Artist


Zsanett Andrádi
2

Zsanett Andrádi

Birth: 1980. május 27. (Dunaújváros)

Színésznő.

1997-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott gyerekszereplőként, itt került kapcsolatba a színház világával. 18 évesen fellépett még a Várszínházban és a Petőfi Musical Stúdióban is. 1998-2001 között színész mesterséget tanult a Pesti Magyar Színházhoz tartozó Nemzeti Színiakadémián. Ez idő alatt a színház foglalkoztatta. Tanulmányai végeztével…

 Continue

Current programs


Hárman egy ágyban?

Pécsi Harmadik Színház

zenés vígjáték két felvonásban Írta: Moravetz Levente Zene: Nagy Zoltán

Színésznő.

1997-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott gyerekszereplőként, itt került kapcsolatba a színház világával. 18 évesen fellépett még a Várszínházban és a Petőfi Musical Stúdióban is. 1998-2001 között színész mesterséget tanult a Pesti Magyar Színházhoz tartozó Nemzeti Színiakadémián. Ez idő alatt a színház foglalkoztatta. Tanulmányai végeztével a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, ahol hat évet töltött. 2007-től szabadúszó színészként dolgozik. A Vígszínházban és a Centrál Színházban is rendszeresen fellép.

Díjai:
Radó-díj (2002)

Színpadi szerepeiből:
Mészáros László-Deák-Lőrincz Andrea: Hófehérke (Tükör)
Jule Styne-Bob Merrill:Sugar, Van, aki forrón szereti (Virág)
Duba Gábor-Háda János-Szolnoki Péter-Török Tamás: Haverok, Buli, Bon-Bon (Zoé)
R.Rodgers-O.Hammerstein:A Muzsika hangja (Liesl)
Ken Ludwig: Botrány az operában (Maggie)
Emmet Lavery: Az úr katonái (Jimmy)
Dés-Nemes-Böhm-Horváth-Korcsmáros: Valahol Európában (Éva)
Miklós Tibor-Kocsák Tibor: Anna Karenina (Dolly)
Weöres Sándor: Csalóka Péter (Bíróné)
Szirmai Albert: Mágnás Miska (Úrhölgy)
Jevgenyij Lvovics Svarc: A király meztelen (Bárónő; Kisleány; Udvarhölgy; Pékné)
Kálmán Imre: A cigányprímás (Sári)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Egy fiú)
Eisemann Mihály: Fekete Péter (Hajnal Nikolett)
Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Cupido)
Alan Alexander Milne: Játsszunk Micimackót (Malacka)
Sütő András: Káin és Ábel (Arabella)
Louis Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt (Lisa, a szobalány)
Molnár Ferenc-Miklós Tibor-Kocsák Tibor: A vörös malom (Ilonka)
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő (Mabel)
Sibylle Berg: Helge élete (Tina félelme)
Witold Gombrowicz: Yvonne, Burgundi hercegnő (I. udvarhölgy)
Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap (Fanchette)
Henri Meilhac-Albert Millaud: Nebáncsvirág (Marianne)
Gosztonyi János: A mi Józsink (Galamb Irén, szubrett)
Bagossy László: E-chat
Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rica-Maca, sanzonett)
Zalán Tibor: A shówkirálynő (Liba; Rablókislány; Nárcisz; Manó; Folyó)
Georg Büchner: Danton halála (Eugénie)
Huszka Jenő: Bob herceg (Rézi, csaposlány)
Jim Steinman-Michael Kunze: Vámpírok bálja (Sarah)
Pozsgai Zsolt: Kecskeméti kiskondás (Töfi, lány kismalac; Fülemüle)
James Rado-Gerome Ragni-Galt MacDermot: Hair (Jeannie)
Joe Dipietro-Jimmy Roberts: Ájlávjú... de jó vagy, légy más! (Első nő)
Jeff Marx-Robert Lopez: A mi utcánk - Avenue Q (Mrs. B.; Mackólány)
George Bernard Shaw: Magányos Johanna
Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn (Bjelke)
Miklós Tibor-Szomor György: Robin Hood (Lady Marian)
Alan Ayckbourn: A Hang-villa titka (Suzy)
Szarka Gyula-Arany János: Toldi (Özvegy)
Tallér Edina-Czomba Imre: Érinthetetlenek (Hanna)
William Shakespeare: Szentivánéji álom (Mustármag, tündér)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (Szemérmetes Erzsók)

Filmszerepei:
Égi madár (2011) - Mari
Munkaügyek (2012) - Anikó
Pillangó (2012)    - Róza
Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) - szomszéd

"Ketten vagyunk..."- musical est

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Actor/Actress

A Hang-villa titka

Pécsi Nemzeti Színház
  • Suzy

A Hang-villa titka

Centrál Színház
  • Suzy

A lidérc

Spinoza Színház
  • Grófné Ragályi Nóra

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga család - zenés vígjáték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta

A mi utcánk - Avenue Q

Centrál Színház
  • Mrs. B. / Mackólány

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • LIESL

ÁJLÁVJU

Centrál Színház
  • Actor/Actress

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Özvegy

Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)

Magyar Történelmi Színház
  • ATHALIE

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Grace, Jane barátnője

Bolondos MusicalPlusz

Általános
  • Other

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN c. vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress

Claude Magnier: OSCAR

Általános 2
  • Colette, Barnier lánya

Claude Magnier: Oscar - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Colette, Barnier lánya

Déryné bérlet 2024. tavasz 3. ea: Claude Magnier: Oscar

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress

Déryné bérlet 2025. tavasz 3. ea: Maga lesz a férjem

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress

Érinthetetlenek

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Producer

Félrelépni tilos!

Duna Palota
  • Other

Félrelépni tilos!

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Actor/Actress

Haverok, buli, Bon-Bon

Gyulai Várszínház
  • Zoé

Haverok, buli, Bon-bon

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Zoé

Haverok, Buli, Bon-Bon

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Zoé

Haverok, buli, Bon-Bon

Vidám Színpad
  • Zoé

Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zoé

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Bjelke

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bjelke

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÜKÖR

Jöhetsz Drágám! - HadArt Színház

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Viki, a lány

Jöhetsz Drágám! - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Viki, a másik szerető

Jöhetsz Drágám! - vígjáték két felvonásban

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Viki, a lány

Jöhetsz, drágám!

Vidám Színpad
  • Viki, a lány

K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress

kalkuláció VM

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress

Ketten vagyunk

Kossuth Művelődési Központ - Dabas
  • Énekesnő

LIZZIE rockmusical

Általános
  • Alice

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

MAGA LESZ A FÉRJEM

Békéscsabai Jókai Színház
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem - Dorog

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Veronika

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Veronika

Mézga Család - zenés vígjáték

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Kriszta

Moravetz Levente: Őrületek tornya

Hankó István Művészeti Központ
  • Zsófi, a szomszédasszony

MusicalPlusz 44.

Jegycenter Kft.
  • Actor/Actress

Orfeum - a Hadart Színház zenés előadása

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Actor/Actress

ORFEUM - koncertszínház

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Actor/Actress

ŐRÜLETEK TORNYA

Moravetz Produkció
  • Actor/Actress

Őrületek tornya

Moravetz Produkció
  • Zsófi, a szomszédasszony

Őrületek tornya

Belvárosi Színház
  • Zsófi, a szomszédasszony

OSCAR

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress

Oscar

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Colette, Barnier lánya

Oscar

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Colette, Barnier lánya

OSCAR - vígjáték két felvonásban

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Colette, Barnier lánya

OSCAR - vígjáték két felvonásban

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Colette, Barnier lánya

OSCAR - vígjáték két felvonásban

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Colette, Barnier lánya

PénteK13 – A Hadart Színház bemutatja: Jöhetsz Drágám!

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Viki, a lány

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Magyar Színház
  • TRAPP KAPITÁNY GYERMEKE: LIESL

RANDOM Musical Est 6.

Általános
  • Fellépő művésznő

Robin Hood

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Lady Marian

Robin Hood - A tolvajok fejedelme

RaM Colosseum
  • Lady Marian

Rozsdalovag és Fránya Frida

Karinthy Színház
  • Szélvész várkisasszony

Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Rita, Edit barátnője / Lola, Richard barátnője

Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Rita, Edit barátnője / Lola, Richard barátnője

SZERELMEK AZ ÉGBŐL

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Rita, Edit barátnője / Lola, Richard barátnője

Szerelmek az égből

Belvárosi Színház
  • Rita, Edit barátnője / Lola

Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Rita, Edit barátnője / Lola, Richard barátnője

Tom Sawyer kalandjai

Szarvasi Vízi Színház
  • Actor/Actress

Valentin MusicalPlusz

Általános
  • Actor/Actress

Valentin-napi MusicalPlusz

Jegycenter Kft.
  • Actor/Actress

Van, aki forrón szereti

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • VIRÁG

Recommendations


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.