Artist


Krisztián Gömöri
4

Krisztián Gömöri

Birth: 1976. április 9. (Onga)

Színész.

1995 és 1997 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1997 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja. 2006-ban Szegeden Melkvi Beával, Harsányi Attilával, Borovics Tamással és Pataki Ferenccel megalapította a Hetek Csoportját. Együtt állították színpadra Mrożek: Nyílt tengeren című darabját és Arrabal Triciklijét.

Díjak, kitüntetések:…

 Continue

Current programs


Eisemann M. - Szilágyi L.: Én és a kisöcsém

Szegedi Nemzeti Színház

Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt szokás ismerni. Pedig ez az édes történet…

P. Genovese: Teljesen idegenek

Szegedi Nemzeti Színház

Paolo Genovese keserű komédia Bemutató: 2026. Március 27.

Színész.

1995 és 1997 között a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1997 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja. 2006-ban Szegeden Melkvi Beával, Harsányi Attilával, Borovics Tamással és Pataki Ferenccel megalapította a Hetek Csoportját. Együtt állították színpadra Mrożek: Nyílt tengeren című darabját és Arrabal Triciklijét.

Díjak, kitüntetések:
Makó Lajos – díj (évad színésze 2003)
Szegedi Tudományegyetem Közönségdíj (2023)
Szeged Kulturájáért-díj (2024)
Hatszoros Dömötör-díjas művész.

Színházak:
1995-97-ig – Miskolci Nemzeti Színház
1997-től – Szegedi Nemzeti Színház

Nagyobb szerepek:
- Saint – Exupéry: A kis herceg – Róka
- Brecht-Weill: Koldusopera – Charles Filch
- Mrozek: A nyílt tengeren – Kicsi
- Mándy Iván: Régi idők focija - Bikácsi
- Csehov: Platonov – Isak Vengerovics
- Collodi: Pinokkió – Róka
- Shakespeare: Szentivánéji álom – Oroszlán
- Shakespeare: Falstaff – Franci
- Graham Chapman – John Cleese – Eric Idle: Gyalog galopp – Sir Robin
- Molnár Ferenc: Úri divat – Máté
- Molnár Ferenc: Az üvegcipő – Őrmester
- Rideg Sándor: Indul a bakterház – Csendőr
- Bertolt Brecht: Galilei élete – Cosmo
- Leonard Bernstein: West side story - Baby John
- Presser-Sztevanovty-Horváth: A padlás – Üteg
- Dobozy: A tizedes meg a többiek – Dunyhás testvér
- Korognai Károly: Szabadon foglak – Larry
- Kipling – Dés – Geszti – Békés: A dzsungel könyve – Maugli
- Rákos Péter- Bornai Tibor: A mumus – Celofán
- Valló-Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek – Luigi del Soro
- Zsolt Béla: Nemzeti drogéria – Beck
- Kellér- Horváth- Szenes: A szabin nők elrablása – Szilvássy Béla
- Gábor Andor: Dollárpapa – Rosenthal orvos
- Stein – Bock: Hegedűs a háztetőn – Mótel Kamzojl, szabó
- Egressy Zoltán: Reviczky - Gellért gróf
- Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Pélégrin, anyakönyvvezető
- Janik László – Mátyássy Szabolcs: Szindbád – Köpcös
- Anthony Burgess: Mechanikus narancs – bohóc, rendőr, börtönigazgató
- Horváth Péter: Csaó bambinó - Te
- Szigligeti Ede: Liliomfi – Gyuri pincér
- Shakespeare: Hamlet – Guildenstern
- Ladányi-Bal: Szeretsz engem? – Fiú
- Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok – Oszkár, cirkuszigazgató
- A kávéház – Cristiano
- Simon Stephens: Pornográfia – Petőfire hasonlító harmadik utas
- Királyasszony lovagja (Ruy Blas) – Priego márki
- Shakespeare: A tévedések komédiája – Efezusi Drómió, Szirakúzai Drómió
- Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Plutó
- Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – Balga
- Georges Feydeau: Bolha a fülbe – Camille Chandebise

Színházi munkák mellett vállalt reklám, filmszerepek, televíziós szereplések:
- 2002-ben a Szegedi Városi Televízió Estelő című műsorának műsorvezetője volt
- Számos Körzeti televíziós reklámban és oktatófilmben közreműködött
- Kisjátékfilmekben és dokumentumfilmben is szerepelt
- A víztől vett város (szerep: Lázár György) – Kozó Attila dokumentumfilmje (2004)
- Rejtő (szerep: Mr. Irwing) – Ibos Éva kisjátékfilmje (2002)
- Karinthy (szerep: férfi) – Ibos Éva kisjátékfilmje (2001)

A bugaci határon

Szentesi Művelődési Központ
  • Actor/Actress

A Grönholm-módszer

Szegedi Nemzeti Színház
  • Enric

A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

A kölyök

Szegedi Nemzeti Színház
  • Chaplin és a Csavargó

A KÖLYÖK- musical

RaM Colosseum
  • Chaplin és a Csavargó

A tévedések komédiája

Szegedi Nemzeti Színház
  • Efezusi Drómió, Szirakúzai Drómió

Ahogy tetszik

Szegedi Nemzeti Színház
  • Le Beau, Frigyes udvarmestere

Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.

Szegedi Nemzeti Színház
  • Aslaksen, laptulajdonos, a városi magánvállalkozók nonprofit ligájának elnöke, az Alkoholellenes Liga alelnöke

Az elveszett levél

Szegedi Nemzeti Színház
  • ÜGYVÉD ÚR, ügyvéd, említett bizottságok és választmányok tagja

B. Brecht: A kaukázusi krétakör

Szegedi Nemzeti Színház
  • Acdak

Ben Jonson: Volpone

Szegedi Nemzeti Színház
  • Volpone

Bob herceg

Szegedi Nemzeti Színház
  • Plumpudding, borbély

Bolha a fülbe

Szegedi Nemzeti Színház
  • Camille Chandebise

Csárdáskirálynő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Bóni gróf

Cselédek & Játékosok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Zamuhriskin, hivatalnok a kormányszékhelyen

Csongor és Tünde

Szegedi Nemzeti Színház
  • Balga

Dale Wassermann: Kakukkfészek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Martini

Édes Anna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ficsor, házmester

Ez történt Bécsben

Szegedi Nemzeti Színház
  • Pique (Lipót fia)

Gábor Andor: Dollárpapa

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csarada, közjegyző

George Orwell: 1984

Szegedi Nemzeti Színház
  • Parsons, Parsons fiú

Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kempelen Farkas

Haramiák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Hermann, egy nemesember fattyúja

Háry János

Szegedi Nemzeti Színház
  • Napóleon

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ádám, kisvárosi bíró

J. Buchan-A. Hitchcock-P. Barlow: 39 lépcsőfok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Bohóc 1

Jaroslav Hasek: SVEJK

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Királyasszony lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Priego márki

La Mancha lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Sancho

Liliom

Szegedi Nemzeti Színház
  • Mindenféle rendőrök földön és mennyben

Luxemburg grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Brissard

M. Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése

Szegedi Nemzeti Színház
  • BOUTON, színpadmester / IGAZSÁGOS VALÉR

Macskafogó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lusta Dick

Május - Kávécsarnok

Szegedi Nemzeti Színház
  • A cipősubickoló (MÁJUS)

Mária főhadnagy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Zwickli Tóbiás

MEMO

Szegedi Nemzeti Színház
  • Wéber professzor

Mihail Bulgakov - Fábián Péter: Iván, a rettentő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Iván Vasziljevics Bunsa-Koreckij, házfelügyelő / Rettegett Iván cár

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Turai

Móricz Zsigmond: A Zördög

Szegedi Nemzeti Színház
  • Actor/Actress

Nyikolaj Koljada: A topmodell

Veres 1 Színház
  • Nyina Andrejevna

Orfeusz az alvilágban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Plutó

Örkény István: Tóték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Az örnagy

PASTORALE

Szegedi Nemzeti Színház
  • Haydn, zeneszerző és karnagy

Peter Shaffer: Black Comedy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Schuppazigh

Pornográfia

Szegedi Nemzeti Színház
  • Petőfire hasonlító harmadik utas

Rebecca

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • GILES LACY

Rivalda 2011 Édes Anna

Thália Színház
  • Ficsor

Szabó Magda: Az ajtó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Unokaöcs

Székely Csaba: Mária országa

Szegedi Nemzeti Színház
  • BEBEK IMRE, horvát bán, majd halicsi vajda

Thuróczy Katalin: Pastorale

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Haydn, zeneszerző és karnagy

Varsányi Anna: A SZENT

Szegedi Nemzeti Színház
  • Püspök

Varsányi Anna: A szent

Szegedi Nemzeti Színház
  • Püspök

Vasgróf

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ady Endre, költő

VSZF 2017. Utánképzés (Szeged)

Thália Színház
  • Tibor, egy éjjel-nappali ábécé tulajdonosa

William Shakespeare: III. Richárd

Gyulai Várszínház
  • Lord Rivers, a királyné bátyja / Lord Mayor

Recommendations


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.