Person


István Bergendy
4

István Bergendy

Fødsel: Szolnok, 1939. október 8.

Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, szaxofonista, énekes, a Bergendy-együttes zenekarvezetője, Bergendy Péter testvére.

Élete:

Szülei: Bergendy István és Patai Julianna. 2008-ban, az M1 Rocklexikon c. műsorának adásában elmondta, hogy ősei Franciaországból vándoroltak a forradalom elől Lengyelországba, majd amikor Napóleon elfoglalta Lengyelországot is, onnan a Felvidékre költöztek.…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Süsü, a sárkány

Új Színház

Csukás István, újra az Újszínház színpadán. Ezúttal, talán a legnépszerűbb meséjének színpadi adaptációját mutatjuk be, kicsik és nagyok örömére.

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Szepes Gyula Művelődési Központ

Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, szaxofonista, énekes, a Bergendy-együttes zenekarvezetője, Bergendy Péter testvére.

Élete:

Szülei: Bergendy István és Patai Julianna. 2008-ban, az M1 Rocklexikon c. műsorának adásában elmondta, hogy ősei Franciaországból vándoroltak a forradalom elől Lengyelországba, majd amikor Napóleon elfoglalta Lengyelországot is, onnan a Felvidékre költöztek.

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1958-ban.1958-1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult autómérnöknek. Első hangszerének a harmonikát választotta. A Bartók Béla Konzervatóriumban tanult klarinétozni 1961-1964 között Meizl Ferenc tanítványaként. Az 1950-es években a Szolnoki Dózsa csapatában vízilabdázott.

Fellépett a Műegyetem Szimfonikus Zenekarában, Tóth Zoltán big bandjében, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ifjúsági dzsesszegyüttesében. Testvérével, Bergendy Péterrel 1958-ban alapították a Bergendy-együttest a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem klubjában. 1959-ben először játszott Gonda Jánossal a Kelényi-zenekarban, majd mint blattoló muzsikus Holéczy zenekarában külföldön turnézott, Chappy utolsó big bandjében, illetve a Magyar Állami Hangversenyzenekarban, az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarában klasszikus szaxofonszólókat játszott. 1970-ben újjáalakították a zenekart. Mivel különbözni akart zenésztársaitól, 1971. június 5-én levágatta a haját, azóta kopasz.

Az 1980-as évek elején alakította meg a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, akkor 12 taggal, ez a formáció 2009 októberétől kisebb létszámmal működik.

Albumok:

1971: Beat ablak - feldolgozásalbum, LP/CD (2009)
1972: Bergendy - LP/CD (1995, 2009)
1973: Bergendy (DDR) - LP (német nyelvű válogatáslemez)
1973: Hétfő (Hét fő) - dupla album: 2 LP/2 CD (1995, 2009)
1974: Ötödik sebesség - LP/CD (1996, 2009)
1975: Bergendy (POL) - LP
1976: Fagypont fölött miénk a világ - LP/MC/CD (1999)
1976: Jazz - LP/CD (2002)
1977: Fújom a dalt (Demjén Ferenc szólólemeze) LP/CD (1992, 2009)
1977: Varsói Jazz Jamboree - koncertalbum: LP
1977: Ljubljanai Jazz Fesztivál - koncertalbum: LP
1981: Aranyalbum - válogatásalbum: 1 LP/1 MC/2 CD (1993)/2 MC (1993)
1984: Én táncolnék veled…! - tánciskola: LP
1986: Subidubi - LP/CD (2009)
1987: Buli - feldolgozásalbum: LP/CD (2009)
1995: Mesél a Pesti Broadway - feldolgozásalbum: CD
2001: Tánciskola összes része - tánciskola: CD
2008: Darabokra törted a szívem - Reader's Digest-válogatásalbum: 4 CD

Meselemezek:

1980: Rendíthetetlen ólomkatona - gyermeklemez: LP/CD
1982: Süsü 1. - Süsü, a sárkány - gyermeklemez: LP/CD
1984: Sokmindenmás - mesés zenés játék: LP
1984: Süsü 2. - Süsü újabb kalandjai - gyermeklemez: LP/CD
1985: Süsü 3. - Süsü, a pesztra/Vendég a háznál, öröm a háznál - gyermeklemez: LP/CD
1986: Süsü 4. - A mű-Süsü/A bűvös virág - gyermeklemez: LP/CD
1987: Süsü 5. - Süsü csapdába esik/Süsü és a sárkánylány - gyermeklemez: LP/CD
1989: Szimat Szörény, a szupereb - gyermeklemez: LP

Filmjei:

Színészként: Kémeri (1985)

Zeneszerzőként:

Süsü, a sárkány kalandjai (1976-1980)
Futrinka utca (1980)
Mentsük meg Bundert Boglárkától (1984)
Lutra (1986)
Már megint a 7.B! (1986)
Zenés TV színház (1987)
A világ legrosszabb gyereke (1987)
A napfény íze (1999)
Süsüke, a sárkánygyerek (2001)
Virágos kedvemért

Díjai, elismerései:

Aranygitár (1963)
eMeRTon-díj (1993)
MSZOSZ-díj (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Inter-Lyra-díj (1997)
eMeRTon-díj (2000)
Hungaroton életműdíj (2001)
Aranyalma díj (2004)
Artisjus Életmű-díj (2005)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2009)
Liszt Ferenc-díj (2011)

Csukás István: Süsü, a sárkány

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Komponist

Csukás István: Süsü, a sárkány

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Komponist

Hadart Színház: Süsü, a sárkány kalandjai

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Komponist

Mézesvölgyi Nyár - Süsü, a sárkány kalandjai

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Komponist

Süsü a sárkány - Hadart Színház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Komponist

Süsü, a sárkány

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Zene

Süsü, a sárkány

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Komponist

Süsü, a sárkány - bemutató

Új Színház
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai

Vidám Színpad
  • Komponist

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - Hadart Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Komponist

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - Hadart Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Komponist

Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Komponist

Anbefalinger


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.