Person


Anna Ráckevei
5

Anna Ráckevei

Fødsel: 1960. február 25. (Budapest)

Színművésznő, szinkronszínész.

1978–1981 között a Nemzeti Színház Stúdiósa volt. 1981-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1985-ben végzett. 1985–1989 között a Madách Színház, 1989–1991 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1991–1993 között szabadfoglalkozású színészként dolgozott, 1993–1997 között a Művész Színházban, illetve Thália Színházban játszott.…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színművésznő, szinkronszínész.

1978–1981 között a Nemzeti Színház Stúdiósa volt. 1981-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1985-ben végzett. 1985–1989 között a Madách Színház, 1989–1991 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. 1991–1993 között szabadfoglalkozású színészként dolgozott, 1993–1997 között a Művész Színházban, illetve Thália Színházban játszott. 1997-ben a Kelemen László Színkör, 1998-ban az Új Színház tagja lett, 2006-ig. 2002 és 2003 között a Nemzetibe tért vissza. 2006–tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze. 2013. március 28-án Debrecen város közgyűlése a Csokonai Nemzeti Színház igazgatójává választotta. Mandátuma 2018-ban járt le, nem pályázott újra.

Díjak:
Rajz János-díj (1990)
Jászai Mari-díj (1991)
Farkas–Ratkó-díj (1991)
Magyar Művészetért Díj (1992)
Mensáros László-díj (1995)
Kazinczy-díj (2004)
Érdemes művész (2011)
Kiváló művész (2018)

Színpadi szerepeiből:
Arthur Miller: A salemi boszorkányok....Abigail
Shakespeare: Szeget szeggel....Izabella
Bornemisza Péter: Magyar Elektra....Elektra
Dumas–Sartre: Kean, a színész - Anna Damby
Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek - Sen Te
Eörsi István: Tragédia magyar nyelven - Antigóné
Shakespeare: A vihar - Miranda
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Tünde
Henrik Ibsen: Peer Gynt - Solvejg
Joyce: Számkivetettek - Bertha
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem - Lady Milford
Goldoni: Chioggiai csetepaté - Libera
Ernest Theodor Hoffmann - Lőrinczy Attila: A csoda alkonya - Lisa asszony
A csodabarlang - Leonarda
Gorkij: Éjjeli menedékhely - Vaszilisza Karpovna
Ellen Maddow: Flip Side - Marilyn, Sylvia
Borbély Szilárd: Halotti pompa
Edmond Rostand: A két Pierrot - Colombina
Kiss Csaba: Kun László - Erzsébet anyakirályné
Carlo Goldoni: A legyező - Susanna, fehérnemű-kereskedő
Georg Büchner: Leonce és Léna - A nevelőnő
Molnár Ferenc: Olympia - Eugénia
Móricz Zsigmond: Rokonok - Lina
Shakespeare: Rómeó és Júlia - Capuletné
Miguel de Cervantes: A szerelemféltő aggastyán
Molnár Ferenc: Üvegcipő - Adél
Kapecz Zsuzsa - Pataki Éva - Selmeczi György: Vedd könnyen, szivi! - Stratt Elza, zongorakísérő
Liszt Ferenc: Krisztus
Göncz Árpád: Pesszimista komédia - Éva
Fejes Endre: Rozsdatemet - Reich Kató

Szerepe a Jászaiban:
Andrew Bovell: Ha elállt az eső - Gabrielle York

Jelenlegi munkái a Csokonaiban:
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában – Violet Weston
William Shakespeare: Lear – Lear, Britannia királya
Federico García Lorca: Yerma – Pogány asszony

Játékfilmek:
Elysium (1986)
Malom a pokolban (1987)
Küldetés Evianba (1988)
Tüske a köröm alatt (1988)
A másik ember (1988)
A három nővér (1991)
Anna filmje (1992)
Könyörtelen idők (1992)
Vigyázók (1993)
Szomorú vasárnap (1999)
Nincs kegyelem (2016)

Tévéfilmek:
Bevégezetlen ragozás (1985)
Hajnalban, délben, este (1985)
Csodakarikás (1987)
Illatszertár (1987)
A lepecsételt lakás (1987)
Halottak gyertyafényben (1987)
Ítéletidő (1988)[7]
Malom a Séden (1988)
Margarétás dal (1989)
Labdaálmok (1989)
A megközelíthetetlen (1989)
Társasjátékok (1992)
Baldi (1995)
Millenniumi mesék (2001)
A titkos háború (2002)
Hóesés a Vízivárosban (2004)
Méhek tánca (2007)

A revizor

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Anna Andrejevna, a felesége

Antigoné - tükör

Gárdonyi Géza Színház
  • Skuespiller

Bolha a fülbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lucienne Homenides de Histangua

Bolha a fülbe

Nemzeti Színház
  • Lucienne Homenides de Histangua

Jelenetek egy kivégzésből

József Attila Színház
  • Galatica, velencei festőnő

Jelenetek egy kivégzésből

József Attila Színház
  • Galatica, velencei festőnő

Képzeletbeli operett

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: JÚLIA

Vörösmarty Színház
  • Júlia

Lyukasóra Klub

MOMkult
  • Skuespiller

Mesés férfiak szárnyakkal

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller

Mesés férfiak szárnyakkal

Nemzeti Színház
  • Skuespiller

Mészáros Tibor: Istent a falra festeni

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Száraz Esztike

Rivalda 2011 A revizor

Thália Színház
  • Anna Andrejevna, a felesége

Visky András: Júlia

Magyar Színház
  • Júlia

VSZF 2013 (Debrecen) Jászai

Thália Színház
  • Jászai

VSZF 2019 Lear (Debrecen)

Thália Színház
  • Lear, Britannia királya

Anbefalinger


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.