztosított számomra elfoglaltságot, boldogan vettem részt a Nyílt Fórum rendezvényein, illetve a színház Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdiójában, mint sminktanár.

Érettségi

Érettségi

Móricz Zsigmond Színház
  • WALTER

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.