művész


Kocsis  Judit
4

Kocsis Judit

Született: 1961. július 2. (Cegléd)

Színművésznő.

1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a József Attila Színház tagja lett. Prózai és zenés darabokban tűnik fel leginkább. A színházban 1983-ban debütált Békeffy István: A régi nyár című prózájában. 1993-1998 között a Szomszédok című teleregényben Kovács Pirit alakította. Több mint 100 filmben hallható szinkronhangként.…

 Tovább

Aktuális programok


Maga lesz a férjem

Karinthy Színház

A nagyszüleink, dédszüleink világát megidéző történetben, a szerelemért vállalt, ártatlannak tűnő, kis hazugság végül, számtalan apró fordulat után, feloldódik…

Egy szoknya, egy nadrág

József Attila Színház

A Latabár Kálmán főszereplésével, 1943-ban bemutatott legendás filmvígjáték alaptörténete Fényes Szabolcs nagysikerű melódiáival tűzdelt, közel háromórányi felhőtlen kikapcsolódás.

Öreglányok - Zenés komédia

Liliom produkció

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy…

Öreglányok - Zenés komédia

Liliom produkció

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy…

Öreglányok - zenés komédia

Liliom produkció

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy…

Színművésznő.

1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a József Attila Színház tagja lett. Prózai és zenés darabokban tűnik fel leginkább. A színházban 1983-ban debütált Békeffy István: A régi nyár című prózájában. 1993-1998 között a Szomszédok című teleregényben Kovács Pirit alakította. Több mint 100 filmben hallható szinkronhangként.

Díjai:
József Attila-gyűrű (2001, 2020)
A József Attila Színház Nívódíja (2005)
Kaló Flórián-díj (2006)
Jászai Mari-díj (2007)
Sztankay István-díj (2016)

Színházi szerepeiből:
Békeffy István: A régi nyár....A Revü Színház görlje
Görgey Gábor: Mahagonny városának tündöklése és bukása....
William Shakespeare: III. Richárd....Lady Margaret
William Shakespeare: Színház az egész világ....Charmian; Júlia
Anouilh: Eurydike....Egy lány a társulatból
Bródy Sándor: A tanítónő....Tanítónő
Vasziljev: Csendesek a hajnalok....Szonja
Gershwin: Vadnők....Molly Gray
Molière: Mizantróp....Éliante
Strouse: Taps....
Szomory Dezső: Takács Alice....Takács Alice
Popplewell–Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz....Virginie Renoir
Gandillot: A kikapós patikárius....Paulette
Dosztojevszkij: A félkegyelmű....Adelaide
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg....Kígyó
Suppé: Boccaccio....Fiammetta
Kaló Flórián: A kitaszított....Juli
Thomas: Charlie nénje....
Gay: Me and my girl....Sally
Katajev: Bolond vasárnap....Kláva Lurkó
Barillet–Grédy: A kaktusz virága....Antónia
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Mária
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Hero
Fényes Szabolcs: Az ördög nem alszik....Ruth
Heltai Jenő: Naftalin....Patkány Etus
Horváth Péter: Csao Bambino....Judit
Lajtai Lajos: Mesék az írógépről....Baba
Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok....Mici
Henderson: Diákszerelem....Patricia
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk....Weisz
Gorkij: Éjjeli menedékhely....Anna; Tatár
Styne: Gypsy....June
Pilinszky János: Gyerekek és katonák....Hattyúnyakú
Eisemann Mihály: Én és a kisöcsém....Vadász Frici
Csehov-Petrusevszkaja: A 3 nővér, kékben....Ira; Natasa
Molnár Ferenc: Az ibolya....Ilonka
Schwab: Népirtás avagy nem funkcionál a májam....Desiree
Harris: Csupa balláb....Dorothy
Spiró György: Vircsaft....Kapitánynő
Henrik Ibsen: Hedda Gabler....Elvstedné
Simon: Luxuslakosztály....Annie; Blythe
Bulgakov: A Mester és Margarita....
Molnár Ferenc: A doktor úr....Sárkányné
Darvas Ferenc: Liliomfi....Erzsi
Carlo Goldoni: A szmirnai impresszárió....Lucrezia
Kocsák-Nagy: Budapest, te csodás!....
Victor Máté: Villon és a többiek....Isabelle
Simon: Furcsa pár (Női verzió)....Vera
Schnitzler: Körbe-körbe....A színésznő
Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi....Robicsekné
Molnár Ferenc: Liliom....Juli
Horváth Péter: A padlás....Kölyök
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Viola
Leonard Bernstein: West Side Story....
Molière: A Dudás Gyuri....Angéla
Szilágyi–Kellér: 3:1 a szerelem javára....Mira
Achard: A bolond lány....Marie-Dominique Beaurevers
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Krisztina grófnő
Radó Denise: Galambos Erzsi - az első 70 évem....
Szilágyi Andor: Lássuk a medvét!....Gyalogné
Wildhorn: Jekyll és Hyde....Jennie
Csehov: A manó....Julja Sztyepanovna
Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok....Lici
Wilde: Bunbury - avagy Szilárdnak kell lenni....Miss Prism
Kern András: Spencer....Louis
Mikszáth Kálmán: Különös házasság....Szirmay kontesz
Kundera: Jakab és az ura....
Csehov: Cseresznyéskert....Sarlotta Ivanovna
Ayckbourn: Hogy szeret a másik?....Teresa Phillips
Csiky Gergely: Kaviár....Miranda
Bock: Hegedűs a háztetőn....Cejtel
Rejtő Jenő: Vanek úr Afrikában....Nusi
William Shakespeare: Szentivánéji metróÁLOMás....Titánia
Kocsák-Nagy: Járom az utam....
Mrożek: Károly....Unoka
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő....Rasumovszky Klotild
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása....P4
Gádor-Tasnádi: Othello Gyulaházán....Szusits Márta
Ionesco: Különóra....Házvezetőnő
Offenbach: Orfeusz az alvilágban....Vénusz
Hamvai Kornél: Harmadik figyelmeztetés....Sütőné Manci
Lloyd-Croft: Hallo, hallo!....Edith
Dés László: Sose halunk meg....Irma; Kendőárus; Nő a lovin
Hámos-Ruttkay: Mici néni két élete....Galambosné
Magnier: Oscar....Charlotte

Játékfilmek:
Az idegen gyermek
Kis Vuk (2008)
Made in Hungaria (2009)

Tévéfilmek:
Reggelire legjobb a puliszka (1983)
Charlie nénje (1986)
A kikapós patikárius (1986)
A montmartre-i ibolya (1988)
Szomszédok (1993-1998)
Barátok közt
Drága örökösök (2019 - 2021)
Keresztanyu (2021)

" Nevessünk Együtt " B.U.É.K. 2017.Zenés,táncos óévbucsúztató

József Attila Színház
  • Színész
22/23 Egy szoknya, egy nadrág vjb

22/23 Egy szoknya, egy nadrág vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
A férfi, akit szeretek

A férfi, akit szeretek

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Prunella Summerset
A három sárkány

A három sárkány

József Attila Színház
  • Katalin
A három sárkány

A három sárkány

Móricz Zsigmond Színház
  • Katalin
A KÖLYÖK- musical

A KÖLYÖK- musical

RaM Colosseum
  • Fotók, vetítés
A lányom pasiját szeretem

A lányom pasiját szeretem

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Charlotte
A másik

A másik

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Ráhel, csapos, a falu tekintetes asszonya
A másik

A másik

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Ráhel, csapos, a falu tekintetes asszonya
A víg özvegy

A víg özvegy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Olga, a felesége
Apák napja duodráma

Apák napja duodráma

Hegyvidéki Kulturális Szalon
  • MÓNI
Az aranyember

Az aranyember

József Attila Színház
  • Teréza asszony
Az aranyember

Az aranyember

Ruttkai Éva Színház
  • Teréza
Az üvegcipő

Az üvegcipő

József Attila Színház
  • Házmesterné
Babszem Jankó

Babszem Jankó

József Attila Színház
  • Szegény asszony/Kocsmárosné /Királyné
Babszem Jankó

Babszem Jankó

József Attila Színház
  • Szegény asszony, Kocsmárosné, Királyné
Bognár-Kiss: Munkácsy, a festőfejedelem

Bognár-Kiss: Munkácsy, a festőfejedelem

Gyulai Várszínház
  • Perzsi, bábaasszony
Bűntény a Kecskeszigeten

Bűntény a Kecskeszigeten

József Attila Színház
  • Agata, özvegyasszony
Cigánykerék

Cigánykerék

József Attila Színház
  • Agócsiné
Claude Magnier: Oscar

Claude Magnier: Oscar

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charlotte, az új szobalány
Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

Kölcsey Központ
  • Charlotte
Csalóka szivárvány

Csalóka szivárvány

József Attila Színház
  • Viola, a felesége
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Krisztina grófnő
Csetepaté Chioggiában

Csetepaté Chioggiában

József Attila Színház
  • Libera
Csókos asszony

Csókos asszony

József Attila Színház
  • Hunyadiné
Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal

Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal

Hagymaház
  • Színész
Egy szoknya, egy nadrág

Egy szoknya, egy nadrág

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kamilla, öltöztetőnő
Egy szoknya, egy nadrág

Egy szoknya, egy nadrág

Békéscsabai Jókai Színház
  • Kamilla, öltöztetőnő
Egy szoknya, egy nadrág - József Attila Színház

Egy szoknya, egy nadrág - József Attila Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kamilla, öltöztetőnő
Egy szoknya, egy nadrág extrákkal

Egy szoknya, egy nadrág extrákkal

József Attila Színház
  • Kamilla, öltöztetőnő
Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely

x/József Attila Színház
  • Tatár
Elveszett  paradicsom

Elveszett paradicsom

József Attila Színház
  • Éva, Sebők menye
Elveszett paradicsom

Elveszett paradicsom

József Attila Színház
  • Éva, Sebők menye
Elveszett paradicsom

Elveszett paradicsom

Turay Ida Színház
  • Éva, Sebők menye
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Milica, Dusán testvére
Feketeszárú cseresznye

Feketeszárú cseresznye

József Attila Színház
  • Milica, Dusán testvére
Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház

Feketeszárú cseresznye - Hunyady S./József A. Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Milica, Dusán testvére
Feketeszárú cseresznye - Trianon akták

Feketeszárú cseresznye - Trianon akták

József Attila Színház
  • Milica, Dusán testvére
Felnőtt színház - Megmaradt Szobotkának

Felnőtt színház - Megmaradt Szobotkának

Csili Művelődési Központ
  • Szabó Magda
Filuména házassága

Filuména házassága

József Attila Színház
  • Rosalia
Filuména házassága

Filuména házassága

József Attila Színház
  • Rosalia
FURCSA PÁR (női változat)

FURCSA PÁR (női változat)

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Olive Madison
Furcsa pár (női változat)

Furcsa pár (női változat)

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Olive Madison
Hallo, Hallo!

Hallo, Hallo!

x/József Attila Színház
  • Edith, a felesége
Harmadik figyelmeztetés

Harmadik figyelmeztetés

x/József Attila Színház
  • SÜTŐNÉ MANCI, igazgatóné
Hattyúdal

Hattyúdal

Szarvasi Vízi Színház
  • Banyikné, Aranka
Hattyúdal - a Republic Együttessel

Hattyúdal - a Republic Együttessel

József Attila Színház
  • Banyikné / Aranka
Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye

Humyadi Sándor: Feketeszárú cseresznye

Gyulai Várszínház
  • Színész
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Milica, Dusán testvére
KESZEKUSZA VARÁZSLÓ

KESZEKUSZA VARÁZSLÓ

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Katica
Különóra

Különóra

x/József Attila Színház
  • Házvezetőnő
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

József Attila Színház
  • Házvezetőnő
LA MANCHA LOVAGJA - musical két részben - A József Attila Színház előadása

LA MANCHA LOVAGJA - musical két részben - A József Attila Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Egyéb
Liliom Produkció - Öreglányok

Liliom Produkció - Öreglányok

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Színész
Lucifer Show

Lucifer Show

József Attila Színház
  • Színész
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Szarvasi Vízi Színház
  • Szabóné
Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Szabóné
Mici néni két élete

Mici néni két élete

József Attila Színház
  • Galambosné
Nyitott házasság

Nyitott házasság

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Antonia
Nyitott házasság

Nyitott házasság

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Antonia
Nyitott házasság

Nyitott házasság

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Antonia
Nyitott házasság

Nyitott házasság

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Antonia
Nyitott házasság

Nyitott házasság

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Antonia
Öreg hölgy látogatása, Az

Öreg hölgy látogatása, Az

x/József Attila Színház
  • Negyedik Polgár
Öreglányok - zenés komédia

Öreglányok - zenés komédia

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Öreglányok - zenés komédia

Öreglányok - zenés komédia

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Öreglányok - zenés komédia

Öreglányok - zenés komédia

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Öreglányok - zenés komédia

Öreglányok - zenés komédia

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Orfeusz az alvilágban

Orfeusz az alvilágban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Vénusz
Oscar

Oscar

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Charlotte, az új szobalány
Oscar

Oscar

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Charlotte
OSCAR

OSCAR

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • CHARLOTTE, az új szobalány
OSCAR

OSCAR

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Charlotte, az új szobalány
Oscar

Oscar

RaM Colosseum
  • CHARLOTTE, az új szobalány
OSCAR

OSCAR

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Charlotte, az új szobalány
Oscar

Oscar

Veszprémi Petőfi Színház
  • Charlotte, az új szobalány
Oscar

Oscar

Budaörsi Latinovits Színház
  • Charlotte, az új szobalány
Oscar - színházi előadás

Oscar - színházi előadás

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Charlotte, az új szobalány
OSCAR - vígjáték

OSCAR - vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • CHARLOTTE, az új szobalány
OSCAR - vígjáték 2 részben

OSCAR - vígjáték 2 részben

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Charlotte, az új szobalány
OSCAR A Pódium Színház előadása

OSCAR A Pódium Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Charlotte, az új szobalány
Sarkadi: Elveszett paradicsom

Sarkadi: Elveszett paradicsom

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Éva, Sebők menye
Slawomir Mrozek: A nyílt tengeren

Slawomir Mrozek: A nyílt tengeren

József Attila Színház
  • Unoka
SOSE HALUNK MEG

SOSE HALUNK MEG

Koncert.hu
  • Irma/kendőárus/nő a lovin
Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának - négykezes / ŐSBEMUTATÓ

Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának - négykezes / ŐSBEMUTATÓ

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Szabó Magda
Szecsuáni jólélek

Szecsuáni jólélek

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Egyéb
Szép magyar komédia

Szép magyar komédia

József Attila Színház
  • Briseida
Szilveszter 2013

Szilveszter 2013

József Attila Színház
  • Színész
Szilveszterezzen velünk!

Szilveszterezzen velünk!

József Attila Színház
  • Színész
TOPRONGYOZÓ

TOPRONGYOZÓ

RS9 Színház
  • Franciska
xHallo hallo!

xHallo hallo!

József Attila Színház
  • EDITH, a felesége
xOscar

xOscar

József Attila Színház
  • CHARLOTTE, az új szobalány
xSzegény gazdagok

xSzegény gazdagok

József Attila Színház
  • KENGYELESSY GRÓFNÉ

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!