Umelec


László Ifj. Mező

László Ifj. Mező

ifj. Mező László

cselló

Zenész családban született 1980-ban Budapesten. Hatévesen kezdett gordonkázni, tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, majd diplomáját a Zeneakadémián szerezte 2002-ben szerezte Kertész Ottó növendékeként. Ezt követően a Müncheni Zeneakadémia, majd a University…

 Viac
Facebook: https://www.facebook.com/laszlomezo.cellist

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

ifj. Mező László

cselló

Zenész családban született 1980-ban Budapesten. Hatévesen kezdett gordonkázni, tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, majd diplomáját a Zeneakadémián szerezte 2002-ben szerezte Kertész Ottó növendékeként. Ezt követően a Müncheni Zeneakadémia, majd a University of Southern California hallgatója volt. Itthon és külföldön elismert tehetségét bizonyítja a Kertész Ottó Emlékverseny 1. díja, a budapesti Popper Dávid Nemzetközi Zenei Verseny Különdíja, valamint a Nemzetközi Ima Hogg Verseny (Houston, USA) 1. díja is. Nagy sikerű koncerteket adott szóló- és kamarazenei hangversenyeken Európa szinte valamennyi országában; édesapja, Mező László nyomdokában járva Magyarországon, Brazíliában, az Egyesült Államokban és Japánban is tartott mesterkurzusokat. Jelenleg Los Angelesben él, a Pacific Symphony Zenekar tagja, ismert és keresett szólistája Hollywood stúdióinak. Olyan filmek zenéiben működött közre, mint a Star Wars, a Jégkorszak, a Pí élete, a Wolverline vagy A magányos lovas. Úttörő szerepet vállalva a klasszikus zene népszerűsítésében minden szinten oktat: koncerteket ad nemcsak nagy presztízsű hangversenytermekben, de iskolákban és egyéb szociális intézményekben is, ahol a diákok és bentlakók egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy élőben hallgathassanak klasszikus zenét. Legfőbb célja, hogy felkutasson és népszerűsítsen olyan műveket, amelyek méltatlanul hiányoznak a koncertek és fesztiválok repertoárjából.

Ludwig & Ludwig - Danubia Zenekar

Ludwig & Ludwig - Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Cselló

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.