Person


Klaudia Pánczél
2

Klaudia Pánczél

Fødsel: 1990 09.25. (Kerepestarcsa)

Színésznő.

Zenei tanulmányait Gödöllőn kezdte, ahol évekig zongorázni tanult. A zenetagozat elvégzése után, a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd 2013 -ban film szakon szerzett diplomát. Már egyetemi évei alatt énekelni tanult, 2015-ben a színész kamarától megkapta a Színész II. minősítést.

2016-ban nyert felvételt a…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színésznő.

Zenei tanulmányait Gödöllőn kezdte, ahol évekig zongorázni tanult. A zenetagozat elvégzése után, a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd 2013 -ban film szakon szerzett diplomát. Már egyetemi évei alatt énekelni tanult, 2015-ben a színész kamarától megkapta a Színész II. minősítést.

2016-ban nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem klasszikus énekművész szakára.
2017-ben elnyerte a Novi Sad-ban megrendezésre kerülő Vitkay-Kovács Vera énekverseny fődíját, 2018- ban pedig a Simándy József énekverseny harmadik díjasa lett.
2019-ben szerezte második diplomáját Prof. Dr. Temesi Mária növendékeként.

Operett és opera gálák rendszeres fellépője, Berlinben és Lipcsében is láthatta már a közönség.

Szerepei a Király Színházban:
Anconai szerelmesek- Viktória
Operett gála
Csodálatos utazás /musicalről musicelre/

További színházi munkáiból:
2020 Anconai szerelmesek II. - színész Bemutató 2020. szeptember 26.
2015 A halhatatlan huszár - 100 éve halt meg Békássy Ferenc - előadó
Operett 2020 - szereplő

Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Viktória a magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Viktória a magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Viktória a magyar lány
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Francesca
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Francesca
Anconai szerelmesek II.

Anconai szerelmesek II.

Király Színház
  • Francesca
Anconai szerelmesek II. Bemutató

Anconai szerelmesek II. Bemutató

Király Színház
  • Francesca
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Csodálatos utazás

Csodálatos utazás

Király Színház
  • Skuespiller
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar-Operett Gála

Dunakeszi Szimfonikus Zenekar-Operett Gála

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Fellépő
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Viktória a magyar lány
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Viktória a magyar lány
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Viktória a magyar lány
Király Színház: Operett 2020

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Skuespiller
Király Színház: Operett 2020

Király Színház: Operett 2020

Általános
  • Skuespiller
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Király Színház: Operett Gála

Király Színház: Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
Operett 2020

Operett 2020

Király Színház
  • Skuespiller
OPERETT ÉS MUSICAL GÁLA - Idősek Világnapja

OPERETT ÉS MUSICAL GÁLA - Idősek Világnapja

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Anden
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála

Operett Gála

Általános
  • Skuespiller
Operett Gála - Király Színház

Operett Gála - Király Színház

MOMkult
  • Skuespiller
Szűts- Koltay: TRÓJA

Szűts- Koltay: TRÓJA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Andromache

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.