Person


Bori Kállay
2

Bori Kállay

Fødsel: 1948. május 14. (Balmazújváros)

Színésznő, énekesnő.

1966–1968 között a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1968–69-ben a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1969–1988 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja volt. 1988-tól a József Attila Színház tagja. Alapító tagja az Interoperett társulatának. Remek tánc- és énektudású művész. Főleg zenés darabokban, elsősorban operettekben, opera- és…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Marica grófnő

AGORA - Művelődési és Sportház

Egy Kolozsvárhoz közeleső erdélyi birtokon vállalt gazdatiszti állást Tasziló gróf, a tönkrement fiatal mágnás. Van egy húga, aki nem…

Színésznő, énekesnő.

1966–1968 között a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1968–69-ben a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1969–1988 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja volt. 1988-tól a József Attila Színház tagja. Alapító tagja az Interoperett társulatának. Remek tánc- és énektudású művész. Főleg zenés darabokban, elsősorban operettekben, opera- és dalesteken szerepel, szoprán szerepekben.

Külföldön Németországban, Angliában, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, a tengerentúlon pedig Ausztráliában vendégszerepelt nagy sikerrel.

Díj:
Magyarország Érdemes Művésze díj (2004)

Színházi szerepeiből:
Török-Zoltán: Péntek Rézi....Péntek Rézi
Jones: Ez fantasztikus!....Luise
Eliot: Koktél hatkor....Titkárnő
Meilhac-Milhaud: Nebáncsvirág....Silvia; Corinna
André: Lulu....Lulu
Gyárfás Miklós: Játszik a család....Klári
Rolland: Július 14....Lucile Duplessis
Szinetár György: Knock out....Vivien Greenholm
Garay János: Háry János....Esztrella bárónő
Martos-Bródy: Leányvásár....Bessy
Babay József: Három szegény szabólegény....Selyem Péter
Szakonyi Károly: Adáshiba....Vanda
Fehér Klára: Honolulu....Isabelle
Csiky Gergely: Nagymama....Márta
Martos-Bródy: Sybill....Charlotte
Feydeau: Bolha a fülbe....Antoinette
Benatzky: Az esernyős király....Susanne
Csokonai Vitéz Mihály: A méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon...Éva
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s a két szeleburdiak....Boris
Kazantzakisz: Zorba....Melina
Martos Ferenc: Gül Baba....Rózsi
Csurka István: Az idő vasfoga....Angéla
Bertolt Brecht: Koldusopera....Polly; Kocsma Jenny
Carlo Collodi: Pinokkió....Tündér
Brammer-Grünwald: A montmartre-i ibolya....Ninon
Grünwald-Löhner-Beda: Bál a Savoyban....Daisy Parker
Juhász István: Félbehagyott nők....Gárdos Judit
Willner-Bodansky: Luxemburg grófja....Juliette; Fleury
Szentmihályi Szabó Péter: Nem fogunk hazudni!....Nelli
Kander-Ebb-Masteroff: Kabaré....Sally; Kost kisasszony
Thomas-Popplewell: A hallgatag papagáj....Clara
Braginszkij-Rjazanov: Ma éjjel megnősülök....Anna
Różewicz: Kartoték....A lány
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Annie
Csurka István: Házmestersirató....Kati
llés Endre: Törtetők....Eördögh Ilona
Schönthan: A szabin nők elrablása....
Machiavelli: Mandragóra....Lucretia
Harmath Imre: Maya....Barbara
Nestroy-Heltai: Lumpáciusz Vagabundusz vagy a három jómadár....Fortuna
Arisztophanész: Lüszisztraté....Harmadik nő; Második őrnő
Füst Milán: A zongora....Módl Johanna
Maugham: Imádok férjhez menni....Victoria
Kocsis István: Megszámláltatott fák....Anna
Karinthy Frigyes: Az alpesi vámpír és a csukottszemű virág (Júlia és Juliska)....A Nő
Karinthy Ferenc: Ősbemutató....Alpár Hédy
Földes Imre: Viktória....Riquette
Csehov: Ványa bácsi....Jelena Andrejevna
Csukás István: Ágacska....Pösze egér
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Luciana
Bakonyi Károly: Mágnás Miska....Marcsa
Vasziljev: Csendesek a hajnalok....Zsenya Komelkova
Carlo Goldoni: Két úr szolgája....Beatrice
Schikaneder: A varázsfuvola....Papagena
Vinnyikov-Kraht-Tipot: Szabad szél....Diabolo Pepita
Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája....Melitta
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Szilvia
Szilágyi László: Mária főhadnagy....Lebstück Mária
Szabó Magda: A macskák szerdája....Ágnes
Szomory Dezső: Szabóky Zsigmond Rafael....Melinda
Katajev: Bolond vasárnap....Tudorkina
Szomory: Botrány az Ingeborg koncerten....Breitmayerné
Wedekind: A hőstenor....Helene Marowa
Wilner-Bodanszky: Cigányszerelem....Kőrösházy Ilona
Békeffi István: A régi nyár....Mária
Martos-Bródy: Zsuzsi kisasszony....Szerafin
Wilder: Hello, Dolly!....Mrs. Dolly Levi
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja....Fleury

Filmes szerepeiből:
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (magyar színházi közvetítés, 152 perc, 2009)
Határok nélkül - Szilveszteri gálaműsor a Szolnoki Szigligeti Színházból (magyar szórakoztató műsor, 147 perc, 2008)
Interoperett Újévi Gálakoncert a Belvárosi Színházból (magyar szórakoztató műsor, 90 perc, 2007)
Zenés esték - Csendes éj (50 perc, 2003)
Cigányszerelem (magyar operettfilm, 145 perc, 2002)
Musical World (magyar koncertfilm, 1999)
Fehér karácsony (zenés műsor, 30 perc, 1994)
Sláger - Hotel Aquincum - Zenés pillanatok egy szálloda életéből (45 perc, 1991)
Operettkirályok (zenés műsor, 67 perc, 1991)
A szeretet dicsérete (magyar zenés műsor, 54 perc, 1989)
Buborékok (magyar tévéfilm, 85 perc, 1983)
Lili Bárónő (magyar zenefilm, 95 perc, 1975)
Voltál-e már boldog Pesten? (50 perc)
Szeretlek Ágnes... (24 perc)
Húzzátok, cigányok! (50 perc)
Egy páratlan páros (52 perc)
Bongó 44. (71 perc)
"Jöjj vissza hozzám..." - Kovács Józsi születésnapi műsora (magyar koncertfilm, 100 perc)

"Ti rongyos évek" - KÁLLAY BORI és HELLER TAMÁS - zenés szórakoztató estje 2 részben

Fészek Művészklub
  • Színművésznő, Érdemes művész.
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Anhilte
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Skuespiller
BOB HERCEG

BOB HERCEG

Turay Ida Színház
  • KIRÁLYNŐ
CIGÁNYSZERELEM

CIGÁNYSZERELEM

Mátra Művelődési Központ
  • Körösházy Ilona, nagyasszony
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Ilona
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Cecília
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Hírös Agóra
  • Cecília
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anhilte
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Anhilte
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Cecília
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Anhilte
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Cecília
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Cecília
Dédelgetett Álmaim - Kállay Bori Jubileumi Estje

Dédelgetett Álmaim - Kállay Bori Jubileumi Estje

GAG Management Kft.
  • Színésznő
Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

Dédelgetett álmaim - Kállay Bori Jubileumi Koncertje

Karinthy Színház
  • Színművésznő, Érdemes Művész.
Dédelgetett álmaim - Kállay Bori önálló estje

Dédelgetett álmaim - Kállay Bori önálló estje

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színésznő, érdemes művész
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa
Ez is Operett, az is Operett

Ez is Operett, az is Operett

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Müpa
  • Koháry grófnő / Alízka
I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Magyar nóta és operett est

Veszprémi Petőfi Színház
  • Skuespiller
Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Skuespiller
Kállay Bori Jubileumi Est

Kállay Bori Jubileumi Est

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Színésznő
Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Cecília
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Cecília
Lehár Ferenc: Cigányszerelem

Lehár Ferenc: Cigányszerelem

Hírös Agóra
  • Körösházy Ilona, nagyasszony
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Luxemburg grófja...

Luxemburg grófja...

Csiky Gergely Színház
  • Fleury
MÁRIA FŐHADNAGY

MÁRIA FŐHADNAGY

Turay Ida Színház
  • Antónia
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

József Attila Színház
  • Antónia
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Antónia
Mária főhadnagy operett-est

Mária főhadnagy operett-est

Kölcsey Központ
  • Skuespiller
Marica grófnő

Marica grófnő

Szarvasi Vízi Színház
  • Cecilia
Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Cecilia
Operett válogatás

Operett válogatás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Operett-est

Operett-est

Kölcsey Központ
  • Skuespiller
OPERETT-OPERA GÁLA

OPERETT-OPERA GÁLA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Hagymaház
  • Antónia
Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Skuespiller
Ti rongyos évek

Ti rongyos évek

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Színésznő, Érdemes művész.
Újévi Gálakoncert

Újévi Gálakoncert

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Skuespiller
Újévi Operettgála

Újévi Operettgála

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Szólista
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Koháry grófnő / Borika
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Cäcilia Weber
xOperett napja

xOperett napja

József Attila Színház
  • Skuespiller
Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Zempléni Fesztivál, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Tünde Tickets Kft.
  • Anhilte
zzKékszakáll

zzKékszakáll

Budapesti Operettszínház
  • Clémentine, a felesége

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.