Artist


Sándor Berkesi

Sándor Berkesi

Birth: 1944. június 6. (Budapest)

Karnagy, zeneszerző, egyetemi docens.

A magyar református egyházzene mai legnagyobb képviselője, formálója, Debrecen díszpolgára.

Munkássága:
A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1962-ben. Diplomáját 1967-ben szerezte meg a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető tanszakán. Ugyanebben az évben lett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának énektanára,…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Karnagy, zeneszerző, egyetemi docens.

A magyar református egyházzene mai legnagyobb képviselője, formálója, Debrecen díszpolgára.

Munkássága:
A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett 1962-ben. Diplomáját 1967-ben szerezte meg a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető tanszakán. Ugyanebben az évben lett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának énektanára, valamint a Kántus vezető karnagya.
1991-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Debreceni Konzervatóriumának főállású tanára, majd később főiskolai docense lett. 1999 óta a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Református Kollégium egyházzenei igazgatója, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára. Több református intézmény vendégtanára volt. Többször vezényelte a Debreceni Kodály Kórust is.
Munkássága elsődlegesen az említett Kántus életében volt igen meghatározó. Berkesi Sándor alatt az 1739 óta működő kórus országos és nemzetközi hírnévre, tekintélyre tett szert, és 1996-ban az ún. summa cum laude címet kapta meg (ez a jelenlegi legnívósabb kitüntetés). Mindemellett pedig több hazai díjjal is dicsekedhet.

Bölcskei Gusztáv református püspök így méltatja Berkesi Sándort A zengő Ige szolgálatában című könyv előszavában:
"Mindig örömteli feladat méltató szavakat írni egy-egy megjelenés előtt álló könyv elé, hiszen ez azt juttatja eszünkbe, hogy újra és újra van közöttünk valaki, akinek személyét, életét, munkáját hálaadással köszönhetjük meg. Ilyen ajándék számunkra Berkesi Sándor karnagy, az „énekelt Evangélium” fáradhatatlan hirdetője, fiataljaink elhivatott tanára."''

Kitüntetései:
1982: A Kodály Társaságtól KODÁLY-DIPLOMA.
1988: A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa által adományozott KIVÁLÓ MUNKÁÉRT JELVÉNY.
1994: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának CSOKONAI-DÍJA.[2]
1995: A Debreceni Orvostudományi Egyetem PRO UNIVERSITATE-DÍJA (a DOTE-kórussal).
1997: A Magyarországért Alapítvány Magyar Örökség díja (a Kántussal)
1998: A város kulturális életében kifejtett munkáért DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT-DÍJ.
1999: A Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterétől LISZT FERENC-DÍJ.
2000: A Királyhágómelléki Ref. Egyházkerülettől PRO PARTIUM-DÍJ.
2002: A Tiszántúli Ref. Egyházkerülettől és a Debreceni Ref. Kollégiumtól SZENCI MOLNÁR ALBERT-DÍJ.
2005: A Partiumi Keresztény Egyetemtől PRO UNIVERSITATE PARTIUM DÍJ.
2006: A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány KODÁLY ZOLTÁN DÍJA.
2007: Debrecen Díszpolgára
2013: A Falvak Kultúrájáért Alapítványtól a MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA cím.
2013: Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE (polgári tagozat).
2013: Az Emberi Erőforrások Miniszterétől KÁROLI GÁSPÁR-DÍJ
2014: A Kardos Pál Alapítványtól PRO MERITIS emlékérem (Életműdíj)
2016: Az Erkel Ferenc Társaság Tiszteletbeli Tagja
2016: A Károli Gáspár Református Egyetem Díszpolgára
2017: A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli professzora
2018: A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA által adományozott KÓTA DÍJ (Életmű kategóriában)
2018: Kossuth-díj
2018: A Bocskai István Társaságtól BOCSKAI ISTVÁN-DÍJ

Szakmai díjai:
1982: Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny ifjúsági vegyeskarok kategória I. díj, Közönségdíj, Karnagyi különdíj (Kántus)
1984: Middlesbrough (Anglia) Nemzetközi Kórusverseny ifjúsági vegyeskarok kategória I. díj (Kántus)
1988: Spittal (Ausztria) Nemzetközi Kórusverseny folklór kategória II. díj (Kántus)
1990: Maasmechelen (Belgium) Nemzetközi Kórusverseny I. díj (Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórusa)
1997: Budapesti Nemzetközi Kórusverseny Arany-diploma, Karnagyi Különdíj (Kántus)
1999: Galánta – arany minősítés (a szlovákiai Firesz – Fiatal Reformátusok Szövetségének Cantate Domino Kamarakórusa)
2000: Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny a Bartók Rádió különdíja és karnagyi különdíj (Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskarával / Nagyvárad)
2002: Busan (Dél-Korea) Kórusolimpia – két ezüst érem: ifjúsági vegyeskarok és a-cappella folklór (Kántus)
2003: Budapest – III. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny ifjúsági vegyeskarok kategória I. díj, a Debreceni Kórusversenyiroda különdíja, és a Kodály Zoltánné Péczeli Sarolta által adományozott Nagydíja (Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara)

Könyvei:
"Te néked zengek éneket" – Gyülekezeti énekiskola (Országos Református Tanáregyesület, 1994)
Az Úrnak zengjen az ének – Ifjúsági énekeskönyv (Kálvin Kiadó, 2006)
A Zengő Ige szolgálatában – Válogatott írások, előadások és beszélgetések (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2007)

Debreceni Református Kollégium Kántusa  / Berkesi Sándor és Ella István kedvencei

Debreceni Református Kollégium Kántusa / Berkesi Sándor és Ella István kedvencei

Általános
  • Conductor
Pálúr János 32 év távlatában -Orgonakoncertek

Pálúr János 32 év távlatában -Orgonakoncertek

Zeneakadémia
  • Conductor

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.