Umelec


László Fekete

László Fekete

Fekete László (Bariton) 1989 óta első kántora a budapesti Dohány utcai Zsinagógának. Korábban is énekelt kórustagként a Zsinagógában, illetve fellépett néhány olasz operában a Népszínházban. Példaképeként tiszteli Ádám Emil, Dr. Adolf Schöner főrabbi és Ráday Sári munkásságát. Részt vett Yitzchak Eshel kántor mesterkurzusain. Gyakran közreműködik koncerteken, rádiós és televíziós…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Fekete László (Bariton) 1989 óta első kántora a budapesti Dohány utcai Zsinagógának. Korábban is énekelt kórustagként a Zsinagógában, illetve fellépett néhány olasz operában a Népszínházban. Példaképeként tiszteli Ádám Emil, Dr. Adolf Schöner főrabbi és Ráday Sári munkásságát. Részt vett Yitzchak Eshel kántor mesterkurzusain. Gyakran közreműködik koncerteken, rádiós és televíziós közvetítésekben, lemezfelvételeken és filmekben is szerepel.

Az Odessa klezmer együttes volt tagja jelenleg a budapesti Zsidó Egyetem Zsidó teológia tanszékén oktat. Alapító tagja és vezetője az első magyarországi zsidó Zenei Konferenciának.

Művészi munkássága alatt bejárta Európát, megfordult már Izraelben és Japánban is.

A Próféták hangja - Birta Gábor estje

A Próféták hangja - Birta Gábor estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • kántor
A Próféták hangja - Birta Gábor estje

A Próféták hangja - Birta Gábor estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • kántor
Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok

Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok

Zsidó Művészeti Napok
  • Főkántor
„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből

„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Herec/čka

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.