Person


Breiholz Jochen

Breiholz Jochen

Dramaturg.

A németországi Oldenburgban született. Középiskolai tanulmányai után Berlinbe költözött, ahol az egyetemen irodalmat, színháztörténetet, zenetudományt és művészettörténetet hallgatott. Egy évvel később New Yorkba költözött, és több színházban, többek között a Metropolitan Operában gyakornokoskodott. Az Opera News magazinban is gyakornokként dolgozott, így vált később e folyóirat szerzőjévé. Három…
 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Dramaturg.

A németországi Oldenburgban született. Középiskolai tanulmányai után Berlinbe költözött, ahol az egyetemen irodalmat, színháztörténetet, zenetudományt és művészettörténetet hallgatott. Egy évvel később New Yorkba költözött, és több színházban, többek között a Metropolitan Operában gyakornokoskodott. Az Opera News magazinban is gyakornokként dolgozott, így vált később e folyóirat szerzőjévé. Három és fél évnyi New York-i tartózkodás után visszatért Berlinbe, hogy folytassa és befejezze tanulmányait. Az egyetemen irodalomból és színháztudományból szerzett mesterdiplomát.Berlinben dramaturgként dolgozott, majd az Opernwelt magazin külsős szerkesztője lett, és gyakran írt cikkeket is a lapba. 1997-től a Die Welt napilap szerzője, később a lap munkatársa, a művészeti rovat szerkesztője. 2002-ben visszaköltözött New Yorkba, és európai művészeti és zenei magazinok és folyóiratok tudósítójaként működött. Írásai megjelentek a londoni Opera Now, The Wall Street Journal Europe lapokban, a svájci Musik & Theater és a német Rondo magazinokban. 2004 óta tagja a New Yorki NYIOP szereplőválogató cégnek, ahol fiatal operaénekes tehetségek után kutat. 2006-tól a Lett Nemzeti Opera nemzetközi kapcsolatok igazgatója és dramaturgja.
R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

R. Strauss: A rózsalovag / Die Rosenkavalier

Magyar Állami Operaház
  • Dramaturg

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.