Cseh  Antal

Cseh Antal

Cseh Antal 1978-ban született Makón. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán Andrejcsik István irányításával végezte magánének szakon, majd a budapesti Zeneakadémián Andor Éva és Kovalik Balázs tanítványaként operaénekesi diplomát is szerzett 2006-ban. Tudását mások mellett Csengery Adrienne, Hamari Júlia, Marton Éva, Renato Bruson, Jevgenyij Nyeszterenko és Polgár László…

 Tovább

Aktuális programok


Cosí fan tutte

Mozart és Da Ponte együttműködésének utolsó gyümölcse a Cosi fan tutte című opera.

Andrea Chénier

Umberto Giordano: Andrea Chénier Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal 16 éven aluliak számára…

Cseh Antal 1978-ban született Makón. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karán Andrejcsik István irányításával végezte magánének szakon, majd a budapesti Zeneakadémián Andor Éva és Kovalik Balázs tanítványaként operaénekesi diplomát is szerzett 2006-ban. Tudását mások mellett Csengery Adrienne, Hamari Júlia, Marton Éva, Renato Bruson, Jevgenyij Nyeszterenko és Polgár László mesterkurzusán tökéletesítette. 2001 és 2004 között több énekversenyen ért el első vagy második helyezést, s nagydíjjal és különdíjjal is elismerték. 2004–2005-ben Köztársasági ösztöndíjas volt, 2006-ban pedig Fischer Annie-ösztöndíjat kapott. 2005-től a Szegedi Nemzeti Színház szólistája.

Alakításai közé tartozik Ferrando (Così fan tutte), Masetto (Don Giovanni), Escamillo (Carmen), Don Pasquale és Don Basilio (A sevillai borbély). Vendégszerepelt Spanyolországban, a budapesti Millenáris Teátrum-beli Mozart-maratonon Figarót énekelte, a Magyar Állami Operaházban pedig idén az André Chenier című Giordano-opera Roucher szerepében mutatkozott be. A Művészetek Palotájában Tom Johnson Una opera italiana című darabjában lépett fel 2006-ban.

A bűvös vadász

A bűvös vadász

Veszprémi Petőfi Színház
Gáspár
A gyertyák csonkig égnek

A gyertyák csonkig égnek

Szegedi Nemzeti Színház
Zsigmond
A királynő kalózai

A királynő kalózai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Kalózkirály
A trubadúr

A trubadúr

Szegedi Nemzeti Színház
Ferrando
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Johann Faust
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Johann Faust
Adriana Lecouvreur

Adriana Lecouvreur

Szegedi Nemzeti Színház
Bouillon herceg
André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
Fouquier Tinville, közvádló
Bruschino úr

Bruschino úr

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Bruschnio
Bruschino úr - Csillagok szárnyán

Bruschino úr - Csillagok szárnyán

Vörösmarty Színház
Színész
CARMEN

CARMEN

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Morales, szakaszvezető
Cosí fan tutte

Cosí fan tutte

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Guglielmo
Cosi fan tutte-Opera beavató

Cosi fan tutte-Opera beavató

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Énekel
Don Giovanni

Don Giovanni

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Leporello, Don Giovanni szolgája
Don Giovanni gyerekeknek

Don Giovanni gyerekeknek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Don Giovanni
Don Giovanni-Opera-beavató

Don Giovanni-Opera-beavató

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Falstaff

Falstaff

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Sir John Falstaff
Figaro házassága

Figaro házassága

Szegedi Nemzeti Színház
Figaro
Figaro házassága gyerekeknek

Figaro házassága gyerekeknek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Figaro
Figaro házassága Opera-beavató

Figaro házassága Opera-beavató

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Operaénekes
Francesca da Rimini

Francesca da Rimini

Szegedi Nemzeti Színház
Komédiás
G.Puccini: TURANDOT

G.Puccini: TURANDOT

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Ping
Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
Paolo Albiani, a dózse kancellárja
HAMUPIPŐKE

HAMUPIPŐKE

Szegedi Nemzeti Színház
Don Magnifico, Angelina mostohaapja
Háry János

Háry János

Szegedi Nemzeti Színház
Háry János
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
Hermann, Schlemil
Kalózkaland

Kalózkaland

Szegedi Nemzeti Színház
Kalózkrály
Makói Nyár -

Makói Nyár - "Mindenkinek van egy álma..."

Hagymaház
Színész
MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/5. ZA

MÁV Szimfonikusok - Erdélyi/5. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
bariton
Nabucco

Nabucco

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Nabucco
Opera beavató

Opera beavató

Katona József Színház
Ének
Operabeavató - Cosi fan tutte

Operabeavató - Cosi fan tutte

Katona József Színház
Színész
Ory grófja

Ory grófja

Szegedi Nemzeti Színház
Raimbaud (Robert), a gróf barátja
Parasztbecsület/Bajazzók

Parasztbecsület/Bajazzók

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Alfio, fuvaros
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
Sharpless konzul
Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
Pomádé király
Pomádé király új ruhája

Pomádé király új ruhája

Müpa
Pomádé király
Pomádé király új ruhája - Veszprémi Petőfi Színház

Pomádé király új ruhája - Veszprémi Petőfi Színház

Kálmán Imre Kulturális Központ
Pomádé király
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
Monterone
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
Paolo Albiani, a dózse kancellárja (okt. 19., 20.)
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
Cesare Angelotti

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ